nlc.hu
Gasztro
Ilyen a tökéletes húsvéti sonka a nagyi szerint

Ilyen a tökéletes húsvéti sonka a nagyi szerint

Nem múlhat el húsvét sonka nélkül!

Bevallom, nálunk az a szokás, hogy a húsvéti sonkát az édesanyám, keresztanyám és a mamám készíti, hármójuk közül pedig a legjobb – nem megsértve a másik két hölgyet – természetesen a nagyié. Megkérdeztem hát őt, hogy mi a titka, hogy idén egyedül, a családomtól távol is el tudjam készíteni magamnak a húsvéti finomságot, és hátha nektek is nyújt némi segítséget, ha még soha nem főztetek sonkát.

Húsvéti sonka az ünnepi asztalon

Húsvéti sonka az ünnepi asztalon (Fotó: Getty Images)

Bolti helyett házi sonka

Mint ismert, idén lesz elég füstölt hús a boltokban, de magasabb árakra lehet számítani. Nagyit a bolti árak sokáig nem befolyásolták, mivel húsvétkor szinte mindig a tél végi disznóvágáskor készült házi füstölt sonkát tálalta elénk, amit nem volt szokás megfőzni. Az utóbbi néhány évben kezdett el vásárolni a kötözött fajtából, szigorúan sertéscombot, de azt is a hentesnél veszi.

Mivel Kati mama vallásos, ezért nagypénteken mindig halat készít, húsvétvasárnap könnyedebb étel kerül az asztalra, a sonkát pedig csak hétfő reggel tálalja a család és a locsolók elé. Ami még érdekesség, hogy nálunk nem szokás kalácsot enni mellé, inkább a frissen sült kenyeret preferáljuk.

Nem kell egész éjszaka főzni

Miután nagyi megvásárolta a sertéscombot a hentesnél, néhány napig állni hagyja. A sonka szavatossága körülbelül három hét, ezért célszerű egy-két héttel húsvét előtt megvenni, hogy még legyen ideje pihenni a kamrában vagy a hűtőben.

Nagyi szerint a sonka főzése rendkívül egyszerű, és elronthatatlan. Érdemes már szombaton elkészíteni, hogy legyen ideje pihenni. A sonkát langyos vízzel meg kell mosni, majd egy olyan fazékba tenni, amiben jól ellepi a hideg víz. Fontos, hogy a főzővíz épphogy csak bugyogjon, és a sonkát ne főzzük egész éjszakán át, elég neki 3-4 óra, hogy megpuhuljon. Miután ez megtörtént, akkor a levében hagyjuk kihűlni, majd hűvös, hideg helyre tegyük.

Ha úgy érezzük, hogy a sonka túl sós, akkor egy óra után érdemes leönteni a vízéből, és ráönteni egy újabb adagot. Nagyi szerint a tökéletes sonka főzésénél semmilyen fűszert nem kell használni, mert ha jó minőségű a hús, akkor annak nem kell még külön „ízfokozó”.

Miután a sonka kihűlt, vegyük ki a vízből, amit egy szűrő segítségével szűrjünk át. A nagyi azt javasolja, hogy a főzőlevet semmiképp se öntsük ki! Egy részében főzzük meg a főtt tojást, amik így a héjukon keresztül felveszik a sonka füstös, enyhén sós ízét. A másik felét tegyük el a hűtőbe, és másnap vagy harmadnap főzzünk belőle egy finom bablevest, amihez – ha nem fogyott el előző nap – akár a sonkát is felhasználhatjuk. 

A házi torma a legfinomabb

A húsvéti sonka elengedhetetlen kísérője a friss tavaszi zöldségek mellett a torma. Manapság ezt is a boltban vagy a piacon szoktuk venni, de Kati mama házilag készíti. A tormát lereszeli és hozzákeveri az ugyancsak lereszelt almát. A zöldség és gyümölcs párosítása a főtt sonkával leírhatatlanul finom. Próbáljátok ki ti is!

Még több húsvéti recept az nlc.hu-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top