„Hamarosan Magyarországon is elérhető lehet egy hatásos koronavírus elleni készítmény” – nyilatkozta az RTL Híradójának Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. A Remdesivir jelenleg az egyetlen olyan szer, melynek a járvány ellen már bizonyított hatása van. A direkt vírus elleni készítmény már a fertőzés középstádiumában hatékony lehet.
A Dél-Pesti Centrumkórházban március eleje óta próbálják olyan készítményekkel kezelni a betegeket, melyek a járvány korábbi tapasztalatai alapján valamilyen módon hatékonyak voltak. A szakember azt mondta, már idén ősszel vagy télen rendelkezésünkre állhat a hatékony védőoltás a betegség ellen.
A doktor felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány még hetekig biztosan velünk lesz. Úgy véli, Magyarországon egyelőre lehetetlen előrejelezni a járvány csendesedését.
Hozzátette: ha valaki lélegeztetőgépre kerül, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem éli túl a betegséget. A Szent László Kórházban sok beteget lélegeztettek, és jó részük lekerült a lélegeztetőgépről.
(Nyitókép: Getty Images)