Egészség

Lemondott monopóliumáról egy antivirális gyógyszer gyártója

Bár a szer egyelőre még csak kísérleti stádiumban van, ha bebizonyosodik, hogy a koronavírus ellen is hatásos, nagyüzemben kezdhetik meg a gyártását.

Sok kritikát kapott, ezért jelentős lépésre vállalkozott a Gilead Sciences gyógyszercég, amely a remdesivir nevű, eredetileg az ebola ellen létrehozott antivirális gyógyszer gyártója – írja a 444.hu

A lap szerint a cég lemondott a gyógyszer gyártására vonatkozó monopóliumáról, amely alapján hét évig kizárólagosan csak ez a vállalat gyárthatta volna a szert. 

A Gilead Sciences ezzel elállt a haszontól is, miután az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletnél, az FDA-nél kérvényezte, hogy a remdesivirnek szüntessék meg különleges, úgynevezett orphan drug besorolását, amelyeket a ritka betegségek elleni gyógyszerek kaphatnak meg, annak érdekében, hogy a gyártóknak ne kerüljön túl sokba a viszonylag kevés – 200 000 betegnél kevesebb – embert érintő készítmények előállítása. 

a gilead sciences lemondott a remdesivir monopóliumáról

A Gilead Sciences által fejlesztett remdesivirt jelenleg még tesztelik, hogy hatásos-e a koronavírussal szemben (Fotó: Getty Images)

Egyelőre nem bizonyított, hogy a remdesivir hatásos lenne a koronavírus kezelésére, azonban, ha az eddigi, ellentmondásos vizsgálatok végül úgy alakulnának, hogy kiderülne, a szer bevethető a Covid-19 ellen is, akkor várhatóan hatalmas kereslet jelentkezne. 

A cég lépése lehetővé teszi, hogy a remdesivirt a pozitív kísérletek esetén azonnal gyorsan, olcsón és nagy mennyiségben állíthassák elő az úgynevezett generikus gyógyszergyártók.

További híreink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése