nlc.hu
Baba
Nem tudta, hogy terhes, majd egyszer csak zuhanyzás közben megszült

Nem tudta, hogy terhes, majd egyszer csak zuhanyzás közben megszült

Ambernek a terhessége során végig szabályszerűen megjött a menstruációja. Nem véletlen lepődött meg, amikor elfolyt a magzatvize.

A Bors szemlézte a 7NEWS hírét, melyből kiderül, hogy egy 18 éves ausztrál lány megszült a házuk fürdőszobájában A hír eddig is érdekes lehet, de ha még hozzátesszük, hogy mindez 10 perccel azután történt, hogy elfolyt a magzatvize, és hogy addig a pontig semmi, de semmi fogalma nem volt arról, hogy terhes, akkor még furcsább a történet. A 7NEWS riportjából arra is fény derül, hogy Amber (az anya) azt hitte, csak hízott pár kilót, és azért nem is gyanakodott terhességre, mert állítása szerint a terhesség kilenc hónapja során menstruációja rendre megjött. Április 15-én viszont gyomorfájdalmat érzett, majd elfolyt a magzatvíz, és megszült. Kiabált a vőlegényének, a férfi 20 éves fiú hívta a mentőket, de amíg kiértek, addig levezette a szülést. Az újszülött egyébként fiú, neve Cooper Allen-Robert Woods. A nagyszülőket csak később, és már a kórházból értesítették.

A csatorna riportjából kiderül, hogy az anya sokat tanult a kórházban dolgozó szülésznőktől, és arról is beszélt, hogy a világot éppen körbejáró koronavírus-járvány miatt nem fogadhattak látogatókat, sőt: most azt is megválogatják, hogy ki lépheti át a házuk küszöbét.

Szülés a koronavírus idején: 

fiatalon szült az ausztrál lány, babával a karján nyilatkozik

Fotó: 7News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top