nlc.hu
Aktuális
Kisbabájával az autóban száguldozott és ordítozott a 2-es úton egy férfi

Kisbabájával az autóban száguldozott és ordítozott a 2-es úton egy férfi

Azt mondta, dühbe jött.
Kisgyerekkel a járműben üldözte a másik kamionost

Teljes elmebajt rendezett a 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák rendszámmal közlekedő magyar férfi. A 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé. Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját. Kisbabája eközben az autóban volt, így őt is veszélyeztette a manőverekkel.  

P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni – írja a Police.hu.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top