nlc.hu
Aktuális
Rengeteg munkát ad a járvány az utcákat járó robotoknak

Rengeteg munkát ad a járvány az utcákat járó robotoknak

A gépezetek az éttermi házhozszállításokban segédkeznek, hogy az emberek tudják tartani a biztonságos távolságot.

Az önvezető robotok és az élelmiszerek, ételek házhozszállítása magától értetődő párosítás, akad is már néhány nagyváros, ahol kísérleti jelleggel indítottak hasonló szolgáltatást: a Kroger’s szupermarket-lánc houstoni és phoenixi vásárlóihoz például már tavaly óta Nuro nevű cég által gyártott, önvezető elektromos járművei szállítják el a megvásárolt termékeket.

Míg mostanáig a hasonló technológiai megoldásokat kísérleti jelleggel próbálgatták, a koronavírus megjelenése hirtelen a megszokottonál sokkal nagyobb igényt teremtett a hasonló szolgáltatások iránt. A bolti sorbanállás helyett sokkal többen választják a biztonságos és kényelmes rendelést, de a járvány miatt bezárt éttermek is ezzel a módszerrel igyekeznek minimalizálni a veszteségeiket.

A michigani Ann Arborban is felfigyeltek erre a lehetőségre, hamar meg is jelentek az utcákon a helyi Refraction AI nevű cég Rev-1 jelzésű önvezető járművei. Sőt, a cég már tavaly év vége felé meg is kezdte a tesztüzemet, most pedig azon fáradoznak, hogy bírják a tempót.

Önvezető robotokkal szállítják házhoz az ételt a járvány miatt

A koronavírus miatt alaposan megugrott a Refraction AI házhozszállító robotjainak kihasználtsága (Fotó: Refraction AI)

A cég egyik alapítója, Matthew Johnson-Roberson ugyanis az MLive.com-nak nyilatkozva elárulta, hogy az utcákat járó nyolc robotjuknak most pont négyszer annyi házhozszállítást kell teljesítenie, mint a járvány előtt.

„Nem is sejtettük, hogy ilyen fontos szerepük lesz, mivel az éttermek a járvány során igyekeznek a minimumra csökkenteni az emberek közti interakciókat” – magyarázta a cég társalapítója.
A vendéglősök üdvözölték a lehetőséget, mivel így meg tudták tartani a bevételeik egy jelentős részét.

„A robot csak odagurul hozzánk, kinyitja a tetejét, mi berakjuk az ételt, lezárjuk és már megy is a megadott címre” – lelkendezett Ji Hye Kim, a helyi Miss Kim nevű étterem tulajdonosa. „Ez valószínűleg a kollégák számára is biztonságosabb, ezért nagyon szeretjük.”

Johnson-Roberson a University of Michigan mérnöki karának professzora, a céget kollégájával, Ram Vasudevannal közösen alapították, hogy egy hatékonyabb és olcsóbb házhozszállítási modellt hozzanak létre. Az amerikai szállítócégek ugyanis akár 30 százalékot is elkérhetnek az éttermesektől a szolgáltatásért, a Refraction AI robotjait azonban ennek feléért, azaz 15 százalékért már igénybe tudják venni.

Az elektromos robotok óránként 24 kilométert tudnak megtenni, az étel szállítására szolgáló rekeszt pedig UV-fénnyel sterilizálják. A járvány miatti extra védekezésként a robotok külsejét minden kézbesítés után fertőtlenítővel áttörlik.

Bár a kis robotok önvezetőek, a cég mindegyik járművet egy-egy vészhelyzeti sofőrrel figyeltet, hogy szükség esetén távolról át tudják venni a Rev-1 vezérlését. A távfelügyelet különösen a mostani időszakban hasznos, hiszen így a cég munkatársai az otthoni karanténból is tudják biztosítani a robotok zökkenőmentes működését.

További cikkeink robotokról, mesterséges intelligenciáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top