nlc.hu
Életmód
Mától betiltották a mentolos cigarettákat

Mától betiltották a mentolos cigarettákat

Magyarországon még szigorúbb a szabályozás: nemcsak mentolos cigaretta, hanem ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább.
cigaretta

Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

A szabályozás része az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének, amelyet 2014-ben fogadtak el. Az ízesített cigarettákat és egyéb dohánytermékeket már 2016-ban betiltották, de a 3 százaléknál nagyobb piaci részesedésű termékek, mint a mentolos cigaretták, mindeddig haladékot élveztek.

Az irányelv része az is, hogy a dohánytermékek csomagolásának immár 65 százalékát kell, hogy elfoglalják az egészségügyi figyelmeztetések, és a tagállamok arról is rendelkezhetnek, hogy minden dohányterméket azonos, egyszerű csomagolással lehessen csak forgalomba hozni.

Magyarország nem csak a mentolos cigaretta és cigarettadohány, de az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható szerdától. Már csak néhány terméktípus – például a szivar, szivarka – ízesítése marad megengedett – közölte Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos.

Az ízesített e-cigi tilalma még nem általános Európában, a szigorúbb hazai szabályozással Magyarország az első között vezeti be az intézkedést.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió lakosságának 26 százaléka dohányzik, és ez az arány 29 százalék a 15-24 éves korcsoportban. A dohányzás okozza a legtöbb idő előtti halálozást az Európai Unióban.

(MTI)

Cigizés helyett inkább szokj le:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top