A színész Molnár Áront és az aktivista Molnár Áront igyekszel elválasztani egymástól, vagy a kettő egy és ugyanaz?
Egyrészt szét kell választani a két dolgot, másrészt meg összefüggenek. A színész Molnár Áronra a kvalitásai, a végzettsége alapján rábíznak egy szerepet, és ő a legjobb tudása szerint eljátssza azt. Az aktivista Molnár Áron a közügyekért felelős. A közügyek azonban az összekapcsolódási pontot jelenthetik ebben a helyzetben, ugyanis a színész és az aktivista Molnár Áron is foglalkozik közügyekkel. Színészként erre az egyetlen lehetőségem, hogy olyan projektek mellé állok, amik olyasmiről szólnak, amik számomra is fontosak. Például itt van a Mellékhatás című sorozat és a családon belüli erőszak. Ehhez persze egy olyan szerepre is szükség volt, amin keresztül én ehhez kapcsolódni tudok: kellett egy lehetőség, hogy eljátszhassak egy bántalmazót vagy egy bántalmazottat. Ezen felül a lehetőségeim függnek attól, hogy a forgatókönyvírók milyen szöveget írnak, függnek attól, hogy a rendező milyen koncepciót képzel el, és természetesen a partner is nagyon sokat számít. Színészként így, az ő közreműködésükkel tudok egy problémáról beszélni. Az aktivista Molnár Áron pedig amikor meghallja, hogy a koronavírus kapcsán a családon belüli erőszak milyen szinten erősödött fel, azonnal tollat ragad, és megírja a következő dalszövegét, ami arról szól, amit ő gondol a családon belüli erőszakról. Ehhez beszélek egy zeneszerzővel, és tulajdonképpen ma-holnap kész van az audioja az új számnak. Színészként csak egy szegmensét tudom bemutatni a problémának, aktivistaként azonban képes vagyok sokkal nagyobb terjedelemben foglalkozni vele. Például a dalhoz egy klip is készül, ami a gyerekek szemszögéből mutatja majd meg a családon belüli erőszak témáját. Ezen felül a Hintalovon Alapítvánnyal és a UNICEF-fel folyamatos kapcsolatban vagyok, hogy ez ne csak egy egyszerű dal legyen, és ne csak egy szerep, amit egyszer eljátszottam, aztán mentem tovább a következőre. Fontos, hogy az emberek valós és használható információkat kapjanak arról, hogy mit tehetnek, ha ilyesmivel találkoznak, vagy épp ennek az elszenvedői.
Molnár Áron (Fotó: Bielik István/RTL Magyarország)
Olyan szerepekre vevő vagy, amik csak szórakoztatnak, és nincs mögöttük komolyabb mondanivaló, vagy ezeket élből elveted?
A mögöttes tartalom mindig a színész felelőssége: rajta áll, hogy bele tudja-e rakni vagy sem. Meg kell keresni egy problémát abban a szerepben, és azon keresztül kommunikálni, akár humoros formában is. Tény, hogy amikor az Örkényben Az ügynök halálában játszottam, sokkal könnyebb volt a mélylélektant megtalálni, mint mondjuk a Kölcsönlakásban a Játékszínben, de ettől még nem lehetetlen. Az embereknek szükségük van szórakozásra, ez elvehetetlen tőlük. Színészként nem tehetem meg, hogy én ezt nem csinálom. A kérdés csak az, hogy mi az a nívó, ami alá nem akarok menni. Számomra azonban a legfontosabb, hogy az ország jelen idejű problémáira tudjak reflektálni, ezért nem is vállalok egy ideje színházi előadásokat, két éve nem volt új bemutatóm.
A Mellékhatásban a fő témát jelentő béranyaság is foglalkoztatott, vagy csak a saját karaktered szálát jelentő családon belüli erőszak vonzott a projektben?
Számomra mindig fontos tudni, hogy mi az, amiben részt veszek, legyen ez film vagy akár egy tüntetés. Tüntetéseknél például alapelvem, hogy csak olyan tüntetésen veszek részt, amiken nem szólalnak fel politikusok. A noÁr projekt teljesen mentes a pártpolitikától, és ehhez én ragaszkodom. A Mellékhatásra visszatérve: hihetetlenül fontosnak tartom, hogy ma Magyarországon egy saját fejlesztésű sorozatban az RTL Klub bevállalja, hogy a béranyaság témájával igenis foglalkozni kell. Szerintem ez egy akkora gurítás, akkora ötlet és akkora bátorságot igényel Kovács Daniék részéről, hogy én ezt gondolom felelősségteljes szórakoztatásnak, illetve művészi alkotásnak. Óriási öröm volt részt venni a dologban, pedig tudtam, hogy a szerepem ennél távolabb nem is állhatna tőlem. Viszont a szerepem csak egy kis része a nagy puzzle-nek, de nem akármilyen része: általa egy komoly, jelen idejű problémát lehet bemutatni. Nézzük csak meg az Isztambuli Egyezmény ratifikálásnak elutasítását. Megrázó volt ezzel a szereppel foglalkozni. Nagyon szórakoztató A mi kis falunkon dolgozni, ami az ország egyik legnépszerűbb sorozata, de nagy kockázatot nem vállal. A Mellékhatás viszont óriásit kockáztatott. Azt mondja, hogy csinál egy krimit, egy thrillert, és ezen keresztül beszél a mai Magyarország aktuális problémáiról egy kereskedelmi csatornán.
Említetted, hogy megrázó volt a szerep. Miért éri meg mégis egy tőled ennyire távol eső szerepet eljátszani?
Mert a kirakós része akarok lenni, ami ebben a fontos ügyben felszólal. A szakmaiságomnak színészként fontos része, hogy minél többféle szerepben próbáljam ki magam. Minél többféle szerepet játszhatok, annál gazdagabbá válik a színészi repertoárom, annál jobban tudom feszegetni a határaimat, és annál jobban tekintek ki abból a dobozból, amiben élek. Egy szerep attól lesz hiteles, ha meg tudod találni benne a saját ügyedet. Mi a te személyes történeted ebben az projektben? Ha el kell játszanom egy agresszort, akkor meg kell keresnem, hogy ez mit jelent az én életemben. Mi az én viszonyom ehhez?
Fotó: Bielik István/RTL Magyarország
A sorozatbéli partnereddel, Barta Ágnessel hogyan éltétek meg e jelenetek eljátszását? Lehet, hogy hülye kérdés, de kaszkadőrök segítségére nem volt szükségetek?
Nem hülye kérdés, mert valóban szükség volt kaszkadőr bevonására. Súlyos és kemény jelenetek várnak a nézőkre. Ez egy nagyon megterhelő forgatás volt számomra, és mindenki számára, aki ebben részt vett. Nem tudsz nem emberként reagálni arra, ha valaki mondjuk átrepül egy asztalon, jelen esetben egy hölgy. Ezek félelmetes pillanatok. Komoly koncepció és aprólékosan kidolgozott koreográfia volt mögötte. A partnerem hihetetlenül alázatos volt, nagyon figyeltünk egymásra, és jó volt látni azt a fajta bevállalást a részéről, ami a sajátja volt.
Az a kettősség jutott eszembe veled kapcsolatban, hogy ahogy egyre népszerűbb leszel színészként, úgy lesz egyre fontosabb a szavad a közügyeket illetően, másrészt pedig minél népszerűbb leszel, annál több munkád lesz, és annál kevesebb időd marad a közügyekkel foglalkozni. Mit gondolsz erről?
Én azt tartom helyes színészi attitűdnek, ha valaki be akar futni. Amikor én 22 évesen megfogalmaztam, hogy nekem miért fontos színésznek lenni, akkor azt mondtam, hogy én híres szeretnék lenni. Azért szeretnék híres lenni, hogy rá tudjak mutatni az országban azokra a problémákra, amik számomra fontosak. Én egyáltalán nem szeretném elkerülni a reflektorfényt, sőt, én használni szeretném a reflektorfényt. Onnantól fogva, hogy megkapom, már én tudom irányítani. Óriási felelősség a művészek életében, hogy mire irányítják rá a figyelmet. Arra, hogy mit ettem ma, vagy milyen ruha van rajtam, vagy arról beszélünk, hogy az új törvény kapcsán a transzneműeket milyen negatív megkülönböztetés éri majd Magyarországon. Ha híressé válsz, felelőtlenség nem beszélni a fontos társadalmi témákról. Nagyon tudatosan építem a közügyekkel foglalkozó projektemet, a noÁrt. Ha az a veszély kezd fenyegetni, hogy nagyon befutok, akkor még jobban össze kell kötnöm a színészi munkámat a közügyekkel. Most például veled a Mellékhatás kapcsán beszélgetünk a családon belüli erőszakról, miközben tudom, hogy három hét múlva kijön az aktivista Molnár Áron álláspontja a témában. Össze lehet hozni a kettőt. Ha majd október 22-én jön Szabó Győző és Herendi Gábor filmje, a Toxikoma, amiben én játszom Győzőt, akkor majd a film kapcsán az ahhoz kapcsolódó aktuális problémákról fogok beszélni, mondjuk a kábítószerfogyasztásról. A reflektorfényben nem fürödni kell, hanem használni azt.
Kovács Dániel rendező és Molnár Áron a Mellékhatás forgatásán (Fotó: Bielik István/RTL Magyarország)
Az utóbbi egy-másfél hónapban a karantén alatt leginkább a Toxikomák nevű projekteddel foglalkoztál. Szabó Győzővel közösen meleg ételt osztottatok rászorulóknak. Ez már a filmetek kampányának része volt, vagy honnan indult a dolog?
Győző az egyik legjobb barátom. Bármikor számíthatok rá, és ő is rám. Körülbelül négy-öt éve ismerjük egymást. Először Szegeden a Tévedések vígjátékában játszottunk együtt, és egy eláztatott főpróba után az eresz alatt fröccsözve kezdtünk el beszélgetni. Belenézett a szemembe, és azt mondta, hogy
„Figyelj, te fogod játszani a rólam készülő filmben a főszerepet. Te leszel én”.
Persze sok ilyet hallottam már, eleinte én se vettem komolyan, csakhogy kiderült közben, hogy Győző egy nagyon szavahihető csávó. Addig tolta ezt a szekeret, addig ütötte a vasat, amíg tényleg el nem érte azt, hogy a producerek megismerjenek engem, és Herendi Gábor behívjon a castingra. Nagyon szar voltam a castingon, de kaptam Herendi Gábortól egy második esélyt. Így lettem mégiscsak én a főszereplő. De Győző végig mellettem volt. Ez nagyon megerősítette a barátságunkat, remélem, nem fogok csalódást okozni. Azt, hogy az ételosztós projektünknek ez legyen a neve, én találtam ki. Győző a komám, barátom, a film is mindjárt érkezik, valamint ezt a konyhát is együtt hoztuk össze. Amúgy a projekt egy séftől, Lendvai Zoltántól indult, ő kereste meg Győzőt, hogy van egy konyhája, és főzne száz emberre, mondja meg, hová menjen. Győző engem hívott fel, mert tudta, hogy az aktivista lét miatt elég sok kontaktom van mindenfelé, és így találtuk meg együtt a Kontúr Egyesületet, akikkel együtt dolgoztunk öt héten keresztül. Öt hét alatt több mint 2500 meleg ételt szállítottunk ki a Hős utcába, gyereknapon pedig a Budapest Bike Maffiával összefogva kiszállítottunk országszerte 4715 palacsintát, azaz 1500 család kapott tőlünk palacsintát.
Miért pont a Hős utca?
A Hős utca hírhedt hely, rengeteg előítélet kapcsolódik hozzá, és ezt én nagyon nem szeretem. Régóta kíváncsi voltam, hogy tényleg rászolgál-e az utca erre a hírnévre, és azt kell mondjam, hogy nem. Ott is gyémántok és aranyak laknak. A Kontúr egyesület 2011 óta dolgozik velük, és harcolnak az ott lakókért, és ők javasolták azt, hogy nekik segítsünk. Nem akartuk elaprózni, hogy más helyre is vigyünk ételt, mert az egy ilyen „hoztam is, meg nem is” helyzet lett volna. Az utolsó nap, amikor odamentünk szólt a hangszóróból az Ébresztő című számom, tapsoltak, kiabálták a refrént, a két háztömb közé pedig kihúztak egy transzparenst, amire ráírták, hogy „Köszönjük szépen”, és minden lakó aláírta. Most, hogy mesélek róla, újra meghatódok, annyira csodálatos élmény volt. Kérdezték, hogy „Ugye, nem utoljára találkozunk?”, és természetesen nem. Az ételosztás a munka és az iskola újrakezdésével ugyan most véget ér, de az itt megismert gyerekek kezét nem akarjuk elengedni, és nyári táborokat szervezünk számukra.
Említetted az előbb az elaprózódás szót az ételosztással kapcsolatban. Annyi mindennel foglalkozol… Nem félsz attól, hogy elaprózódnak az energiáid?
De igen, nagyon jót kérdezel. (nevet) Túl sok dolgot csinálok egyszerre. Ennyit már nem lehet. Mindig is ferde szemmel néztem azokra a rendezőkre, akik egy évben hatot rendeztek, és most én is ezt csinálom. Azt érzem, hogy olyan vagyok, mint egy flippergolyó, pedig az kéne, hogy én legyek a flipper maga. Fontossági sorrendet kell tennem az életemben. El kell döntenem, mik számomra a legfontosabb témák. Kell csinálni a honlapot, a social media-t, figyelni kell a pénzügyekre, csinálom az új dalokat és hozzájuk a klipeket, emellett pedig tök jó lenne, ha normálisan szerepelnék a castingokon, és rendesen fel tudnék készülni rájuk. Tegnap és ma is hívtak két különböző castingra. Arra volt jó a karantén, hogy felismerjem a fontossági sorrendet az életemben. Most, hogy véget ért, meg kell mutatnom, hogy ezt a gyakorlatban is tudom alkalmazni. Képes vagy megcsinálni, amit kitaláltál? Tudsz majd redukálni? Hajrá! (nevet) Vannak dolgok, amiket nem hagyhatok ki az életemből: a családomra, vagy a mozgásra mindig szánnom kell időt. A mozgást nem hagyhatom ki, mert ha megteszem, rossz kedvem lesz tőle, ingerültté és frusztrálttá válok. Számomra a mozgás jelenti a kikapcsolódást, azok a helyzetek, amikor nincs nálam a telefon. A telefonnal töltött időt amúgy is redukálnom kell, borzasztó sok időt töltök rajta, mindent neten csinálok.
Molnár Áron a Mellékhatás c. sorozatban (Fotó: Bielik István)
Arra vonatkozóan van terved, hogyan fogsz redukálni?
Nemeket fogok mondani. (nevet) Kicsit élnem kell, mert hogyan akarok úgy beszélni a világról, ha közben nem ismerem azt? Ha fizikálisan ott vagy valahol, részese vagy a történéseknek, a hitelességet nem lehet majd elvenni tőled. De biztos, hogy kérni fogom egy coach, egy szakember segítségét.
NoÁrként rapben, hiphopban utazol, és a műfajnak egy időben sarokköve volt a társadalmi mondanivaló, de mostanában mintha kezdene kikopni belőle. Te hogy látod ezt?
Szerintem a rapzene alappillére a társadalomkritika. A rapet használni kell. A rap fegyver, a költészet egy lehetőség, és ezzel élni kell. Az, hogy a rapzenék ma elpuhultak… én nem is tudom őket rapnek hívni. Viszont nem akarok pálcát törni a fejük felett, így csak azt mondom, hogy én a rap régi, társadalomkritikus vonalát képviselem. Oda kell szólni, oda kell mondani a dolgokat. Én nem használok trágár szavakat, inkább idegen szavakat csempészek a szövegeimbe. Sokszor megkapom emiatt a kritikát, hogy ez csak rétegzene. Én meg azt gondolom, hogy a nívót, az értékrendet mi határozzuk meg. Ha én azt szeretném, hogy ez legyen az evidens, ez legyen az alap, akkor nekem így kell kommunikálnom. Ha egyre több ember csatlakozik hozzám, akkor egyre több ember fogja megismerni a szövegeimben használt idegen szavakat. Amikor a Hős utcában elmondod egy kilencévesnek, hogy mit jelent a reveláció szó, a következő nap ez a gyerek már egy barátjának fogja ezt elmondani. Az én felelősségem is, hogy a gyerekek milyen dalszövegeken nőnek fel, és miről beszélgetnek általuk. 2022-ben ötszázezer új szavazója lesz az országnak. A mi felelősségünk az, hogy mit fognak dúdolni. Alternatívát kell kínálnunk nekik, el kell juttatnunk nekik az információkat, amik fontosak számukra, ha azt szeretnénk, hogy egy nyitottabb és szabadabb társadalomban éljünk.
