Múlt csütörtökön két 13 éves fiút szólított meg egy férfi Szentesen azzal, hogy segítsenek rajta, adjanak neki kétezer forintot. A gyerekek közölték, hogy nics pénzük, erre a férfi továbbra is pénzt követelve rájuk ripakodott, és fenyegetni kezdte őket, állítólagos küzdősportolói múltjára hivatkozva.
A gyerekek ettől aztán megijedtek, átadták a rablónak a náluk lévő összesen 530 forintot. A férfi ezután még az egyik gyereknél lévő dobozos kólát is elvette és megitta, majd távozott.
A rendőri eljárás során kiderült, hogy valószínőleg ugyanez a rabló szólított le márciusban is egy bicikliző gyereket, akit késsel fenyegetett meg, majd 2600 forintot zsákmányolt tőle.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a férfi letartóztatását kezdeményezte, három rendbeli rablás miatt kell felelnie – olvashatő az ügyészség közleményében.