Újra Angliában van a 25 éves Samia Hussein, akinek még 2015-ben veszett nyoma, majd a korábban újságírást tanuló lány az Iszlám Állam egyik katonájának feleségeként tűnt fel. A nyugat-londoni lány családja már egy éve könyörög a brit kormánynak, hogy engedjék haza Samiát, aki a baghúzi csatában esett az Iszlám Államot támadó erők fogságába.
![Samia Hussein már nem akar terrorista lenni (Fotó: FB)](https://nlc.hu/uploads/2020/08/samia-hussein.jpg)
Samia Hussein már nem akar terrorista lenni (Fotó: FB)
Kiderült, hogy egy szír légicsapásban súlyos sérüléseket szenvedett, egyik karját és mellét is elvesztette a támadásban, ami után két hónapot töltött kórházban.
Samia családja arra hivatkozik, hogy a lány agyát átmosták a terroristák és azért utazott csak Szíriába, hogy segélymunkát végezzen.
A brit terrorelhárítás azonban nem hisz a családnak, ezért alaposan feltérképezik a lány kapcsolatait és ellenőrzik állításait – írja a The Sun.