2020. Augusztus 22.

„A nővérem imádta apámat, de én csak a brutális oldalára emlékszem”

Egy tanulságos gyerekkor története, melyből kiderül, hogy a bántalmazó apa nem minden gyereknek jelenti ugyanazt a traumát.

Natasa

Caroline Leavitt 12 bestseller írója, most azonban nem könyvet írt, hanem a bántalmazó apjáról és a nővéréről beszélt. Az írónő elbeszélése szerint az apja száját soha el nem hagyta a szeretlek szó, és minden apróságra agresszívan, veréssel reagált. Az anya védte az apát, leginkább azért, mert már annyira megszokta a helyzetet, hogy el sem tudta képzelni, mi mást tehetne. Leavitt nővére azonban érdekesen reagált a bántalmazásra: imádta az apját, és a mai napig – pedig már bőven felnőttek – nem lehet beszélni a családi összejöveteleken az apa viselt dolgairól.

„Apám rögtön ütött, ha visszabeszéltem. Nem lehetett ajtó a szobámon sem, ezért beletemetkeztem a könyvekbe és az írásba. Amikor kislányok voltunk, apám soha nem mondta, hogy okosak lennénk, vagy kedvesek a szívének. Helyette egy nagy kupac Playboy-t tartott szerte a házban, amit a nővéremmel nem értettünk, csak kényelmetlenül éreztük magunkat a meztelen nők láttán.

Egy nap, amikor meglátta apám, hogy ránézek egy ilyen újságra, elkapta a kezem és a szájába dugta.

Halálra rémültem, kirántottam a kezem és elrohantam a fürdőszobába, hogy lesikáljam magamról a nyálát, miközben ő jót nevetett rajtam. Ekkor kezdődtek a rémálmaim, könyörögtem anyámnak, hogy maradjon mellettem, amíg elalszom, de apámnak nem tetszett az ötlet, azt akarta, hogy mellette aludjak.”

Leavitt ekkor még csak ötéves volt, rettegett az apjától, úgy feküdt az apja mellé az ágyba, hogy véletlenül se érjen hozzá egy porcikájával sem. Reggel aztán az apja meztelenül állt az ágy mellett, ami a kislányra sokkoló hatással volt, az apa pedig csak ráripakodott, hogy ne bámulja, majd kirakta őt a szülői hálóból. Bár többé nem akarta az apja, hogy mellette aludni, de Leavitt félelme tovább nőtt.

„Amikor 10 éves lettem, a nővérem beavatott, hogyan készülnek a kisbabák, erőszakosan egymásnak ütögetve két követ illusztrációként. Hozzátette, hogy csak a férfiak szeretik a szexet, aztán felajánlotta, hogy megfoghatom a fenekét, ha ő is megfoghatja az enyémet. Ekkor jutott először eszembe, hogy vajon mi történhetett a nővérem és apám között.”

Máshogy emlékszik a két nővér a bántalmazó apára

A bántalmazó apára máshogy emlékeznek a testvérek (Kép: Unsplash)

Leavitt következő emléke 17 éves korából, hogy az anyja egyetlen tanácsa a randizáshoz az volt, hogy a férfiaknak szüksége van szexre, a nőknek pedig nincs. Caroline randizni kezdett, ám az apa elől titkolni kellett új szerelmét. Szerencsétlenségére az ajtóban elcsattanó első csókját meglátta az apja, aki hatalmas balhét és verést rendezett miatta. Ekkor dönti el a kamaszlány, hogy annyi férfivel fog lefeküdni, amennyivel csak lehet, ezt a fogadalmát meg is tartja, 100 férfinél tovább már nem is számolja főiskola alatt.

„Az apámnak fogalma sem volt róla, hogy hány fiúval feküdtem le. Miért nem álltam ki magamért a családommal szemben? Talán mert annyiszor mondták nekem, hogy felejtsem el, ami gyerekkoromban történt, hogy végül elhittem, hogy az emlékek feleslegesek.

Aztán helyettesítettem a rosszakat azzal, hogy az apám a maga módján szeret engem.

Amikor 25 éves lettem, az apám meghalt, emiatt mentem haza és kaptam meg a testvéremtől, hogy az apánk csodálatos ember volt, akit tisztelnem kell. A nővérem imádta apámat, de én csak a brutális oldalára emlékszem.”

Leavitt annyira félt attól, hogy olyan férfi mellett köt ki, mint az apja, hogy homlokegyenest másokat választott, ám nem találta meg köztük a nagy szerelmet. Végül a 40-es éveiben találkozott azzal a férfivel, aki mellett meg tudott állapodni, és aki arra késztette, hogy átgondolja a gyerekkori sérüléseit.

„Próbáltam beszélni az anyámmal, de csak azt hajtogatta, hogy mindent megtett értünk. Próbáltam beszélni a nővéremmel, de csak megutált érte és már nem áll szóba velem, mert rosszat gondolok apámról. Amikor egy barátnőmnek meséltem a gyerekkoromról, felsóhajtott, és azt mondta, hogy bántalmazás áldozata voltam. Ekkor jöttem rá, hogy segítségre van szükségem.”

Caroline terapeutához kezdett járni, aki azt javasolta, hogy írja ki magából az emlékeit, írja le az álmait, ez majd felszabadítja a múlt alól és talán eljut az igazsághoz, hogy valójában mi történt vele kislány korában. Ez a terápia hatásosnak bizonyult:

„Írtam anyámról, aki sosem védett meg. Írtam a nővéremről, aki gyűlöl. És írtam arról a mindent elsöprő haragról a kislány miatt, aki rettenetes dolgokon ment keresztül, de nem jött rá, hogy ez nincs rendben. Vissza akartam menni az időben, odaállni az apám elé és számonkérni rajta, hogy merészelt így bánni azzal a kislánnyal. Oda akartam menni ahhoz a rettegő kislányhoz, hogy elmondjam neki, hogy vége lesz ennek is egyszer és el fog múlni a fájdalom. Emlékezni fog rá, de vége lesz.”