nlc.hu
Aktuális
9 évet kapott a gólyatábori erőszakoló

9 évet kapott a gólyatábori erőszakoló

9 évet kapott másodfokon az a férfi, aki még 2014 augusztusában a fonyódligeti gólyatáborban megvert és megerőszakolt egy lányt. A vádlott fellebbezett az ítélet ellen, így az ügy az ítélőtáblán folytatódik.

Az első fokon kiszabott hét és fél éves büntetést súlyosbítva, másodfokon kilenc év börtönre ítélték a gólyatáborban nemi erőszakot elkövető 39 éves K. Sándor Szilárdot, valamint 10 évre eltiltották a közügyektől. A vád szerint a férfi fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol megtámadta a 19 éves lányt, akit fojtogatott, megvert, halálosan megfenyegetett, és megerőszakolt.

A nemi erőszak közben K. Sándor Szilárd több mint 550 felvételt készített a diáklányról, az ügyészség mégsem tette ezt a vád részévé külön bűncselekményként. A lány ügyvédje, Tóth M. Gábor viszont azt kérte a másodfokon eljáró bíróságtól, hogy a gólyatábori szexuális erőszak mellett további bűncselekményként értékelje a fotózást. Főleg, hogy a képekkel megpróbálta zsarolni is a lányt, ezekkel fenyegette arra az esetre, ha a gólyatábor további napjain ellenáll.

K. Sándor Szilárd (háttal b) hallgatja Németh Károly bírót az ellene szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőper ítélethirdetésén a Fonyódi Járásbíróságon – MTI Fotó: Varga György
K. Sándor Szilárd (háttal balról) hallgatja Németh Károly bírót az ellene szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőper ítélethirdetésén a Fonyódi Járásbíróságon – MTI Fotó: Varga György

“Örömmel tölt el, hogy a jogi érvelésemet a másodfokon eljáró törvényszék helytállónak gondolta, és megállapította, hogy elkövette a különleges személyes adattal visszaélést. Így már halmazatról beszélünk, ezért lett súlyosabb a büntetés másodfokon, hiszen az erőszakért legfeljebb 8 évet lehetett volna kiszabni” mondta a lány ügyvédje.

Tóth M. Gábor indítványaiban végig kitartott amellett, hogy a fotózással járó megalázást külön kell értékelnie a bíróságnak, mert ez biztosan nem velejárója a nemi erőszaknak, hanem még borzalmasabbá teszi azt. Mivel így egy újabb bűncselekményért is elítélték, K. Sándor Szilárdnak lehetősége van arra, hogy a másodfokú ítélet ellen is fellebbezzen, amit meg is tett rögtön az ítélet ismertetése után a bíróságon. Az ügy így az ítélőtáblán folytatódik, vagyis a súlyosabb ítélet még nem jogerős tudta meg a hvg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top