Pár hónappal ezelőtt derült ki, hogy Vasvári Vivien exférjére, Fecsóra is rátalált a szerelem a szakítás után. Egy szombathelyi lánnyal ismerkedett meg, akit ráadásul szintén Vivinek hívnak. Távkapcsolatban élnek, de állításuk szerint jól megvannak, nemrég pedig a Love Bistro című műsorban is szerepeltek együtt. Éppen ezért volt meglepő, amikor a tegnapi Glamour-gálára egy másik hölggyel érkezett Szegedi Fecsó.
Mivel a gála szabályainak megfelelően csak maszkban fotózkodhattak, ezért eleinte mindenki csak találgatott, hogy kiről is lehet szó. Többen azt gondolták, hogy Kiss Vivi befestette a haját, de azért látszott, hogy a képen látható hölgy egy kicsit idősebb nála.
Itt már látszott, hogy nyilvánvalóan nem a Love Bistróban látott Viviről van szó. Később az is kiderült, hogy a képen bal oldalon látható szőke hajú hölgy Szegedi Ferenc keresztgyerekének édesanyja, egyben a legjobb barátja párja, és csak elkísérte a gálára.