
Dzsekik, kabátok
Ha az őszi-téli szezonban elsősorban fekete és szürke holmikban jársz, érdemes beszerezned melléjük egy piros dzsekit vagy kabátot. Ezekhez az árnyalatokhoz ugyanis kifogástalanul passzol, egyszersmind számottevően fel is dobja azokat. Ha fehér blúzos vagy pulóveres szetteket, illetve ha farmert viselsz gyakran, szintén jó befektetés a piros kabát, hiszen ezekkel is kiválóan ki tudod majd használni.




Felsők
Amennyiben csak egyetlenegy piros holmit vásárolsz a szezonra, legyen az egy felsőrész! Bármely színtípusba tartozol ugyanis, a piros szín az arcod közelében csakis jót tehet a megjelenésednek. Arra figyelj, hogy a színeidnek megfelelő árnyalatot válaszd, tehát ha hűvös színtípus vagy, pirosból is viselj hűvöset, míg ha az alapszíneid melegek, a felsőrész is legyen ilyen tónusú piros.




Nadrágok, szoknyák
Abban az esetben, ha nagyon ragaszkodsz a fekete vagy a fehér színhez, különösképp a felsőrészeid esetében, válassz hozzájuk – mondjuk a szokványos kék farmer helyett – egy piros nadrágot vagy szoknyát! Igen látványos lesz a különbség.




Egészruhák
A kis fekete mellett minden nő szekrényében ott a helye egy kis piros ruhának is, ugyanis ez a szín legalább annyira időtlen divat. Legyen akár egy sokoldalúan bevethető basic darab, egy jó szabású ingruha vagy akár egy különlegesebb modell. Amire ebben az esetben is figyelj, hogy mivel az arcod közelébe kerül a piros, ezért – mint a felsőrészek esetében – a tónusa passzoljon a színtípusodhoz!




Cipők és kiegészítők
A piros szín „kisebb adagokban”, vagyis cipők, kiegészítők formájában is klasszul működik. Egy sötétebb szett komorságát például könnyedén megtörheted egy piros lábbelivel vagy táskával, de a fekete télikabátodhoz is jó ötlet a piros sál…



