Tisztában vagyunk vele, hogy az nlc olvasóinak többsége felnőtt ember, mégis azt gondoljuk, muszáj beszélnünk néhány, a 21. században (még mindig) alapvető illemszabályról. Ezzel részben önkritikát is gyakorlunk, hiszen mi magunk is megesik, hogy vétünk ellenük, de a helyes út mégiscsak az volna, ha nem tennénk. És ha már tudatosítjuk egy szabály létezését, azzal rögtön jobban az eszünkbe véssük 0 s talán jobban odafigyelünk arra is, hogy ne szegjük meg. Jól sejtitek, lesznek itt a modern kommunikációs eszközökkel kapcsolatos dolgok is bőven.
1. Evés közben ne mobilozz!
Sőt, amikor együtt étkezel valakivel, lehetőleg ne is tartsd a telefont az asztalon. Van zsebed vagy táskát, tedd oda a készüléket, és ne hagyd, hogy elvonja a figyelmedet a beszélgetőpartnerről. Ha a telefont nézegeted, nyomkodod, miközben valaki beszél hozzád, azzal azt üzened a másiknak, nem érdekel, amit mond. Ha egyedül eszel, akkor sem hasznos a mobilodat nézegetni egyébként, mert akkor meg a táplálkozásról vonja el a figyelmedet, és többet fogsz enni a szükségesnél.
Az asztalnál hanyagold a telefont! (Fotó: Profimedia)
2. Amikor a pénztárnál épp te kerülsz sorra, akkor se.
Ugyanaz a helyzet, mint az előző pontnál. Van egy ember – a pénztáros 0 akivel épp egy tranzakciót bonyolítasz le, amiért a végén fizetni fogsz. Tiszteld meg őt és a munkáját a figyelmeddel. És ne felejts el köszönni se neki, de erről majd később.
3. Ne csörgesd a másik telefonját végtelen ideig.
Megvan az a szituáció, amikor egy kollégád kiszalad a mosdóba, majd az asztalon hagyott mobilja egyszer csak csörögni kezd és percekig nem hagyja abba. Iszonyú idegesítő, ugye? A hasonlóan zavaró helyzeteket és az erőszakosság látszatát elkerülendő, tartsd be az ötös szabályt: számold a csengéseket a vonal túlvégén, és ha ötig nem veszi fel az illető, tedd le, s próbálkozz később.
4. Ha a beszélgetőtársad elköszönne, ne tartsd fel.
Mindannyian ismerjük Az Embert, Akitől Nem Lehet Szabadulni. Akár telefonon beszélünk, akár személyesen futunk össze, irtózatos redundanciával kommunikál ő, és hiába próbáljuk rövidre zárni a beszélgetést és tovább haladni, neki bizony mindig van Rcsak még egy dolog” a tarsolyában, amit okvetlenül el kell mondania. Ne légy te ez az ember, ne rabold mások idejét!
Aztán ugorjunk egy kicsit vissza az alapokhoz, mert tömegkommunikációval erősen terhelt világunkban mintha kezdenénk szemtől-szembe helyzetekben kissé barbárosodni.
5. Ne késs!
Ha már időrablásról volt szó az előbb, akkor emlékezzünk meg a pontosság erényéről is. Az idő a legkorlátozottabb erőforrásunk, hiszen az életünk menthetetlenül véges, ne várakoztassuk ezért egymást. Ha notórius késő vagy, tanuld meg inkább félórával korábbra feljegyezni a találkozóidat, de mindenképp szoktasd le magad arról, hogy rendre megvárakoztatsz másokat, mert nagyon udvariatlan dolog.
6. Köszönj a szomszédoknak, a kollégáidnak, a téged kiszolgáló bolti eladónak.
Vesszőparipám a téma. Egy 114 lakásos társasházban élek, van bőven forgalom a folyosón, és mindig vannak új arcok, illemtudó emberként azonban nem vagyok rest egy „sziát” vagy „jónapotot” megereszteni, mindegy, hogy ismerős vagy ismeretlen jön szembe a folyosón. Sokszor azonban azt érzem, kezdek kisebbségbe kerülni ezzel a szokásommal. Rengetegszer megesik, hogy nemcsak a köszönés, hanem még a visszaköszönés is elmarad – a munkahelyemen ugyanígy. Pedig egy pillanat erejéig igazán nem fáradság megtisztelni embertársainkat a figyelmünkkel. Ha pedig azért bénázol, mert elhalványultak már az alapok, segítünk: ha belépsz valahová, neked kell köszönnöd, tök mindegy, hogy egy mezei vásárló vagy a sarki szatócsboltban vagy éppen a miniszterelnök. Ezenkívül pedig a köszönés általános szabályai:
- a fiatalabb az idősebbnek,
- a férfi a nőnek,
- az alacsonyabb beosztású a magasabb beosztásúnak köszön először.
7. Sose mutatkozz be ülve.
Ha valaki kezet nyújt, tiszteld meg azzal, hogy felállsz, de legalább megemelkedsz a székeden. Ülve fogadni a kézfogást nemtörődömséget sugall és nagyon udvariatlan dolog.
8. Add át a helyedet a tömegközlekedési eszközökön.
Időseknek – nemtől függetlenül! –, kismamáknak, sérült embereknek ne légy rest átadni a helyedet, amikor tömegközlekedsz. Ha te nem tartozol közéjük, akkor garantáltan könnyebben állsz pár megállót, mint ők. Ne bújj el a telefonod mögé, inkább szoktasd magad arra, hogy minél többször felnézel belőle, elvégre az itt is most nem a virtuális világodban létezik elsősorban.
9. Tanulj meg (újra) elnézést kérni.
Megy, tolakszik, eléd vág autóval, gyalogosként meglök, rálép a lábadra, de annyit sem mond, fordulj fel. Tipikus helyzetek ezek manapság, naponta találkozunk velük mindannyian. Pedig tök felszabadító érzés kimondani, hogy elnézést vagy sajnálom. Gyakorold, amikor hibázol.
10. Megköszönni és elköszönni sose felejts el.
Végül – elköszönésképpen -0 egy apróság, amit már akkor igyekeztek belénk plántálni a szüleink, amikor még épp csak nyiladoztak a verbális képességeink. Aztán előbb-utóbb meg is tanultuk ezeket a „varázsszavakat”, felnőttkorukra viszont mégis sokan elfelejtik őket. Manapság, amikor annyi szó esik arról, hogy tanuld meg kimondani, mire van szükséged, nem haszontalan azt is újra hangsúlyozni, hogy ha megkapod, ne felejtsd el megköszönni. És ha kilépsz egy társas szituációból, búcsúzz el illendően. A gyerekeinknek is ezt tanítjuk, hallgassuk meg hát a saját tanításunkat!
