Gyerekkoromban utáltam társasozni, mert mindegy volt, hogy milyen társasjátékot vettünk elő, az apám vagy a bátyám mindig nyert. Ennek az egyik oka az volt, hogy a legkisebb családtagként kisebb esélyekkel indultam, mert még a szabályokat sem mindig értettem, a másik pedig az, hogy apám nagyon szigorú volt, és soha nem adott engedményeket nekem csak azért, mert kicsi voltam. Bár felnőttként, anyaként már egyetértek vele, hogy nem szabad hagyni nyerni a gyereket, a túlzott szigor mégis elvette gyerekként a kedvem a társasjátékoktól, és csak évtizedekkel később tudtam magam újra rávenni, hogy leüljek társasozni – immár a saját gyerekeimmel.
Találd meg az arany középutat!
Minden karácsonyra veszek közös, családi társasjátékot, ami persze a gyerekek életkorának megfelelő, hogy tényleg élmény legyen nekik is a játék vele. A karácsonyhoz már hozzátartozik a társasjáték, én is élvezem, hogy a közös vacsora, ajándékbontás után leülünk játszani pár kört, és a gyerekek számára is minőségi időt jelent az anyjukkal az, hogy elverhetnek a pályán. Mert a vesztős szériám sajnos nem ért véget gyerekkoromban az apámmal társasozással, most is simán képes vagyok veszíteni a legegyszerűbb, négyéveseknek való társasokban is, de most már legalább nem kapok hisztirohamot miatta, és nem borítom fel a játéktáblát mérgemben, hanem képes vagyok nevetve viselni a vereséget.
Ebben biztos apám szigora is szerepet játszik, bár szerintem, anyaságom tizenéves tapasztalata alapján azt mondom, nem kell annyira keményen ragaszkodni a szabályokhoz, ha kicsi gyerekekkel játszunk. Persze nem szabad hagyni, hogy állandóan nyerjenek, mert akkor sosem tanulják meg, hogyan kezeljék a kudarcot, hogyan próbálkozzanak újra meg újra. Egyik véglet sem jó, meg kell találni az arany középutat a társasozásban, a szabályok kicsit rugalmasabb kezelésében, ha nem szeretnénk, hogy óriási, veszekedős jelenetek alakuljanak ki a karácsonyi társasjáték körül.
Időben kezdj el társasozni a gyerekkel!
Ahhoz, hogy gyerek vereséghez és nyeréshez való hozzáállása egészséges legyen, és ne rendezzen drámai hisztiket nagyobb korában, ha más nyeri a játékot, időben el kell kezdeni vele a társasjátékokkal az ismerkedést.
Kicsi korától kezdve el kell kezdeni bevezetni a gyereket a társasjátékok világába (Kép: Getty Images)
Egészen pici korában, amikor még alig került az oviba a gyerek, már lehet neki venni olyan társast, amihez sem olvasni, sem számolni nem kell, csupán elég, ha a színeket ismeri, és el lehet kezdeni a vereség-nyerés fogalmak bevezetését. Lesz hiszti? Persze, hogy lesz. Nem lehet megúszni. De nem kell félni a saját gyerekünktől, könnyek nélkül nehéz nevelni, jó útra terelni. A hiszti elmúlik, a tanulság viszont a gyerekkel maradhat egész életére. A társasjáték során, pont úgy, mint minden más szülői döntésnél, nem azt a szempontot kell szem előtt tartani, hogy melyik döntésünkkel úszhatjuk meg az ordítást, hanem azt, hogy mivel teszünk jót a gyerek fejlődésének hosszabb távon. Lehet, hogy rövid távon nyugalmunk lesz, amikor engedjük csalni a gyereket, de sok jót nem érünk el vele a gyereknevelésben.
Ha hagyod nyerni a gyereket, fontos tapasztalattól fosztod meg
A fő problémánk szülőként, hogy ma már társadalmi elvárás felénk az, hogy ki kell szolgálni a gyerekeinket, ugrásra készen kell állnunk, hogy azonnal kielégítsük minden igényüket. Ez a szülői működés pedig félreviszi a gyereknevelést alaposan, a gyerekeknek sokkal később kell önállóságot tanulni, és bizony ez a hozzáállás hatással van a közös játékra is. Átadjuk a gyereknek az irányítást az életben és a játékban is, nem megegyezésen alapul a közös társasjáték sem, hanem alárendelődik a szülő és a gyerek igényei szerint igyekszik teljesíteni – azaz engedi, hogy nyerjen, mert épp ez az igénye az adott pillanatban.
Pedig ha vetünk egy pillantást arra, hogyan játszik a gyerek a kortársaival, akkor láthatjuk, hogy nincs főnök és alárendelt viszony, főleg óvodában még igaz, hogy ha nem tetszik a játék, úgy érzi valamelyik gyerek, hogy nem jut érvényre egyenlő módon az akarata a többiek között, akkor egyszerűen kilép a játékból és keres más társaságot, más játékot. Ez a szocializációban egy természetes, fontos lépés, és amikor otthon, a társasjátékban hagyjuk nyerni a gyereket, akkor tulajdonképpen a szociális fejlődését hátráltatjuk. Természetesen fordítva sem szabad alakulnia a helyzetnek: nem lehet a szülő a főnök a játék során, miközben elnyomja a gyerek igényeit.
A gyerekek a társasjátékban szociális készségeket sajátítanak el (Kép: Getty Images)
A társasjáték többet tanít, mint gondolnád
Lehet, hogy kirobban a családi veszekedés egy karácsonyi társasjáték közben, mégis érdemes a programunkban tartani a társasozást, mert rengeteget tanít a gyereknek úgy, hogy észre sem veszi, micsoda képességekre tesz szert közben, és hogy magára a nagybetűs életre készíti fel a társasjáték.
Jesztl József szociálpedagógus, játékpedagógiával foglalkozó szakember, a Társasjáték-pedagógia című könyv társszerzője nyilatkozott az nlc.-nek egy interjú során arról, hogy milyen szerteágazó a társasjátékok hatása a gyerekekre: „Ha egy gyerek az iskolai feladatok során folyton azzal találkozik, hogy a legjobb megoldást ki lehet számolni, aztán a szabadidejében is olyan játékokat játszik, amelyek ezt közvetítik, akkor könnyen kialakul benne az a kép – hiszen minden azt sugallja –, hogy az élet kiszámítható. Pedig ez nem így van.”
„A társasjátékban egyéb tényezők is sokat számítanak: az, hogyan bánunk a valószínűséggel, a szerencsével, vagy az, hogy mások döntései hogyan hatnak egy-egy helyzetben. Megpróbálunk az ellenfeleink fejével gondolkozni, igyekszünk modellezni a várható cselekvéseiket. Ehhez már nem elég a logika és a következtetés, a társas tényezők és a kommunikáció legalább olyan fontosak. A való élethez ez sokkal közelebb áll.”
A gyereknevelésben ezért érdemes tudatosan használni a közös társasjátékozást, sokféle játékot kipróbálni a gyerekkel együtt, hogy felkeltsük a kíváncsiságát és minél több megoldandó problémával, helyzettel kerüljön szembe a társasozáson keresztül. Az önálló, független, felnőtt életre készítjük fel azzal, ha gyakoroljuk a gyerekkel játékos formában azt, ami a valóságban vár majd rá. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy nem hagyjuk nyerni – ahogy az élet sem áll csupa győzelemből.
