2019. Szeptember 17.

A társasjátékok azt mutatják meg a gyerekeknek, hogy a bizonytalanság is lehet bizsergető

Egy társasjáték sokkal több lehet, mint egyszerű időtöltés.

Kerényi Kata

Ha van valaki, aki komolyan veszi a játékot, akkor az Jesztl József szociálpedagógus, játékpedagógiával foglalkozó szakember. A Társasjáték-pedagógia című könyv társszerzője jelenleg leginkább pszichiátriai betegekkel foglalkozik, de dolgozott tehetséggondozó programban, vezetett játékklubot, és tartott képzéseket is pedagógusoknak arról, hogyan használhatják a társasjátékokat napi munkájuk során.

Szabálytanulás, intelligencia, szerencse és szerepek

„Kezdetben absztrakt játékokat, versenyjátékokat tanítottam a gyerekeknek, aztán hamar rájöttem, hogy ez nem elég, és társasjátékokat is illesztettem a programba – meséli Jesztl József. – Az absztrakt játékokban, mint a malom, a sakk, a go, általában van egy legjobb lépés. Ez a megnyitási szakaszban, a játék elején még nem egyértelmű, de később kiderül, hogy létezik olyan lépés, amelyik biztosan nyerésig visz egy-egy helyzetet.

Ha egy gyerek az iskolai feladatok során folyton azzal találkozik, hogy a legjobb megoldást ki lehet számolni, aztán a szabadidejében is olyan játékokat játszik, amelyek ezt közvetítik, akkor könnyen kialakul benne az a kép – hiszen minden azt sugallja –, hogy az élet kiszámítható. Pedig ez nem így van.

A társasjátékban egyéb tényezők is sokat számítanak: az, hogyan bánunk a valószínűséggel, a szerencsével, vagy az, hogy mások döntései hogyan hatnak egy-egy helyzetben. Megpróbálunk az ellenfeleink fejével gondolkozni, igyekszünk modellezni a várható cselekvéseiket. Ehhez már nem elég a logika és a következtetés, a társas tényezők és a kommunikáció legalább olyan fontosak. A való élethez ez sokkal közelebb áll.

Voltak kutatások, amelyek azt vizsgálták, mennyire intelligens egy sakkozó vagy egy gojátékos. Sokan azt gondolnák, hogy aki sikeres az ilyen nehezen kiszámolható játékokban, az átlag feletti intelligenciával rendelkezik. Kiderült, hogy nincs egyértelmű kapcsolat a kettő között: ezek a játékosok nem intelligensebbek, sőt néhány profi gojátékos az átlagos szint alsó határán mozog. A megtanult viszonyrendszeren belül jól mozognak, de ez egy szűk terület, és ezen kívül már megmutatkoznak a korlátaik.

Koreai férfiak gót játszanak egy parkban (Fotó: iStock)

A sok társasjátékszabály megértése, aztán átadása segít a strukturált gondolkodás kialakításában, és abban, hogyan lehet mások számára érthetően megfogalmazni valamit, esetleg folyamatokat bemutatni.

A sokféle játék kipróbálásának előnye, hogy felkelti a gyerek kíváncsiságát, befogadóvá válik, érdekelni kezdi, hányféle megoldandó helyzet létezik, és ezekkel hogyan lehet megküzdeni.

Ez kihat az élet más területeire is: például visszajelzést kapok a matektanártól, hogy a gyerekek szeretni kezdik az új feladatokat, nem ijednek meg, ha nem látják rögtön a megoldást.

Úgy látom, hogy aki csak típusfeladatok megoldására szocializálódik, az biztonságosnak érzi, ha tudja, hogy melyik feladatot milyen módszerrel lehet megoldani, és megijed, ha valami elsőre kategorizálhatatlan kihívással találkozik.

A játékok elsajátítása és gyakorlása mutatja meg a gyerekeknek, hogy néha a bizonytalanság is lehet hívogató, bizsergető, mert ezekből a helyzetekből újfajta megoldások születhetnek.

Ebből persze az következik, hogy egy játékcsoportot vezetni nagyon élvezetes kihívás. Négy-öt játék ismeretével már érdemes belevágni, aztán, ahogy a csoport ezekkel halad, mindig újabbakat kell megismerni, kipróbálni, hogy ne ragadjon bele a csapat egyetlenegy típusú megoldási stratégiába, hiszen épp az a cél, hogy mindenki egyre nyitottabb legyen. Néhány játékot biztosan mindenki ismer.

A tanároknak szóló játékismereti képzések nemcsak arról szólnak, hogy rengeteg új játékot tanuljanak meg a résztvevők, hanem arról is, hogy amit már ismernek, azt hogyan lehet tudatosan, egy-egy cél elérése érdekében használni, illetve hogyan kapcsolhatók össze, építhetők egymásra.”

Ne féljünk a versengéstől!

Gyakori kritika, hogy a társasjátékok erősítik a versengést. A szakember véleménye szerint azonban ez nem feltétlenül baj.

„Ha több különböző játékot játszunk egymás után, akkor versenyzünk, de sosem ugyanabban a dologban – mutat rá Jesztl József. – Így mindenkiről kiderülhet, hogy miben jó, és mi az a terület, amit addig elhanyagolt, illetve mindenki megtapasztalhatja, milyen valamiben elsőnek és nem elsőnek lenni. Egy nehezebb játékban a közösen megoldott problémák és az együtt átélt izgalmak fontosak, azaz a játékfolyamat, és ha valaki nem nyer, akkor sincs itt a világ vége, mivel nehéz küzdelemben maradt alul. Ezután egy új játékban mindenki tiszta lappal indul.

A rehabilitációs célú felnőttklubban a bonyolult játékok végigjátszása után olyan visszajelzéseket szoktam kapni, hogy a játékosok megtisztelőnek érzik a kihívásokat. Ezek a játékok akár leépült készségeket is aktivizálhatnak: az összetettebb játékfolyamat során bekapcsol az éberség, a komplex gondolkodás.

Egy bonyolult játékot végigjátszani, amire tényleg figyelni kell, és sok benne a megoldandó probléma, valódi sikerélményt ad.

A kooperatív játékok mostanában nagyon divatosak. Ezekben a játékosok látszólag nem versengenek, hanem együtt oldják meg a játék által felkínált problémákat. Valójában azonban nagyon nehéz kivédeni bennük a vezérürü-effektust, amikor egy erősebb egyéniségű játékos, aki talán jobban vagy hamarabb átlátja a játékot, mint a társai, csapatvezetővé nevezi ki magát, és irányítani kezd. Ez is versengés, még ha a játékban nincs is nyertes és vesztes. Itt nagyon sok múlik azon, aki a játékcsoportot vezeti: ez egy csoportdinamikai helyzet, aminek nagyon izgalmas, egyedi megoldásai is lehetnek.”

Jesztl József szociálpedagógus, játékpedagógiával foglalkozó szakember (Fotó: magánarchívum)

Sok felnőtt azt állítja, hogy nem szereti a társasjátékokat. De vajon mi lehet ennek az oka? Jesztl József szerint sokszor trauma lehet a háttérben.

„Nem hatalmas törésekre kell gondolni feltétlenül – teszi hozzá –, de egy önfeledt játékhelyzetben szíven találhat valakit egy rossz mondat, és ezután kerülni fogja a hasonló szituációkat.

A felnőtt emberekkel szemben ráadásul van egy olyan ki nem mondott társadalmi elvárás, hogy nyilvánuljanak meg normálisan, határozottan. A játék nem ezt kéri tőlünk, így ennek a játékon kívüli elvárásnak nehéz megfelelni társasozás közben.

A kettő között feszülő ellentét nagyon kényelmetlen lehet annak, aki nem meri elengedni magát, vagy nem érzi magát biztonságban valami miatt az adott helyzetben. Ezeket a szituációkat egy jó játékpedagógus fokozatosan, sok türelemmel át tudja hangolni, és érdemes is ezzel foglalkozni, mert egy játék átélése és megértése sok örömet adhat. Egy rendkívüli játékhelyzet szerintem hasonló művészi élményt tud nyújtani, mint például egy szép zenei darab.”

Nem igaz, hogy alig játszunk!

Sokszor hangzik el, hogy régen a családok sokkal több időt töltöttek együtt, többet társasoztak, ma pedig mindenki rohan, és nincs időnk leülni játszani egymással. A szakember tapasztalata érdekes módon ennek éppen az ellenkezője.

„Manapság az emberek többet játszanak, mint néhány évvel ezelőtt, reneszánszukat élik a társasok – mondja Jesztl József. – Sokkal többféle játékot adnak ki, mint eddig bármikor, és ezek könnyen hozzáférhetők mindenki számára. Külföldről is egyszerű rendelni, de egy-egy új játék megjelenése után néhány héttel már létezik magyar fordítás is.

Újra felértékelődnek a családi együttlétek, és a társasjáték olyasmi, ami több generációt is képes egyszerre megszólítani.

Akár alakítani is lehet együtt a szabályokon úgy, hogy az a négyévesnek ugyanúgy örömet szerezzen, mint a nagymamának. A számítógépes játékok sem feltétlenül vezetnek elmagányosodáshoz: online közösségek épülnek, és azok a legnépszerűbb játékok, amiket sokan tudnak játszani, akár úgy is, hogy közben más-más földrészen élnek.”

Milyen játékot válasszunk a családi együttlétekre? A szakember azt javasolja: mérjük fel minden családtag érdeklődését, és úgy keressünk közös pontokat, hogy senkinek ne kelljen nagy áldozatot hoznia a másik kedvéért.

Fotó: iStock

„Az, hogy egy játék gyerekek vagy felnőttnek való-e, sokszor nem az összetettségén múlik, hanem a témáján. Egy üzleti élettel foglalkozó játék például nem fog annyira lekötni egy gyereket, mint egy felnőttet, mert az ő életében más dolgok vannak előtérben.

Valamit elfoglalni, legyőzni gyerekkorban sokkal izgalmasabb, mint egy táblázatban nyomon követni, hogy állnak a befektetések.

Szerencsére léteznek olyan játékok, amik alapvetően gyerekeknek szólnak, de az egész család remekül eljátszik velük. Olyan játékokat érdemes keresni tehát, amelyeket a felnőtt is élvez és a gyerek is. Nem érdemes szenvedni a kicsi kedvéért: ha a felnőttnek kényszer ez a fajta együttlét, akkor a gyerek sem fogja szeretni a közös játékot.

A sok könnyen elérhető, bedobozolt társasjátéknak azért hátránya is van: valahogy elfelejtettük, hogy nem minden játékhoz kell doboz. Szeretünk mindent előre legyártva megvenni, pedig sokkal kevesebb eszközzel is ugyanolyan jókat lehet játszani. Egy ötvenkét lapos kártyapakliban szinte végtelen számú játéklehetőség van, és elszoktunk attól, hogy ezt kihasználjuk.

A mostani játékpedagógus felelőssége, hogy megmutassa a gyerekeknek, mennyi lehetőség rejlik a legegyszerűbb dolgokban.

Az, hogy a sok drága, színes, túlgyártott játéktól a praktikusabb megoldások felé fordulunk idővel, nem visszalépés, hanem előrelépés, közeledés ahhoz, ami a játékok lényege. Nem véletlen, hogy jelenleg éppen egy modern kártyajáték-repertoár kialakításán dolgozom, amit, remélem, szívesen fogadnak majd a pedagógusok mint egyszerű, de jó választ sok felbukkanó kérdésre.”