nlc.hu
Aktuális
Ők a legveszélyesebb férfiak a világon

Ők a legveszélyesebb férfiak a világon

Minden évben összeállítják azt a listát, melyben a világ legveszélyesebb embereit sorolja fel. A legfrissebb ranglista első hat szereplőjét mutatjuk be.

Ayman al-Zawahiri

Az al-Káida radikális iszlamista terrorszervezet vezetője, Osama bin Laden utódja.

A 10 legveszélyesebb férfi a világon

Többek között ő “rendelte meg” a 2015-ös párizsi terrortámadást, amiben 17 ember veszítette életét, de szeptember 11-ét követően is számtalan európai, afrikai, ázsiai és közel-keleti terrorcselekmény is írható az ő számlájára. Ő volt az, aki videoüzenetben szólította fel a fiatal muszlim férfiakat, hogy azokban a nyugati országokban, ahol éppen vannak, hajtsanak végre terrortámadásokat.

Kim Dzsongun

Észak-Korea teljhatalmú vezetője a világ legjobban felszerelt, 1,21 milliós hadseregének parancsol.

A 10 legveszélyesebb férfi a világon

A sztálini keménységű, szélsőségesen fasiszta vezető komolyan veszi az atomfegyverkezést, 2013 óta minden évben végrehajtanak egy tesztet, ráadásul nem szimpla atombombát, hanem hidrogénbombát tesztelnek. Egyes szakértők veszélyesebbnek tartják Észak-Koreát Oroszországnál, amit tetéz, hogy a kommunista ország vezetőjét egyenesen őrültnek tartják.

Abu Bakr al-Bagdadi

Iraki terrorista, korábban az Al-Káida tagja, majd az ISIS terrorszervezet vezetője, “emírje” 2010 és 2014 között, aki 2014-ben az Iraki és Levantei Iszlám Állam kalifájának kiáltotta ki magát. Az USA-nak 10 millió dollárt ér az elfogatása vagy a halála.

A 10 legveszélyesebb férfi a világon

Al-Bagdadi Mohamed próféta utódjának és ezáltal az iszlám világ egyetemes vezetőjének tartja magát, akit minden muszlimnak kötelessége követni. Célja egy dzsihádista állam felépítése, az egész muszlim világ ura akar lenni. Arról, hogy életben van-e még, ellentmondásos információk láttak napvilágot.

Haszan Naszr Alláh

Libanoni politikus, a Hezbollah párt vezetője, amit az USA és Izrael is terrorista szervezetként tart számon.

A 10 legveszélyesebb férfi a világon

A Hezbollah eredetileg az 1982-ben Libanonba bevonuló izraeli csapatok elleni milíciaként jött létre, a konfliktus kirobbanása óta azonban a Hezbollah megtízszerezte rakétái számát.

Cody Wilson

Anarchista, fegyverjogi aktivista, a Defense Distributed nonprofit szervezet alapítója, halálos fegyverek tervrajzait teszik ingyen elérhetővé, ezek segítségével bárki legyárthat magának egy hagyományos lövedékekkel működő pisztolyt.

A 10 legveszélyesebb férfi a világon

Az internet, a fegyver- és pénzpiacok teljes szabadságát, ezzel pedig az emberi önrendelkezési jog kiszélesítését követeli. Még 2013-ban az interneten elérhetővé tették a Liberator nevű lőfegyver terveit, amit 3D nyomtatóval bárki könnyűszerrel lemásolhat. A terveket több mint 100 000-en töltötték le. Ő a szellemi atyja a Dark Wallet (fekete pénztárca) szoftvernek is, amin keresztül bármilyen pénzt tisztára lehet mosni.

Abubakar Shekau

A Boko Haram, a világ egyik leggyilkosabb terrorszervezetének vezetője, akiről a nigériai állam úgy hiszi, rég halott, és csak dublőrökkel tartják fenn a látszatot, hogy életben van. Neve és személye a terrorizmus brandje.

A 10 legveszélyesebb férfi a világon

A Boko Haram 2009 júliusa és 2014 júniusa között több mint 5000 civilt ölt meg. 2014. április 14-én éjjel több száz diáklányt raboltak el egy állami gimnáziumból a nigériai Borno államban található Chibok városában. Célja, hogy Nigériából iszlám államot hozzon létre, melynek alapja a sharía. 

Olvass még veszélyes emberekről az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top