nlc.hu
Család
Egy 1,5 éves kisfiú több csontját is eltörte a nevelőapja

Egy 1,5 éves kisfiú több csontját is eltörte a nevelőapja

Több héten keresztül bántalmazta a gyereket. A verésekről tudott a kisfiú édesanyja is.
7 éves gyerek halt meg egy közúti balesetben

A 444! írt a brutális családon belüli erőszakról, amely során egy férfi 2020 májusában súlyosan bántalmazta az élettársának korábbi kapcsolatából született gyereket. 

A férfi szerint a gyerek gyakran volt nyugtalan és sírt, ami zavarta, ezért kezdte bántalmazni.

Többször megütötte és bedobta a rácsos ágyba, amelynek következtében 2020 júliusának végéig több súlyos sérülést is szenvedett: bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsonttörést.

Az anya tudott ezekről az esetekről, ennek ellenére nem tett semmit. A dokumentációk szerint egy orvosi vizsgálat alatt el is hallgatta, hogy miként sérült meg a gyerek, aki emiatt nem kapott megfelelő orvosi ellátást.

A sérüléseket végül a gyerekorvos vette észre 2020 júliusában, ő utalta be a gyereket a megyei kórházba, ahol a vizsgálatok egyértelművé tették, hogy a gyereket bántalmazták. Végül a kórház értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot.

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették a férfit, letartóztatását az ügyészség indítványára már elrendelte a bíróság. Az ügyész a vádlottakkal szemben börtönbüntetésre és közügyektől való eltiltásra tett indítványt.

A gyerek a sérülésekből felépült, gyermekotthonban helyezték el.

Fotó: iStock

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top