nlc.hu
Aktuális
A GPS-t követve hajtott a Dunába egy magyar autós

A GPS hidat jelzett, ezért hajtott a Dunába a fiatal sofőr

A bizarr baleset szerencsére nem követelt áldozatokat.

A Soroksárról Csepelre tartó kompra próbált felhajtani egy sofőr, még a múlt hétvégén, az autó azonban a Dunába gurult és elmerült – írja a 444.hu, kiemelve, hogy az utasok még ki tudtak szállni, így sérülés szerencsére nem történt. 

Az RTL Klubnak nyilatkozó sofőr arra számított, hogy a kérdéses helyen egy híd lesz majd, mivel a navigációs berendezése, a GPS azt mutatta, hogy úti célja felé a legrövidebb út a folyón keresztül vezet. A 20 éves férfi tapasztalatlan autóvezetőnek számít, csak november óta vezet, ráadásul a környéket sem ismerte. 

A lap információi szerint mire a sofőr meglátta, hogy a kérdéses helyen nincs híd, már elindult az itt közlekedő komp, az autós viszont nem tudott időben lefékezni, ezért körülbelül 45-50 km/h sebességgel belehajtott a Dunába.

Hídra számított, ezért hajtott a Dunába a fiatal autós

A tűzoltók emelik ki a Dunába gurult autót január 9-én (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A bent ülők már nem tudták kinyitni az ajtókat a víz nyomása miatt, így az ablakon át másztak ki a süllyedő autó tetejére. A komp szerencsére még a közelben volt és fel tudta venni a bajba jutott autósokat, akik így kisebb ijedtséggel megúszták az esetet. 

További cikkeink a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top