Miután egy Fejér megyei óvodában egy három és féléves, étkezési zavarral küzdő gyereket két óvodapedagógus és egy dajka erőszakkal próbált megetetni, az ügyük a Székesfehérvári Járásbíróság elé került. A vád kiskorú veszélyeztetése volt – írja a Telex.
A gyerek az asztalnál ült társaival, amikor a három óvodai dolgozó hátrafogta a kezét, és próbálták kanállal a szájába erőszakolni az ételt. Csak azután hagyták abba, miután a gyerek a második próbálkozáskor félrenyelt. Ezután a gyerek sírva járt óvodába, a szülők át is íratták máshová. Az óvodai dolgozók tudtak a gyerek evészavaráról, és tettükkel veszélyeztették egy gyermek testi és érzelmi fejlődését, sőt fulladásveszélynek is kitették. A bíróság 120 óra közmunkára ítélte őket, de a Székesfehérvári Járási Ügyészség a fellebbezéssel el szeretné érni, hogy próbaidőre felfüggesztett büntetésre, valamint foglalkozástól való eltiltásra ítéljék őket.