Bérczesi Róbert zenész már régóta, pontosabban húsz éve kemény drogfüggő, és már évek óta próbál megszabadulni a káros szenvedélyétől, sokáig kevés sikerrel. Már az RTL Szelfi című műsorában is ezzel próbálkozott 2015-ben, és akkor elmesélte, hogy a nyugtatókra először a katonaságnál szokott rá, aztán jött a fű, az LSD, a speed, a kokain, a gyógyszerek és az alkohol, amire minden pénzét ráköltötte. Ezek után sem hagyta abba, csak váltott az olyan jóval olcsóbb szerekre, mint a kristály. Előfordult, hogy tizenkét napon keresztül nem aludt, és a barátai mentették meg azzal, hogy kihívták hozzá a mentőket. A korábbi leszokási próbálkozásai ugyan nem sikerültek, most azonban már több mint öt hónapja tiszta, és erről be is számolt a Facebook-oldalán – szúrta ki a Blikk.
Elmondása szerint már öt hónapja és huszonegy napja tiszta. Kiszámolta, hogy az elmúlt években olyan keveset aludt, hogy emiatt nagyjából dupla annyit élt, mint egy átlagos ember, mostanában pedig úgy él, mint egy házi macska, aki napi 15 órákat alszik. Ilyen szempontból jól is jön neki a karantén, mert ha ez nem lenne, akkor valószínűleg valamelyik elvonón kellene épp csücsülnie.