Dosztojevszkij, akit egy életre meggyötört a szerelem
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij az 1800-as évek Oroszországában alkotott, művészetével hatással volt az egész világirodalomra, különösen a lélektani regény műfajának kialakulására. Nem csoda, hiszen élete bővelkedett az ihletet adó momentumokban, és veszélyesen élni sem félt. Már a szülei kapcsán megtapasztalhatta, milyen egy nem éppen idilli kapcsolat, és ez családi örökségül maradt rá. Katonai intézetben nevelkedett, ahol jókedvét felváltotta a búskomorság. A szerencsejátékokban, az italozásban, na és persze a női nemben való gyönyörködésben találta meg a kiutat a rákényszerített életformából. Életfelfogása szerint ugyanis mindent, ami szép, be kell fogadni, legyen az evészet, ivászat vagy éppen a nők. Romantikus irodalmat olvasott, ennek hatására kezdett el írni is, de nem akárhogyan. Ki akarta írni magából a fájdalmait, meg akarta érteni a lelkében zajló háborgást, így munkáiban mindig a psziché mélyére hatolt. Ez a vonal azonban anyagi válságot hozott számára, így inkább a politikai írások felé fordult, szintén nem nagy sikerrel. Sőt, röpiratai miatt várfogságra, majd halálra ítélték, de végül megúszta négy év kényszermunkával. Mélységesen csalódott az emberekben, a társadalomban, mindez pedig műveinek alapja lett.
A szerelemben sem volt ez másképp, a csalódások ott sem kerülték. 33 éves volt, amikor megismerte első igazi szerelmét, Marija Dimitrijevna Iszajevát, akinek három évig udvarolt, majd végül feleségül vette, és úgy látszott, hogy az élete rendeződni kezdett. De a boldogságnak tragédia vetett véget, a nő hét évvel később tüdőbajban meghalt. Több sikertelen udvarlási próbálkozás után egy gyötrelmes, tébolyító kapcsolatba került. Polinától boldogtalanságot és az önbizalmának lerombolását kapta a szerelemért cserébe. A nála húsz évvel fiatalabb lány nem a lelkébe, hanem a róla felépített eszménybe szeretett bele, a híres íróba. A rózsaszín köd elmúltával pedig természetesen kiábrándult a férfiból, és megcsalta őt. Együtt töltött éveiket érzelmi viharok dúlták. Se veled, se nélküled kapcsolat volt ez, ahol szerelem és gyűlölet, szenvedély és őrület, beteges függőség és birtoklási vágy mind-mind jelen volt. A házasság végül Polina halálával ért véget 1864-ben, rengeteg szenvedés után, amely az írót egész életére megnyomorította érzelmileg.
Fjodor Mihajlovics és Marija Dosztojevszkij
Mivel Dosztojevszkij anyagi helyzete borzalmas volt, lehetetlen megbízásokat vállalt el a kiadóktól, mind a határidők, mind az anyagiak tekintetében. De mondhatjuk, hogy ez volt élete nagy szerencséje. Mivel nagyon gyorsan kellett dolgoznia, kapott maga mellé egy gépírónőt, Anna Grigorjevna Sznyitkinát. Dosztojevszkij fülig beleszeretett a nála 25 évvel fiatalabb lányba, akitől végre nem kosarat, hanem boldog házasságot kapott. Sőt, annál is többet, szó szerint az életét köszönhette neki. A fiatal hölgy ugyanis rendbe tette az író sorsát, mind a magánéletben, mind a munkában. Hozományából kifizette férje hitelezőit, gyermekeik születtek, és az 1870-es évekre végre békében éltek. De az író már nem sokáig élvezhette ezt a boldogságot. Betegségei végül ledöntötték a lábáról, és 1881-ben, alig 60 évesen meghalt, éppen, mire megtalálta az igaz szerelmet, amelyet egész életében keresett.
Hemingway, aki képtelen volt a boldogságra
Ernest Hemingwayt a legtöbben nőcsábásznak gondolják, akinek eléggé sajátos hozzáállása volt a nőkhöz. Talán nem véletlen ez, ha tudjuk róla, hogy gyermekkorában elég nagy sokkot jelentett számára, hogy szülei fiú létére lányként öltöztették, és úgy is nevelték. Ők ugyanis kislányt szerettek volna helyette. Ezt csak tetézte anyja szigora és érzelmi hűvössége, és a brutális élmények, amikor katonaként a fronton neki kellett összeszednie a női holttestek maradványait. Mindezek arra késztették, hogy egy életen át bizonyítsa, elsősorban saját magának, hogy igazi férfi. Ezért mindent kipróbált, amit férfiasnak gondolt. Így például vadászott, bikaviadalokon vett részt, bokszolt, és műveiben is arra törekedett, hogy a férfias erényeket mutassa be. Szerelmi kapcsolataiban is ezt igyekezett megvalósítani, a nők azonban átláttak rajta. Négyszer nősült, és feleségei szerint a hatalmas szeretetéhségét próbálta leplezni a kemény viselkedésével és azzal, hogy senkit nem akart túl közel engedni magához, illetve hogy szeretők sorát tartotta maga mellett.
Agnes von Kurowsky és Elizabeth Hadley
Hemingway azonban másképp látta ezt. Ő úgy gondolta, hogy ő az áldozata a női nem képviselőinek. Első szerelmét, Agnest még fiatal haditudósítóként ismerte meg a harctéren, de a lány végül mást választott. Ezért az író úgy gondolta, hogy még mielőtt ez újra megtörténne vele, taktikát vált, és attól kezdve inkább ő hagyta el a nőket. Azt igényelte szerelmeitől, hogy csak vele foglalkozzanak, támogassák, szeressék, és amint kevesellte az igyekezetüket, azonnal más préda után nézett. Első felesége Elizabeth Hadley Richardson volt, aki tökéletesen megfelelt számára. A nő ugyanis ugyanolyan bohém volt, mint ő. A legtöbb feleség idegbajt kapna, ha a férje állandóan inna, ahogyan az író tette, de Elizabeth úgy gondolta, ha már leszoktatni nem tudja erről a szenvedélyéről, inkább ő is iszik vele. A fiatal nő sokszor túl is teljesítette férje különös viselkedését – például menyasszonyi ruha helyett vizes göncben érkezett az esküvőjükre, mert a ceremónia előtt éppen úszni támadt kedve a közeli tóban. Úgy tűnt tehát, hogy megtalálta zsák a foltját. Gyermekük is született, de Hemingwaytől kissé idegen volt a tökéletes élet fogalma. Hűtlen lett nejéhez, majd el is vált tőle, de ezt élete végéig bánta.
Hemingway és Pauline Pfeiffer – Hemingway és Marlene Dietrich
Pauline-t, akivel feleségét megcsalta, szintén elvette, két gyermekük is született, de nem voltak boldogok. Olyannyira nem, hogy Hemingway őt nem egyszer, hanem sorozatban csalta. Végül beleszeretett Martha Gellhornba, aki a harmadik felesége lett. Egészen addig, amíg rá nem talált a negyedikre, Mary Welshre. Hiába kereste azonban a boldogságot bármely felesége oldalán, nem találta meg, talán nem is volt rá képes. Szeretőinek se szeri, se száma nem volt. Úgy tűnt, hogy az író csak akkor tudott igazán szeretni valakit, ha nem került sor köztük testi érintkezésre. Marlene Dietrich élete végéig plátói szerelme volt az írónak, és a nő viszontszerette őt. Érzelmeik talán éppen ezért maradtak meg ennyi ideig. Hemingway életfelfogása szerint azt vallotta, hogy “Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.” A valóságban azonban lelkileg meggyötört volt, képtelen volt a boldogságra, nem csoda hát, hogy úrrá lett rajta az alkoholizmus és a depresszió. Végül nem bírta tovább az élet súlyát, és öngyilkos lett.
Dickens, aki az őrületbe kergette a nőket
Charles Dickensre és a műveire gondolva úgy hihetjük, hogy a családszeretete és a hűsége határtalan volt, azonban ez a valóságban egyáltalán nem így állt. Betegesen hajtotta a nőket, balhés viszonyok kísérték egész életét, és erre sokszor komolyan rá is fázott. Első szerelme, Mary Beadnell egy gazdag bankár lánya volt, akinek eleinte sikerrel udvarolt, de a lány szülei végül eltiltották őt Marytől, sőt, külföldre küldték őt, nehogy az író közelében legyen. A fiatalok sokat leveleztek egymással, de Mary hazatérve végül visszakérte leveleit, ami a korabeli etikett szerint szakítást jelentett. Ezt az író soha nem heverte ki, és élete nagy részében Maryt tartotta eszményi szerelmének. A fájdalmas élmény miatt Dickens szó szerint belemenekült a házasságba egy másik nővel, pedig ez nem éppen jó taktika a búfelejtésre. Neki sem igazán jött össze. Az ifjú ara az író szerkesztőjének lánya, Kate volt, akinek húga is velük élt. Vesztükre. Ugyanis teljesen levette a lábáról Dickenst, és mire az író úgy vélte, hogy valóban személyében végre megtalálta az új szerelmet, a lány meghalt.
A fiatal Dickens és Catherine Hogarth
Dickensnek és Kate-nek tíz gyermeke született, és a rengeteg teendő nem segítette őket abban, hogy rendbe hozhassák a kapcsolatukat. Az író végleg eltávolodott a feleségétől, szeretőket tartott, Kate pedig valósággal belebetegedett lelkileg és testileg is a megpróbáltatásokba. Arra azonban még volt ereje, hogy olyan bosszút álljon férjén a megcsalások miatt, amelyet egy életre megemlegetett. Kate tudott férje első, nagy szerelméről, Maryről, de azt is tudta, amit az író nem. Míg Dickens szeme előtt a légies, gyönyörű, fiatal lány lebegett, Maryből az idők során kövér, csúnya és rendkívül műveletlen nő lett. Kate úgy gondolta hát, hogy a legjobb elégtétel, ha elveszi férjétől az eszményi képet, ahogyan Dickens tőle is elvette. Ezért megszervezte, hogy férje és Mary találkozzanak. Dickens számára ez az esemény maga volt a döbbenet.
Dickens és Ella
Nem csoda, hogy egy csapásra kiábrándult Maryből, és új szerelemre lelt, a 18 éves Ella Lawless Ternann személyében. Kapcsolatuk 15 éven át, titokban zajlott, de ez a viszony közel sem volt nevezhető igaz szerelemnek. Dickens pénzzel kötelezte le a lány családját, így maradhatott Ella közelében. Az ifjú színésznő azonban undorodott az öregedő, kopasz, sánta férfitól. Az író végül lebukott, kiderült kettős élete. Kate ekkor elhagyta őt, Dickens pedig bűnbánat helyett inkább szenzációt kovácsolt ebből az őrületes történetből. Az újságok hasábjain hozta le viszonyának részleteit, és a közönség minél inkább csámcsogott a történteken, ő annál jobban élvezte azt. A botrányos eseményeknek végül Dickens halála vetett véget, és bár azt nyilatkozta, hogy “élni akarok a múltban, a jelenben és a jövőben”, végül élete egyetlen asszonya sem hullajtott könnyeket érte.
