Jim Davis 1978-ban, 69 éves korában kapta meg Jock Ewing szerepét a Dallasban. A negyedik évad forgatásainak idején derült ki, hogy a művész csontvelőrákban szenved. Súlyos betegen is tovább dolgozott, ameddig csak tehette. Számos jelenetben ülve volt látható, a hangja gyengébbé vált, az utolsó néhány részben pedig parókát kellett viselnie, mivel a kemoterápia miatt elveszítette a haját. Amikor az állapota már annyira leromlott, hogy semmiképp sem tudta folytatni a munkát, Jock és Ellie Ewing a forgatóköny szerint második nászútra indultak. A művész 1981. április 26-án – vagyis éppen 40 évvel ezelőtt – hunyt el. Összesen 75 epizódban volt látható, halála után a sorozatbeli karakterét még hónapokig életben tartották. Bár felmerült az a lehetőség is, hogy egy másik színész veszi át a szerepet, végül Jock Ewing a történet szerint halálos helikopter-balesetet szenvedett.
Bár a színész számára a Dallas hozta meg a világhírt és a mai napig is leginkább „öreg Jockként” emlékszik rá a közönség, élete során közel 180 (!) televíziós, illetve filmes produkcióban volt látható. Eredetileg nem színésznek tanult, politikatudományból diplomázott, a 2. világháborúban pedig az amerikai parti őrségnél szolgált. Színészi pályája a negyvenes években kisebb szerepekkel indult, majd 1948-ban megkapta első jelentősebb feladatát a Winter Meeting című filmben, Bette Davis oldalán. Karrierje folyamán legfőképpen westernfilmekben, illetve ilyen témájú sorozatokban szerepelt, az ötvenes években előfordult, hogy egy évben 10-nél is több produkcióban forgatott. Ebből az időszakból találtunk róla néhány fotót. Íme, ilyen jóképű volt fiatalon!
Davis összesen háromszor nősült, az első két házassága azonban rövid életűnek bizonyult. 1949-ben aztán feleségül vette Blanche Hammerert, akivel élete végéig együtt maradt. Egyetlen lányuk, Tara Diane Davis 1953-ban született meg, 17 éves korában azonban egy tragikus autóbalesetben életét veszítette. Davist Pamela Ewing megformálója, Victoria Principal erősen emlékeztette a lányára, ezért nagyon közel került hozzá a forgatások során. Úgy tudni, a lánya fényképe mellett Principalét a zsebébe tették a temetése előtt és így helyezték örök nyugalomra a kaliforniai Forest Lawn Memorial Park sírkertben.