Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a munkaerő jelenti most a legnagyobb kihívást, de Budapesten kívül erős nyárra számítanak, a Balatonon már attól tartanak, hogy a túlzsúfoltság ne menjen a minőség rovására.
“Most mindenki optimista, hogy erős szezon kezdődik. Az igazi nyitás még két hét, az első komoly hétvége pünkösd lesz, amikor közel telt ház lehet a szálláshelyeken” – nyilatkozta az InfoRádiónak Flesch Tamás.
Mint mondja, a szabályok egyértelműek: csak érvényes védettségi igazolvánnyal engedhetnek be vendégeket, senki sem foglalhatja el a szállását, amíg nem mutatja be az igazolványát. Minden dolgozó köteles maszkot viselni, hivatalosan nincs távolságtartás, de kint vannak a fertőtlenítők, odafigyelnek a higiéniára a szálláshelyeken, már arra sincs tiltás például, hogy ne lehetne svédasztalos kiszolgálás.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock