Az MTI hírei szerint vádat emeltek négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel együtt motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, elhajtottak. A 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük tavaly május 24-én délután Kazár és Bárna külterületén, az erdei utakon motoroztak. Egy szemből érkező kétszemélyes quad vezetője fékezett és lehúzódott előlük, de az elől haladó sértett így is a járműnek ütközött. A férfi – miután bukósisakjával bezúzta a quad szélvédőjét – az útra zuhant.
Ezután sorban odaérkezett a többi motoros. Odamentek eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz, így jól hallották, hogy utóbbi a mobiltelefonján orvosi segítséget kért, és azzal is tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.
A sofőr – aki telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel, és az érkező mentőhelikopter személyzetével is – többször kérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához, és onnan vezessék fel a mentőket, de valaki közülük maradjon vele, hiszen ő is megsérült. A vádlottak viszont arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjukra, megfordultak és elhajtottak.
Miközben a földi mentőegység helyismeret hiányában a bárnai kocsmánál várakozott, a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét pedig a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt.
A quad 75 éves utasa csaknem tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni, majd a mentők sikeresen újra is élesztették a motorost, akit ezután mentőhelikopterrel kórházba vittek, de ott, a szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt.
A társukat otthagyó vádlottak egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák.
A négy motoros ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat.
Fotó: Police.hu
(MTI)
Kapcsolódó
- Drámai döntés: motorbalesete után választania kellett a lába és a kisbabája között
- George Clooney-t eltiltotta a felesége a motorozástól