Alaposan meglepődtek a tajvani rendőrök, amikor egy helyi étteremben tartott összejövetelük során csótányok százai özönlötték el a helyiséget – írja a Focus Taiwan.
A lap értesülései szerint a rovartámadás mögött az állhat, hogy az étterem tulajdonosától a Bamboo Union nevű bűnbanda védelmi pénzt követelt, amikor azonban az illető nem akart fizetni, a bűnözők így reagáltak.
A tajvani főváros, Tajpej rendőrségének vezetője, Chen Jia-chang szerint az azonban csupán a véletlen műve, hogy épp egy seregnyi rendőr falatozott a vendéglőben, amikor sor került a „leszámolásra”.
A rendőrfőnök elítélte a támadást és ahhoz hasonlította az esetet, mint amikor embereket festékes vödrökkel támadnak meg, vagy széklettel öntenek le az utcán. Chen hozzátette, hogy az elkövetőkre a törvény teljes szigorával fognak lecsapni.
Az éttermet felügyelő körzet rendőrparancsnok-helyettese Yu Yung-lien a lapnak nyilatkozva elárulta, hogy az esetre még most hétfőn, az esti órákban került sor: két feketébe öltözött férfi betört az étterembe és több mint ezer apró, halak etetéséhez használt csótányt szórt szét a helyiségben. Bár a rendőrök 3 percen belül a helyszínre érkeztek, az elkövetők addigra egy robogón elhagyták a környéket.
A biztonsági kamerák felvételeinek elemzésekor kiderült, hogy összehangolt támadásról volt szó, a két férfit ugyanis két társuk fedezte kívülről.
További friss híreink:
- A szlovák miniszter szerint rendben vannak a Szputnyik V tesztjei
- Bezuhant a naponta beadott oltások száma Magyarországon
- Végrehajtók foglalták le a lúgos orvos családi házát