A szuperhősfilmek az ezredforduló óta leginkább azzal váltak sikeressé, hogy a látványelemeken és a sztárokon túl tudtak valami extra mélységet is adni a figuráiknak, és ezzel üzenetet is csomagoltak a popcornmajszolás mellé. Pókember rájött, hogy a nagy hatalom nagy felelősséggel jár, Batman és Superman, valamint a Bosszúállók pedig azzal szembesültek, hogy az önbíráskodásnak igenis mindig vannak ártatlan áldozatai, és bár magukat jótevőnek gondolják, a cselekedeteik olykor majdnem annyit rontanak a helyzeten, mint amennyit használnak.
A többi szuperhősmozi mellett az X-Men-filmek mindig is erősen társadalomkritikusak voltak, és bemutatták az emberiség rasszizmusban és intoleranciában tobzódó oldalát, valamint a másságtól való félelmet az emberek között rejtőző mutánsok szemszögéből, és a maguk módján ugyan, de toleranciára neveltek. Ez is kellett ahhoz, hogy a szuperemberek mostanra ne csak a képregényőrült szupergeekek kedvencei legyenek, hanem szélesebb körben váljanak népszerűvé, és senkinek ne kelljen lesütött szemmel mondania azt, hogy imádja Farkast (Rozsomákot) és Amerika Kapitányt. A gond csak az, hogy a filmek készítői nagyjából leragadtak ugyanazon üzenetek újraismétlésénél, és ez a probléma egyetlen filmből sem derült ki eddig olyan jól, mint most az X-Men: Apokalipszisből.
Ötlettelenségből önismétlés
Kicsit az Amerika Kapitány: Polgárháborúnál is rezgett a léc, amikor nagyjából ugyanazt a Watchmen – Az őrzőkből nyúlt problémakört vette végig, amit a Batman Superman ellen is egy hónappal korábban, de ott még szemet hunytam felette pusztán azért, mert ügyesebben fejtette ki a mondandóját, mint a DC-s konkurencia, azonban az X-Men: Apokalipszis védelmében már semmit nem tudok felhozni.
A helyzet az, hogy bár a stúdiók tényleg igyekeznek mélységet adni a figuráiknak, ez nagyjából két-három tulajdonságuk állandó ismételgetéséből áll, így filmről filmre nagyjából ugyanazon konfliktusokkal kell szembesülniük a nézőknek, csak mindig más csomagolásban. Ahogy elegem van már abból, hogy újra meg újra emlékeztetnek a Pókember-filmek Ben bácsi halálára, valamint Batman szüleinek a halálát, és ennek jellemformáló hatását is sokkal többször nézhettem végig az egészségesnél, úgy hat film után már attól is falra tudok mászni, hogy Magneto ugyan tömeggyilkos, de ez csak azért van, mert a szüleit a nácik meggyilkolták, és azért ott rejlik benne a jó, amit meg kéne értenünk és keresnünk.
Ugyanúgy irritál Mystique állandó ingadozása két barátja/szövetségese között, de a Farkas testébe fémet lökő Stryker titkos kanadai erőmű-támaszpontját, és az ott zajló mutánskísérleteket is sokkal többször láttam már a kelleténél. Persze ez a problémakör nem csak a képregény-adaptációkra jellemző. Július végén például ismét azt nézhetjük meg, ahogy Matt Damon Jason Bourne-ként még mindig az emlékei között kutat, pedig már azt hittük, hogy három film elég volt ahhoz, hogy minden beugorjon neki.
A sztorirólOké, sok mindenről fecsegek itt, de miről szól a film? Apokalipszis egy ősi mutáns, aki lelkét újabb és újabb mutáns testekbe örökítette az évezredek során, és több ezer évnyi alvás után feltámad, hogy új testet keressen magának. Ehhez meggyőz négy nagy hatalmú mutánst – köztük Magnetót –, hogy csatlakozzanak hozzá a világ átformálásában, ugyanis a szuperhatalmak (Szovjetunió, USA) helyett ő akarja vezetni a világot. Egyedül az X-Menek csapatának van esélye, hogy megakadályozzák őt a tervei megvalósításában. |
A mutánsos mozik vége?
Az X-Men: Apokalipszishez a stúdió minden támogatást megadott. Irgalmatlan pénzből készült, a stáblista névsorából kijönne egy közepes méretű magyar város teljes lakossága, valamint Hollywood jelenlegei legjobb színészei és legnagyobb sztárjai (Jennifer Lawrence, Michael Fassbender, James McAvoy, Hugh Jackman, Oscar Isaac) keverednek benne az olyan ifjú titánokkal, mint például a Trónok harca Sansa Starkja, Sophie Turner.
Papíron tehát mindent stimmelt. A gond csak az, hogy az elmúlt tizenöt évben ezekről a karakterekről már mindent elmeséltek, ami csak eszükbe jutott, és most nem csináltak mást, mint az eddigi filmek legsikerültebb momentumaiból egy best ofot a rajongóknak, egy pixelrengetegből összerakott agyatlan pusztításorgiával kiegészítve. Talán csak az a probléma forrása, hogy Bryan Singer már negyedszer rendez X-Men-filmet, és már nincs egyetlen olyan gondolata sem a témában, amit ne osztott volna meg velünk korábban.
Az ötlettelenséget jól mutatja, hogy az Apokalipszis legjobb jelenete a szupergyors Quicksilverhez kapcsolódik, csak ezúttal hosszabban nézhetjük, amint mérhetetlenül gyorsan szaladgál az általa szuperlassúnak tűnő világban. Ez mind szép és jó, csakhogy pont ugyanez volt az előző mozi, Az eljövendő múlt napjai legemlékezetesebb jelenete is.
A film ugyan 1983-ban játszódik, de még azzal kapcsolatban sem volt egy épkézláb ötletük sem, hogy a korszakot néhány betétdalt leszámítva viccesen megidézzék, ahogy azt az előző két részben tették a hatvanas-hetvenes évekkel. Sok tehetséges ember rutinból összedobott egy látványfilmet, ám míg korábban érződött a vágy az újat akarásra, az új filmből ez már teljesen kiveszett. Ez az önismétlés ugyan az Apokalipszist még nem tette teljesen tönkre, csupán csak egy középszerű és üres látványfilmet eredményezett, de ha mindez így marad hosszú távon is, az óriási bajt jelent a mutánsok mozis karrierjére nézve, ahol az egyetlen frissességet jelenleg Deadpool figurája és önálló filmje szolgáltatja. Azért van remény, mert:
- Bryan Singer most egy időre biztosan visszavonul a mutánsoktól, szóval friss arcok folytathatják a franchise-t.
- Hugh Jackmannek már csak egy filmje van hátra, Jennifer Lawrence-nek pedig ez volt az utolsó X-Men-mozija, szóval a két legnagyobb sztár elmaradása után kénytelenek lesznek egy nagyot újítani.
- Bár már ez a trilógia is hozott fiatalítást és vérfrissítést, a folytatáshoz úgy fest, hogy a New Mutants című képregényszériát veszik alapul, ami teljes mértékben a kamaszkorú X-Men utánpótlásra épül, az iskolán kívüli és belüli ügyeire is fókuszálva.
- A New Mutants rendezői székébe azt a Josh Boone-t szemelték ki, aki a Csillagainkban a hibával már megmutatta, hogy nagyon érti a kamaszok nyelvét és lelki világát, szóval ez egy biztató előjel.
Egyre több a képregényfilm, szóval a verseny minden eddiginél erősebb, és az hal ki előbb, akire előbb unnak rá a rajongók. A világpusztítós X-Men: Apokalipszis most tett egy lépést a rossz irányba, de még nincs késő ahhoz, hogy visszarántsák a kormányt. Részben Bryan Singer X-Men-filmjeinek köszönhető ez a mostani szuperhősös őrület, kár lenne azért, ha a lecsengésükért is őt terhelné a felelősség. Még egy ilyen két és fél órás (amiből az utolsó fél óra egy színtiszta és érdektelen CGI-zúzda) greatest hitset nem tudnék megbocsátani.
Olvasnál még szuperhősökről?
- Szuperhősök leckéi az életről
- Így néznek ki a szuperhősök a hétköznapokban
- Így néznének ki a szuperhősök bajusszal
