nlc.hu
Utazás
Megvan, mikortól láthatunk repülő taxikat Nagy-Britanniában

Érkeznek a repülő taxik Angliába

Az első fuvarokra azonban még várni kell.

Nagy-Britannia első városi légi útjait tervezik kialakítani annak a projektnek a keretében, amelyben még az idén megkezdődik a repülő taxik és a csomagszállító drónok tesztelése – írja a 168 Óra.

A lap információi szerint nemrég a négyszázezer lakosú Coventry mellett létesítettek egy központi légitaxi-állomást, ahonnan a település különböző pontjaira irányuló tesztrepüléseket végeznek majd.

A repüléseket egy Urban-Air Port nevű cég fogja irányítani, a légiirányításhoz pedig a drónok vezérlésére szakosodott Altitude Angel nevű vállalkozás adja.

Ezek a repülő taxik szállíthatják majd a brit utasokat

A Hyundai repül taxijának látványterve (Fotó: Hyundai)

A 168 Óra cikke rámutat, hogy a mostani teszt különlegessége a lakott területen való repülés. A repülő taxik fejlesztésében utazó cégek egyike sem merészkedett még hasonló terepre.

A légitaxizás komolyabb áttörés előtt áll. Az Egyesült Államokban már 2024-ben elindulhatnak a hasonló szolgáltatások, míg Nagy-Britanniában erre 2028-ig kell majd várni, legalábbis a repülő taxikat fejlesztő Hyundai reméli, hogy addigra piacképesek lehetnek a járművei.

A projektben a brit repülési hatóság is részt vesz, a városi légiutak szabályozásának kidolgozásával.

A brit posta eközben csomagszállító drónokat tesztel, arról azonban még nincs információ, hogy ezek mikor állhatnak szolgálatba.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top