nlc.hu
Szabadidő
A Patika sorozat zenéi

Miért felejtettük el ezt a magyar betétdalt? Hiszen annyira gyönyörű!

Minden idők egyik legcsodálatosabb hazai filmzenelemeze készült az 1994-ben bemutatott sorozathoz. Emlékszel még rá?

A Patika című vígjátéksorozatot 1994-ben vetítette a Magyar Televízió. A 14 részes széria főszerepeit olyan nagy nevek alakították, mint Koltai Róbert, Pogány Judit, Vándor Éva, Rudolf Péter vagy Kaszás Attila, de még a mellékszerepekben is élvonalbeli színészek tűntek fel, többek között Gálvölgyi János és Bárdy György.

Patika sorozat

A Patika sorozat plakátja (Fotó: IMDb)

A történet alapkonfliktusa, hogy Polacsek Norbert, az ötvenes éveiben járó patikus zenekart alapít, mellyel kiadnak egy lemezt, amivel azonban ólajtónyit buknak és eladósodnak. A valóságban azonban a sorozathoz készült filmzenelemezzel éppen az ellenkezője történt: kirobbanó siker lett. A dalokat Dés László szerezte, ugyanúgy, ahogy az egy évvel korábban bemutatott, szintén Koltai Róbert főszereplésével készült  Sose halunk meg filmzenéjét, így természetesen a legendássá vált Nagy utazás című dalt is. A Patika albumon egy sor slágerré vált szerzemény helyet kapott, így többek között az Olyan szépek voltunk, Somló Tamás előadásában.

Vagy épp a Vigyázz rám, melyet a lemezen a szerző, Dés László énekelt, de a sorozat utolsó epizódjában Koltai Róbert és Szarvas László adták elő.

Érdemes ugyanakkor felidézni egy harmadik gyönyörű dalt is az albumról, mely nem más, mint a Ha akarom, mely Kaszás Attila hangján csendült fel.

Maga a sorozat közelítőleg sem lett annyira sikeres, mint amire a készítők számítottak, a filmzenelemez azonban annál inkább. A MAHASZ albumeladási lista 1. helyéig jutott és összesen 34 hétig szerepelt a listán. A dalok a mai napig is megállják a helyüket, érdemes újra meghallgatni őket.

Még több felejthetetlen sláger

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top