Forró hangulatú programon vehettek részt a Múzeumok Éjszakáján azok a szentesiek, akik a Hot Man Dance erotikus chippendale táncshow-ján pezsgő mellett múlatták az időt a patinás megyeháza udvarán – írja a Blikk. Csakhogy nem aratott osztatlan sikerült az előadás, a fideszes képviselő ugyanis igencsak kiakadt azon, hogy a jobbikos vezetésű önkormányzat ezt a történelmi helyszínt, ha csak két és fél órára is, de átengedte egy ilyen fülledt hangulatú esztrádműsornak.
„Nem vagyok prűd, és már szeretnék túllépni az egészen, de legbelül mélyen felháborít az eset” – nyilatkozta a lapnak Kovács János fideszes önkormányzati képviselő, aki szerint a formabontó show-műsor idejére a helyi kiállításnak be kellett zárnia, és az ottanra meghirdetett Múzeumok Éjszakája programot áthelyezték a rendezők egy másik helyszínre.
A polgármester máshogy látja: a telex.hu-nak elmondta, hogy egyetlen önkormányzati intézménynek sem volt köze a szervezéshez azon túl, hogy a Szentesi Művelődési Központ érvényes bérleti szerződéssel kiadta a szervezőknek a helyszínt. Hozzátette azt is, hogy a show helyszíne, a megyeháza udvara nem is a múzeum területe.
A Hot Man Dance tulajdonosa, Timár Péter táncos szerint az attraktív és speciális műsorunknak igen jó volt a visszhangja, ráadásul az eseményről másfél hónapja tudni, kint vannak a plakátok, folyt a jegyek árusítása.
Négy évvel ezelőtt ugyanez a társulat a Zsolnay Kulturális Negyed fenntartójánál is próbálkozott, aki először rábólintott az előadásukra, majd amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy a Hot Men Dance nevű magyar táncos formáció valójában egy chippendale show-t adna elő az egyik koncertteremben, inkább visszamondta az eseményt.