Angourie Rice
Született: 2001
Amiben először figyelhettél fel rá: Rendes fickók (2016)
Leghíresebb munkája: Easttowni rejtélyek (2021)
A Rendes fickókban nemcsak Russell Crowe és Ryan Gosling parádézott, hanem a Gosling koraérett, kotnyeles kamaszlányát alakító Angourie Rice is, aki bámulatos természetességgel nőtt fel a két befutott sztártársa mellé. Hollywood rögtön elárasztotta ajánlatokkal, és ő sok projektbe bele is fogott, ám sokáig nem találta azt a szerepet, ami igazán illene hozzá. Állítása szerint sokszor mondták már rá castingon, hogy olyan, mint egy harmincéves nő tizenéves testbe zárva, és ő ezzel egyet is ért, miközben tudja, hogy ez erősen limitálja azoknak a szerepeknek a számát, amiket megkaphat. Bár szerepelt az utolsó két Pókember-filmben, a Marvelnél nem igazán aknázták ki a benne rejlő lehetőségeket, és mindössze egy komikus kis mellékszereplő maradt, feltűnt a Black Mirror sorozatban és a Csábítás című Sofia Coppola-drámában is, de egészen idén tavaszig kellett várni, hogy ismét igazán megcsillogtathassa tudását.
Az HBO Easttowni rejtélyek című sorozatában Angourie játszotta Mare (Kate Winslet) kiegyensúlyozott, józan életű, a család drámáival szülői segítség nélkül is megbirkózó lányát, és végre ismét megmutathatta a tehetségét. Rice az utóbbi években csak a színészetnek élt. Egy interjúban arra panaszkodott, hogy az élet nagy pillanatait, például az első páros táncot vagy az első csókot előbb élhette át színészként, mint a valóságban. Legközelebb az év végén láthatjuk a következő Pókember-filmben.
Asa Butterfield
Született: 1997
Amiben először figyelhettél fel rá: A csíkos pizsamás fiú (2008), A leleményes Hugo (2011)
Leghíresebb munkája: Szexoktatás (2019 – )
Még csak 24 éves, de már a szakma igazi veteránjának számít Asa Butterfield, aki mindössze nyolcéves volt, amikor egy iskolai darabban felfigyelt rá egy ügynök, és színészi munkát ajánlott neki. Miután tízévesen bekerült A csíkos pizsamás fiú című holokauszt-drámába, a sorsa megpecsételődött, és az angol fiú az előző évtized egyik legfoglalkoztatottabb gyerekszínészévé vált. Sokat dobott az ázsióján, hogy Martin Scorsese kiválasztotta őt első és egyetlen gyerekfilmje, A leleményes Hugo címszerepére. Bárki, aki dolgozott már vele, a végtelen profizmusát és a szakma iránti alázatát dicsérte. Az ütős kezdés után sokáig nem volt szerencséje: ígéretesnek induló, majd földbe álló filmek sorozatában játszhatott, melyek az ő alakításától függetlenül buktak meg a mozipénztáraknál. A nagy lehetőséget végül a Netflixtől kapta, ahol rá osztották a szép reményű ifjúsági sorozatuk, a Szexoktatás főszerepét, ahol kölyökképének köszönhetően már felnőttként játszhatta el a bizonytalan gimnazistát.
Asa általában félénk, bizonytalan srácokat alakít, miközben a valóságban nagyon is tudja, hogy mit akar. A Szexoktatás mellett például nagy örömmel bújna James Bond bőrébe, és bár mi nem igazán tudjuk elképzelni Daniel Craig utódjaként, lehet, hogy a producerek meglátják benne a 007-est.
Hailee Steinfeld
Született: 1996
Amiben először figyelhettél fel rá: A félszemű (2010)
Leghíresebb munkája: Űrdongó (2018), Dickinson (2019 – )
Amikor a Coen testvérek tizenhárom éves korában kiválasztották A félszemű című western női főszerepére, Hailee Steinfeldet Jeff Bridges mellé, még csak minimális színészi tapasztalata volt kisfilmekből és tévésorozatok epizódszerepeiből, de nemcsak hogy rögtön helyt állt, hanem az Oscar-jelölésig vitte az első nagyobb munkájával. A sikernek persze ára volt: Hailee-t a szülei az első színészi szárnypróbálgatásai után kivették az iskolából, és magántanulóvá vált. A színészetre egy unokatestvére miatt figyelt fel, aki folyton meghallgatásokra járt, a kaliforniai kislány pedig szerette volna magát ugyanebben kipróbálni. Imádja, hogy már gyerekként megtalálta azt, amit szeret, és egyáltalán nem bánja, hogy nem volt hagyományos gyerekkora és forgatásokon nőtt fel. Azt mondja, hogy emellett is volt ideje gyereknek lenni, imád lógni a közösségi oldalakon, szeret shoppingolni és moziba járni.
A Szerelemre hangszerelve valamint a Tökéletes hang 2-3. után világossá vált, hogy nemcsak a színészi képességei, hanem az énekhangja is csodálatos, így párhuzamosan a színészettel popsztárkarrierbe is kezdett, és láthatóan abban is nagyon jól érzi magát. Az Űrdongóban bizonyította, hogy egy látványfilmben is helyén van a szíve, a Dickinson című sorozattal pedig egy összetett karaktert keltett életre nagyszerűen. A következő nagy dobása várhatóan a Sólyomszem című Marvel-sorozat lesz, ahol az említett szuperhős lányát, Kate Bishopot keltheti életre. És még csak 24 éves…
Jaden Smith
Született: 1998
Amiben először figyelhettél fel rá: A boldogság nyomában (2006)
Leghíresebb munkája: A karate kölyök (2010)
Will Smith akkora sztár Amerikában, hogy ha a fia el akarta volna kerülni a reflektorfényt, akkor se lett volna esélye arra, hogy normális, hétköznapi életet éljen gyerekként. Az pedig különösen betett Jadennek, hogy a szülei már kiskorában úgy döntöttek, hogy filmsztárt faragnak a srácukból, ehhez pedig megvásárolták egy nyolcvanas évekbeli sikerfilm, A karate kölyök megfilmesítési jogait. A papa és a mama végig a kis Jaden mellett volt a forgatáson, és a Smith család hiúságprojektje betalált a nézőknél, a film pedig óriási kasszasiker lett. Will Smith rögtön szerette volna emelni a tétet, és a következő nagyszabású mozija, A Föld után esetében maga mellé vette a fiát szereplőként. A filmből óriási anyagi és kritikai fiaskó lett, és a rendkívül negatív fogadtatás elbizonytalanította Jadent, aki inkább háttérbe szorította a színészi munkáit, és a popzenei karrierjére kezdett koncentrálni. Mostanáig három albumot adott ki, és amikor a karrierjét valaki az apjáéhoz hasonlítja, nem bánja a dolgot, mert úgy érzi sokat köszönhet neki, viszont hozzáteszi, hogy pont fordítva értek be: míg apja először zenészként futott be és később lett híres színész, ő színészként aratta az első sikereit, de zenészként talált rá igazi önmagára.
Jadennek nem tett jót, hogy a gyerekkorát a nyilvánosság előtt élte: fiatalkori gondolatait, összeesküvés-elméleteit és bölcselkedéseit számos alkalommal osztotta ki a sajtó. A színészkedést ugyan háttérbe szorította, de nem hagyta abba: ez azért jó hír, mert természetes tehetsége jól érvényesült az olyan filmekben, mint a Skate Kitchen vagy az Egy év az élet.
Chloë Grace Moretz
Született: 1997
Amiben először figyelhettél fel rá: Ha/Ver (2010)
Leghíresebb munkája: Ha/Ver (2010)
Nem lehetett egyszerű dolga Chloë Grace Moretz gyerekként, hiszen ő volt a legnagyobb testvér egy szigorúan vallásos („nagyon keresztény” – ahogy azt egy interjúban jellemezte) családban, négy fiútestvér mellett, és eleinte nem igazán nézték jó szemmel, amikor a sokkal liberálisabb Hollywood szerepelt az álmai között. Azonban a tehetségével rögtön lenyűgözött mindenkit, a természetességének köszönhetően pedig már egészen kiskorától sorra kapta a szerepeket, így az anyukájával New Yorkba költözött, mert onnan egyszerűbb volt menedzselni a karrierjét. Már az 500 nap nyárban is meg tudta mutatni a tehetségét, de az igazán nagy éve 2010 volt, amikor a mocskos szájú szuperhősgyerek, Hit Girl szerepében mindenkit elvarázsolt a Ha/Verben. Ugyanabban az évben az Engedj be! című vámpírfilm amerikai remake-jében is szerepelt, utána pedig gyakorlatilag rálépett a gázra, és azóta sem állt meg. Folyamatosan dolgozott, csakhogy nem igazán biztos kézzel választott szerepeket: éveken át szinte minden filmje megbukott. 2016-ban azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, annyit dolgozott, hogy közben elfelejtette, mit szeret a színészetben, ezért válogatósabbá vált. Ennek köszönhetően nemcsak a siker talált rá újra a Rossz szomszédság 2-vel, hanem karrierje legösszetettebb szerepe is a leszbikusként átnevelőtáborba dugott lány képében a Cameron Post rossz nevelése című kiváló drámában.
A magánéletébe akkor nyerhettünk betekintést, amikor pár évig David Beckham fiával, Brooklynnal járt, és emiatt bekerült a brit bulvárlapokba, de ma már inkább a szakmája miatt hallhatunk róla. A családja továbbra is segíti a karrierjét: az egyik bátyja, Brandon lett a menedzsere, a másik bátyja, Trevor pedig a színésztrénere, akivel rendszeresen begyakorolja a szerepeit és a dialógusait. Legutóbb a Tom és Jerry félig animációs, félig élő szereplős változatában láthattuk a mozikban.