nlc.hu
Sztárok
Mestercukrász: Zsizsi esett ki

Mestercukrász: Zsizsi sírva távozott a versenyből

Zsizsi esett ki a Mestercukrászból a döntő hetének második napján.

Bár mi még néznénk hetekig, sajnos ezen a héten véget ér a Mestercukrász, ami csupán három hetet kapott a képernyőn. Az első napon Ádám esett ki, tegnap pedig Zsizsinek ért véget a verseny. Sírva fogadta az eredményt, de azt mondja, elérte, amiért jött: a legjobbak között volt és tanulhatott a séfektől.

Zsizsi és Verus maradtak végül. „Egyáltalán nem vagyok elégedett, ott akarok lenni a két legjobb között pénteken. Holnap az lesz a legfontosabb, hogy hiba nélkül csináljam végig a versenynapot” – mondta csalódottan Verus. 

Zsizsi könnyek között búcsúzott a versenytől. „Nagyon sajnálom, hogy vége lett ennek a versenynek. Azért bejutottam a döntő hatosba, ami nekem célom volt, hogy ott legyek és a top 5-ben ott voltam. Az, hogy két ilyen séffel találkozhattam és tanulhattam tőlük, testközelből láthattam, hogy mit csinálnak, már ezért megérte eljönni. Ezt most nehéz elhinni, hogy közben sírok, de jó élményekkel megyek el innen” – részletezte a versenyző.

zsizsi mestercukrász

Zsizsi esett ki (Fotó: RTL)

Olvass még a Mestercukrászról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top