nlc.hu
Sztárok

Mestercukrász döntősei

Megvannak a Mestercukrász döntősei!

Kemény küzdelem után összeállt a döntős csapat a Mestercukrászban.

A Mestercukrászaz édesszájú Konyhafőnök 2. elődöntőjében Luca távozott, így eldőlt: Nina, Verus és Kornél csatlakozik Zsizsihez, Ádámhoz és Rolandhoz a döntő héten.

Mestercukrász

(Fotó: RTL Sajtóklub)

Az elődöntő első feladata komoly próbatétel volt, hiszen a zsűri egy legalább 50 centi magas tortát várt a versenyzőktől. Ráadásul a tökéletes ízek mellett azon is gondolkodniuk kellett, milyen dekorációs elemekkel tudják minél magasabbra felépíteni a desszertet.

Luca nagyon be akarta bizonyítani a versenytársainak, hogy igenis tud annyit, ami a döntőig repíti, a séf tanácsát viszont nem fogadta meg, hogy drót helyett zöldre színezett rizspapírral díszítse a torta tetejére készített rizspapír-virágját. Végül a veszélyzónába került Nina és Luca közül a zsűri döntése alapján Nina lett a harmadik továbbjutó és Luca számára ért véget a verseny.

Kritikákat olvasnál az nlc-n?

(Forrás, nyitókép: RTL Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top