nlc.hu
Trend
Magyar sztárok, akiket keményen támadtak a ruhaválasztásuk miatt

„Ízléstelen, közönséges, előnytelen izé” – így reagálnak a magyar hírességek, ha beszólnak a ruháikra

Bírni kell a kritikát, de van egy határ. Ti mit gondoltok ezekről a ruhákról, és a visszavágásról?

„Ezt a ruhát, ehhez az alakhoz?, Túl sovány ehhez a ruhához!”, „Először fogyni kéne ehhez a szetthez!”… – ezek a nem túl kedves mondatok rendszeresen megtalálhatóak a hírességek fotói alatt. Pedig annyira mindegynek kellene lennie, hogy ki mit visel. Ezek az ismert emberek kőkemény beszólásokat kaptak a ruhaválasztásuk miatt, ők pedig nem féltek visszavágni!

Tolvai Reni – „Egy telt nő ilyet NE viseljen!”

Kereken 9 éve annak, hogy a hazai zenei élet – és a celebvilág – felvonult az egyik fővárosi sportcsarnokban, és megtartották a 2012-es Comet gálát. Az eseményen ott volt Tolvai Reni is, aki úgy döntött, hogy külföldi kolléganőit követve, egy igazán korhatáros, ennek megfelelően látványos szettben jelent meg a vörös szőnyegen. A Megasztár győztese egy teljesen áttetsző felsőt viselt, amit csak kristályok és flitterek díszítettek, valamint hozzá egy fekete szoknyát. 

„Nem az alakja a gáz, hanem hogy ennyire ízléstelen, közönséges és előnytelen izét adtak rá” – írta az egyik Facebook-kommentelő, rögtön mögötte megjelent Zsigmond, A FÉRFI, aki kontrázott egyet. „Hát, kicsit azért mozognia kellene mert nem csak szilikoncicák és kövér lányok vannak a világon. Van még azért néhány forma….. csak tenni kellene érte…..”

Tolvai Reni a 2012-es Comet gálán

Tényleg olyan rossz választás volt ez a ruha 2012-ben? (Fotó: SMAG)

Tényleg alig volt sajtótermék, ami ne foglalkozott volna Tolvai ruhaválasztásával. Így a Blikk is megírta az esetet, és fel is keresték az azóta műsorvezetőként tevékenykedő Lakatos Márkot, hogy mint stylist véleményezze meg Reni ruháját. „Szörnyen nézett ki! Tolvai Renáta egy molett hölgy, akinek nem kellene a hurkáit mutogatnia. A telt alkatúaknak inkább arra kellene figyelniük, hogy mi számukra a legelőnyösebb, nem pedig arra, hogy kiemeljék a hibáikat. Úgy nézett ki, mintha a 80-as évek jégrevüjéből lépett volna ki, még a haja és a sminkje is olyan volt.” Milyen szerencse, hogy Lakatos Márk nem Lizzot, vagy Pierce Brosnan feleségét véleményezte, mondjuk ők valószínűleg visszavágnának. Tolvai Reni nem tette.

Azóta eltelt majdnem 10 év, és Reni is megtanult kiállni magáért. Alig néhány hete ugyanis Tóth Gabi vette célba, aki szerint kolléganője Instája nagyon „tematikus”, ami azt jelenti, hogy minden zenei posztot egy szexis bejegyzés követ. Reni pedig  nem jött zavarba a kritikától, és egy mélyen dekoltált, leopárd szettben kezdett énekelni az Insta-sztorijában. „Tóth Gabi azt mondta, egy ének, egy csöcs. Tartom az arányt” – majd egy sírva nevető és egy szív emojival zárta az ügyet.

Várkonyi Andrea – Fehér, bézs, ekrü? 

2020-ban egy esküvőre volt hivatalos Várkonyi Andrea. Ez még ugyan nem a saját lagzija volt, ám nagy kommentcunamit indítottak el ezek a fotók is. Andi sminkes barátnője, aki szinte már családtag a műsorvezető életében, mondta ki az igent szerelmének. A Facebookra feltöltött fotókon pedig egy menyasszonyt, és egy szintén világos árnyalatú ruhába öltözött vendéget láthatunk. Kétségtelen tény, hogy Várkonyi Andreának mesésen állt a kiválasztott, elegáns estélyi, amiben részt vett a ceremónián, azonban sok kommentelő megjegyezte, hogy esküvőre nem igazán illik fehérben menni.

Beszóltak Várkonyinak, hogy mit viselt a lagzin

Fotó: Várkonyi Andrea hivatalos oldala

„Talán nem kellet volna ennyire menyasszonyosnak öltözni az Andinak! Sok egy kicsit.”

„Esküvőre nem illik fehér ruhában lenni, csak a menyasszonynak. Nem tudni ki a menyasszony és ki a vendég. Csak megjegyzem.”

„Esküvőre nem illik fehérbe menni pláne ugyanolyanban vagy legalább is nagyon hasonlóban!”

Várkonyi Andrea egy ponton megelégelte a kommenteket, és elegáns, de határozott módon visszaírt az indulatos hozzászólóknak.

„Ez így van, ezért nem is vagyok fehérben.  A ruháinkat a menyasszonnyal egyeztettük, az ő kérésére választottunk bézs árnyalatokat!”

De mit is mond erről az etikett? Nos, annyira sok „szabályt” nem kell betartaniuk egy esküvő vendégeinek, azonban tény, hogy az egyik legismertebb idevonatkozó etikett az a ruha színével kapcsolatos. Esküvőre nem illik fehér, fekete, vagy piros színű ruhában menni. A fehér, valamint annak árnyalatai mind a menyasszony színei a nagy napon.  Ugyanakkor, ha az ara a bézs, az ekrü és egyéb árnyalatokat „jóváhagy” a násznépnek, akkor nincs okunk magyarázkodni. Jó megoldás lehet a fehér alapon mintás ruha is ilyen esetekben.

Ördög Nóra – Mit viseljen egy kismama?

2014 tavaszán Ördög Nóra még az RTL műsorvezetője volt, ráadásul akkor volt várandós második gyermekével, Vencellel. Miközben a kisfiát hordta a szíve alatt, elvállalta az akkor futó Szombat esti láz ötödik évadának műsorvezetői feladatát is. Nóra ragyogott az adások alatt, és elképesztően csinos volt a számára kiválasztott ruhakölteményekben. Történt azonban, hogy az április 19-ei felvételen, a népszerű tévés nem hosszú, hanem egy rövidebb fazonú ruhát viselt, ami miatt – teljesen érthetetlen módon – kemény kommenteket kapott az önmagukat divatdiktátornak gondoló fórumozóktól.

„Ez a ruha nagyon előnytelen Nórinak. Én egy hosszú estélyiben jobban el tudtam volna képzelni. Meg ez a szandál hozzá valami förtelem! Amúgy is magas nő, miért kell ekkora magassarkút ráadni? Meg nem beszélve róla, kismama, balesetveszélyes. Ilyenkor nem gondolkodnak? Ám a műsor jó, tetszik” – írta az egyik néző.  

„A szolidabb ruha jobb lenne egy kismamának!” – véleményezett egy másik.
 
„Szép kismama. Előnytelen szerkóban” – szólt a következő komment.

Ördög Nóra a Szombat esti lázban

A ruha, ami felidegesítette a kommentelőket (Fotó: RTL Sajtóklub)

A kommentek eljutottak Ördög Nórához is, aki a következő adásban már egy hosszú, fekete, hosszan felvágott estélyit viselt. A műsorvezető meg is jegyezte a stúdióban, hogy reméli, a mostani ruhája jobban fog tetszeni a kritikus nézőknek. Majd az akkori egyik zsűritag, Jáksó László megjegyezte, hogy szerinte Nóra minden ruhában tökéletesen fest, és viseljen azt, amit csak szeretne. 

Ördög Nóra a Szombat esti lázban

A fekete ruha, amit egy héttel később viselt (Fotó: RTL Sajtóklub)

Tény, hogy várandósság alatt nagyon fontos a kényelmes lábbeli. Erre azért van szükség, mert terhesség alatt akár 40 százalékkal több vér is keringhet a nő ereiben, és előfordulhat, hogy a kismama lába egy fél cipőméretet is nő. A magassarkú lábbelik azért lehetnek problémásak, mert a várandósság alatt a súlypont kissé eltolódik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy különleges alkalmakkor, vagy napi 1-2 órára ne viselhetne a kismama ilyen cipőket. Arról maga Ördög Nóra is beszélt, hogy két tánc között ő is leült, és pihentette a lábait.

Egy kismama ne viselhetne rövid, a pocakját kiemelő ruhát? DEHOGYNEM!

Gelencsér Tímea – Meghíztál?

Még 2016-ot írtunk, amikor Gelencsér Tímea megnyerte a Miss World Hungary versenyt. Három évvel később a magabiztos szépségkirálynő visszatért a stúdióba, hogy élőben nézze végig a 2019-es rendezvényt. Az est végén gratulált a győztesnek és az Instagramra egy friss fotót is feltöltött az eseményről. A kommentek 99 százaléka mind arról szólt, hogy a mostanában műsorvezető feladatokat ellátó Timi mennyire magabiztos, csinos és természetes. Ám akadt valaki, aki nem bírt magával, és beszólt a láthatóan vékony, egészséges testsúlyú és fitt hírességnek.

„Meg vagy kicsit hízva, vagy mi?!” – írta a kép alá a kommentelő. 

Tímea, aki egy testre simuló, bézs színű miniruhát viselt, nem jött zavarba a kommenttől és csak annyit válaszolt a névtelen kritikusának, hogy „Bezony”.

Tegyük hozzá, hogy a modell-műsorvezető sem akkor, sem most nincs meghízva. Mondjuk, ha meglenne, akkor sem lenne joga senkinek megkérdőjelezni, hogy milyen ruhát vesz fel, vagy szóvá tenni, hogy felszedett magára néhány kilót. Talán újragondolhatta a kommentjét névtelen hősünk is, mert azóta eltűnt az oldalról.

Kiss Ramóna – Túl nagy haj, túl szoros ruha?

2018-ban a Barátok közt egykori szereplője, Kiss Ramóna is várandósan állt a kamerák elé, amikor az X-Faktorban vezényelte le az adásokat. Egy alkalommal a boldog kismamára egy tűzpiros, testre simuló, plüss estélyit adtak. A ruháról készült fotót, örömmel osztotta meg követőivel Rami, aki nagy százalékban csupa kedves kommentet kapott az Instagramon. Ám akadtak olyanok is, akik képtelenek voltak feldolgozni a ruha- és frizuraválasztást. Olykor már minősíthetetlen hangnemben fogalmazták meg „kritikájukat”, amit akkor igencsak felkapott a sajtó

Kiss Ramóna X-Faktor 2018

Az a bizonyos piros ruha (Fotó: RTL Sajtóklub)

„Kismamának nem illő ez a ruha. Plusz a haj sem hozzád való” – írta egy még visszafogott hozzászóló. „Mindegyik ruhád rettenetes volt az X-Faktorban. Viseld a terhességed úgy, ahogy majd a gyerekektől is elvárod, hogy viselje a sajátját. Te csakis a gyereked példaképe lehetsz. Ezekben a ruhákban ez nem fog menni!” – szólalt fel az önjelölt erkölcs és illemtantanár az Instán. A leggusztustalanabb kommentelő azonban minden határon túlment: „Olyan, mint egy agyonmázolt olasz utcalány” – írta. 

Ramóna nem állt le vitatkozni a néhány habzó szájú véleményezővel. Megtették helyette azok, akik mind arról írtak, hogy mennyire boldog, csinos kismama a fotókon. Pár héttel később aztán, amikor elérkezett az X-Faktor döntője, Ramóna megszavaztatta a követőivel, hogy melyik, a verseny alatt viselt ruhája tetszett nekik a legjobban, és a válaszlehetőségek között ott volt az a bizonyos piros szett is. Humorból jeles!

Celebgardrób:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top