Amióta az eszét tudja, Val Kilmer rajongott a kamerákért. Nemcsak azokért a böhöm nagy, 35 mm-es filmet használó darabokért, melyekkel a karrierje legtöbb filmjét rögzítették, hanem a kis Super 8-as eszközökért, később pedig már a VHS kamerákért és a digitális eszközökért. Gyerekkorában a két testvérével amatőr filmek tömkelegét forgatták le a saját szórakoztatásukra, és amikor a nyolcvanas években a színész megkezdte a karrierjét, mindig akadt nála egy kamera, amivel rögzítette a munkái színfalak mögötti pillanatait, vagy épp a magánélete eseményeit. Állítása szerint az évek során több ezer órányi felvétele gyűlt össze, melyek nagy részét egy bérelt raktárban tárolja bedobozolt videokazetták tömkelegén.
Val Kilmer hatvanegy éves, és a gégerákja elvette tőle a lehetőséget, hogy folytassa a karrierjét. Jelenleg csak körülményesen képes kommunikálni, és mivel a jövője építése számos akadályba ütközik, inkább a múltja felé fordult. Először tavaly tavasszal rukkolt elő az I’m Your Huckleberry című memoárjával a könyvesboltokban, idén nyáron pedig egy dokumentumfilmben emlékszik vissza az elmúlt évtizedekre. És mivel már hangja nem sok van, ebben óriási segítségére volt az a hihetetlen archívum, amit az élete során felhalmozott, és melyek között bőven találhatók olyan felvételek, melyek nemcsak a Val Kilmer-rajongók számára bírnak jelentőséggel, hanem azok is kapnak valami izgalmasat, akiknek sokat jelentenek a nyolcvanas- és kilencvenes évek amerikai filmjei.
Sztár, de nem szupersztár
Val Kilmer kétségtelenül filmsztár, de sosem volt szupersztár. Voltak szakaszok a karrierjében, amikor közel állt ehhez, főképp a kilencvenes évek első felében, amikor viszonylag gyors egymásutánban játszotta el Jim Morrison szerepét Oliver Stone The Doors című életrajzi filmjében, Doc Holliday szerepében brillírozott a Tombstone – Halott város című westernben, magára öltötte a denevérember jelmezét a Mindörökké Batmanben, bankrablót alakított a Szemtől szemben című klasszikusban és ő volt Simon Templar Az Angyal című tévésorozat moziváltozatában. Csakhogy Kilmernek egyetlen film után elege lett Batmanből és otthagyta a folytatást, Az Angyal pedig nem lett akkora siker, hogy újabb részeket rendeljen belőle a stúdió. Időközben Kilmerről az a pletyka kezdett terjedni a szakmában, hogy nem könnyű a természete, és nehéz vele együtt dolgozni, ami főképp a Dr. Moreau szigete című mozi körül kialakult balhé kapcsán hangosodott fel, a színész pedig az ezredfordulóra érve azon kapta magát, hogy vége a karrierje legfényesebb korszakának, és a jövőben már elsősorban karakterszínészként kell érvényesülnie a szakmában.
Val Kilmer és Meg Ryan, Oliver Stone The Doors című filmjében (Fotó: Bill Graham Films/ Collection ChristopheL via AFP)
Magyarországról nézve nehéz megmondani, hogy valóban elszállt-e az egója a csúcson, de az biztos, hogy az elmúlt húsz évben nemcsak a kisebb szerepek miatt kellett észhez térnie, hanem azért is, mert hat évvel ezelőtt gégerákot diagnosztizáltak nála. Éppen a Mark Twain életéről készült egyszemélyes színdarabjával turnézott Amerika-szerte (amit egy családi telket eladva, a saját vagyonából állított színpadra), amikor azt vette észre, hogy elment a hangja. A turnét elhalasztotta, és hazatért pihenni, csakhogy hiába pihentette a hangszálait, nem következett be a javulás, sőt egy idő után vért kezdett felköhögni. A betegségből azóta egy hosszan tartó gyógykezelés után felépült, már négy éve tünetmentesen él, csakhogy az egyik legfőbb színészi eszközét, a hangját sajnos elveszítette a gyógyulás során.
Egyes szám első személyben
Bár Kilmer a saját hangján csak körülményesen tud kommunikálni, mégis megtalálta a módját, hogy szólni tudjon a nézőkhöz. A Val című dokumentumfilmet az ő narrációjával hallhatjuk, ami azzal a módszerrel készült, hogy ő írta meg a szöveget, amit aztán a fia, Jack Kilmer mondott fel a stúdióban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a filmben ne hallanánk Val Kilmert a mostani hangján megszólalni, de bölcsen belátták, hogy két órán keresztül ezt a hangot hallani kissé elidegenítő lenne, és egy közönségbarátabb verzióhoz fordultak. A Val a színész, Val Kilmer egyes szám első személyben előadott visszaemlékezése a saját életére, ami az ő hangján, az ő személyén keresztül átszűrve, az ő archív felvételei segítségével mesél, a dokumentumfilmet mégsem ő, hanem a Ting Poo – Leo Scott páros rendezte. A film kapcsán adott interjúikból megtudhatjuk, hogy bár a rendelkezésükre álló rengeteg archív anyagból szabadon dolgozhattak, nem voltak számukra tabuk, azért végső soron Val Kilmer volt az, aki meghatározta, hogy milyen irányba tartson ez a róla szóló mozi, ami egy ennyire személyes film esetében bizonyos szempontból teljesen érthető megközelítés.
Mercedes Kilmer és Jack Kilmer a VAL Los Angeles-i premierjén (Fotó: Rich Fury/Getty Images)
Ugyanakkor felveti a kérdést: mennyire őszinte a film és mennyire szubjektív? Az utóbbira a válasz az, hogy nagyon, az előbbire pedig az, hogy Kilmer a lehető legőszintébben tárja fel előttünk a családi traumáit, a házassága kudarcát és a munkái kapcsán felmerülő rossz hírnevéről is mesél, sőt egyes felvételeken még a betegsége legkellemetlenebb pillanataiba is betekintést enged. Ugyanakkor hiányoznak a nagyinterjúk a családtagjaival vagy épp a munkatársaival, így Kilmert sosem külső szemmel látjuk, hanem úgy, amilyennek ő látja saját magát. A film nem is próbálja azt állítani, hogy egy külső nézőpontból felvett anyag lenne, inkább olyan, mint egy megelevenedett önéletrajzi könyv, és mivel az alanya kellően nyitott, ez mégsem okoz a játékidő végéhez érve hiányérzetet bennünk.
Család és szerelmek
Bár Kilmer nagyon gazdag családból érkezett – édesapja ingatlanfejlesztőként egy időben vagyonokat keresett –, az életútja mégsem mondható problémáktól mentesnek. A szülei válása viszonylag korán megtörtént, de ezen még túltette magát a család valahogy, azonban a testvére kamaszkori halála már örök nyomot hagyott mindenkin. A 15 éves fiú éppen az apja jacuzzijában töltötte az időt, amikor epilepsziás rohamot kapott, és mivel nem volt mellette senki, aki segíthetett volna, vízbe fulladt. Val Kilmer a filmben sorsfordító eseményként számol be az esetről, ami sokukat megtörte, és ami eltüntette a korábbi jókedvet a családból. Az apja például megtört, és önmagát vádolta a történtek miatt, mivel nem vigyázott arra, hogy a fia időben bevegye a gyógyszereit. A megzuhanása nemcsak a családi életére, hanem az üzleteire is hatással volt. Egyre több lett a rossz befektetése, és a film egyik legmegrendítőbb része az, amiben Kilmer elmeséli, hogy a befutása után az apja aztán őt is bevonta az üzletbe, csakhogy az adófizetés már nem ment neki igazán. Amikor az Egyesült Államok adóhivatala, az IRS vizsgálódni kezdett, Kilmer megtehette volna, hogy beperli a saját apját, hogy minél kisebb anyagi kárral jöjjön ki a projektből, de ő inkább úgy döntött, hogy vállalja és fizet: saját bevallása szerint a nyolcvanas években megkeresett szinte összes pénze elszállt ekkor, neki pedig újult erővel kellett a munkába vetnie magát, hogy meg tudjon élni.
Kilmer házassága és válása is helyet kap, és feltűnő, hogy bár annak idején volt egy gyermekelhelyezési per közte, és a felesége, Joanne Whalley között, a színész szinte kizárólag a szépre emlékezik a házasságukból, és a legtöbb felvételen idilli családi home videókat láthatunk kettejükről, illetve a gyerekeikről. A válás annyiban kerül szóba, hogy Kilmer a narrációjában elmondja, hogy a kapcsolat azért romlott meg, mert a forgatások miatt nagyon sok időt töltött a feleségétől távol, és még a válási papírokat is levélben kapta meg, amikor a Dr. Moreau szigetét forgatta távol az otthonától. Aki Kilmer életének további kapcsolataira kíváncsi, annak van egy rossz hírem: ezek sajnos szóba se kerülnek, pedig érdekes lett volna hallani Daryl Hannah-ról, aki állítólag annyira összetörte Kilmer szívét, mint még soha senki, ahogy Cherről is, aki a hírek szerint a kapcsolatuk után évtizedekkel is a barátja maradt, és befogadta a vendégházába a betegeskedő színészt, sőt maga vitte a kórházba, amikor vért kezdett felköhögni. Úgy tűnik, róluk Kilmer valamiért nem akart mesélni, sőt nemrég egy interjúban azt is elárulta, hogy már húsz éve nem él kapcsolatban senkivel.
Egy betegség utóélete
Kilmer a filmben őszintén vall arról, hogyan élte meg a betegségét és azt, hogy miatta legalább részben búcsút kellett mondania szeretett munkájának. Bár egy-egy vendégszereplésre olykor meghívják, de az így keresett pénz bőven kevés ahhoz, hogy fenntartsa magát, így abba az irányba kellett fordulnia, amit korábban kicsit megvetett: a karrierje egykori sikereiből kell megélnie. Sokáig ódzkodott attól, hogy kiárusítsa egykori önmagát, de ma már másképp gondol erre, és azt látja, hogy a rajongói szeretete segít neki abban, hogy jól érezze magát, és már semmi rosszat nem lát abban, hogy a régi filmjei retró vetítésein vendégeskedjen, fotózkodjon a rajongókkal és pénzért dedikáljon a rajongói találkozókon (nálunk kissé furcsán hat, de például Amerikában teljesen megszokottnak számít, hogy egy sztár egy szervezett találkozó keretében pénzért szelfizik és dedikál a rajongóknak). Hogy ebben mennyire elhivatott, mutatja az a felvétel, amikor többórányi dedikálás és jópofizás után rosszul lesz egy találkozón, elfekszik egy kanapén, majd belehány egy mellette lévő szemeteskukába, aztán némi pihenés után visszatér, hogy folytassa a találkozót a rajongóival. Szívet tépő ilyen formában látni a Willow egykori fantasyhősét, a The Doors Jim Morrisonját és a kilencvenes évek Batmanjét, és Kilmer nagyságát és őszinteségét jelzi, hogy nem fél ilyen formában megmutatni önmagát. Amúgy a filmben többször is elhangzik a mondat, amit mostanában szinte mindig elmond, amikor valaki azt kérdezi tőle, hogy érzi magát:
Sokkal jobban vagyok, mint azt a hangom alapján gondolnád.
Fotó: Rob Kim/Getty Images
A balhés srác
A Val nemcsak Kilmer rajongóinak, hanem azoknak is érdekes, akik szeretnek a filmforgatások kulisszái mögé látni, ugyanis Kilmer házi videóin számos izgalmas jelenetbe kaphatunk betekintést. A Top Gun forgatásán a srácokkal poénkodnak azon, hogy Tom Cruise nem egy jó arc, egy színházi öltözőben a fiatal Kevin Bacon és Sean Penn letolják a gatyájukat, és a pucér feneküket mutatják Kilmer kamerájának, a Dr. Moreau szigete forgatásáról pedig egy feszült hangfelvételt kapunk, ahol Kilmer éppen John Frankenheimer rendezővel veszekszik, miután az jutott a fülébe, hogy a direktor a produkció elhagyására készül. Ilyen pillanatból jó néhány látható a filmben, ugyanakkor az alkotók szinte kizárólag az ezredforduló előtti filmjeire fókuszálnak, és a Valt nézve úgy tűnhet, hogy Kilmer karrierje nagyjából 2000 környékén összeomlott, pedig ez távolról sincs így. Az olyan kevésbé ismert filmjei, mint a Wonderland vagy a Durr, durr és csók is megérdemeltek volna egy kis reflektorfényt, de úgy fest, a színész csak a legdicsőségesebb korszakát részesítette előnyben.
Szóba hozza azt a vádat is, miszerint nehéz természetű, akivel nehéz együtt dolgozni, és ezt próbálja úgy kifordítani, miszerint csak maximalista, aki mindent megtesz azért, hogy a film és az alakítása a lehető legjobb legyen. Elmeséli, hogy utálta a Mindörökké Batman forgatását, mert a jelmezében szinte semmit sem hallott, ezért elveszve és nagyon magányosan érezte magát a forgatáson, és arról is hosszan mesél, hogy a sikerei ellenére a nyolcvanas években minden követ meg kellett mozgatnia azért, hogy a legnagyobb rendezők komolyan vegyék, és így sikerült megkapnia Jim Morrison szerepét is a Doorsban. Arra a pár éve napvilágot látott balhéra viszont nem tér ki, amikor egy színésznő megvádolta, hogy a casting során Kilmer valóban pofon vágta őt, bár annak fényében, hogy Margot Robbie pont egy ilyen húzással kapott szerepet A Wall Street farkasában, talán furcsa is lett volna feszegetni a témát. A Val egy őszinte, de természetesen szubjektív visszaemlékezés, így valahol természetes, hogy a szép időkön és a sikereken van a hangsúly, de Kilmer ad annyit az élete sötét fejezeteiből is, hogy a portré így is hitelesnek hasson. Azt pedig fájdalmas látni, hogy egy még ma is ennyire tettre kész, kreatív és életerős ember a betegsége miatt kénytelen a múltjából megélni ahelyett, hogy a jövőre fókuszálna.
