Lászlót és vakvezető kutyáját, Marcipánt naponta meglátogatja Rossini, a szarka. Barátságuk közös szőlő eszegetéssel kezdődött, és ott tart, hogy a madár ébreszti, a fejére száll és a küszöbe alá rejti kincseit.
„A kertembe szőlő éréskor sok madár, rovar jön oda. Az tűnt fel, miközben eszem a kezemben lévő fürtöt, a tőke felől szintén eszi valaki a nálam lévő szőlőt. Ő volt az. Vagyis a kapcsolatfelvétel a szarka részéről indult” – mondta Bábel László kertészmérnök a madárról, aki két hete naponta meglátogatja.
A szarka a közelben fészkel, és naponta benéz a Szigetszentmiklóson lakó Lászlóhoz, valamint több szomszédjához. Gyorsan megbarátkoztak, olyan lett, mint egy családtag. Rárepül a kezére, térdére, vállára, hátára, sőt a fejére is. Kézből veszi el a magokat, szőlőt és némi húst, hiszen a szarka mindenevő. Minden alkalommal elkezd beszélgetni vele, 20-30 centi közel merészkedik Marcipánhoz, a vakvezető kutyájához. László hűséges társát, Marcipánt a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától kapta, ezért meglepte őket a különleges fényképekkel:
„Bábel Lacit, a vak kertészmérnököt szeretik az állatok. Nem csak Marcipán, a vakvezető kutya hallgatja áhítattal, hanem a kertjébe költözött szarka se tud ellenállni a dörmögésének” – adott tréfás magyarázatot a nem mindennapi kapcsolatra dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kuratóriumi elnöke. A szakember hozzátette, hogy Marcipán jelesre vizsgázott „természetismeretből”, hiszen a képzés során a vakvezető kutyák megtanulják, hogy barátságosan viselkedjenek mindenkivel, így az állatokkal is, hogy elkerülhetők legyenek a gazdák számára kellemetlen helyzetek.
„Előfordult, hogy megpróbálta elrejteni valamelyik kincsét a pólóm alá, berepül a nyitott ajtón, hogy a küszöb alá dugjon el egy kábeldarabot. Persze nem lenne szarka, ha nem próbálna csenni. Próbálkozott egy szandállal, amit nem bírt el, viszont egy kallódó gombot elemelt. Elneveztem Rossininak „A tolvaj szarka” című nagysikerű opera szerzője után” – mondta szeretettel a hangjában László.
„Gyakran megkopogtatja a fejem búbját is, ami megengedhető nálam, de amikor beledugta a fülembe a csőrét, sőt, a fülcimpámat kezdte csipkedni, felemeltem a mutatóujjam, és elmondtam neki, hogy a barátságnak is van határa. Erre elkapta az ujjam végét a csőrével, és méltatlankodva átment a másik oldalamra” – mondja mosolyogva László, aki szakmája végett a természet ismerője és barátja.
„Volt egy eset, amikor Rossini ébresztett. Reggel a közeledő cserregésre ébredtem. Félálomban hallottam, hogy a tetőre leszállt és megkérdeztem: „Megérkeztél?” A következő pillanatban bejött a tetősík ablakon és rászállt az ágyamra. Végiggyalogolt rajtam és az arcomhoz közel megállt “dumálni”.
Kiabáltam a húgomnak, hogy itt a haverja és őt keresi. Heni csodálkozva megállt a szobám ajtajában. Azt kérdezte, csak nem bejött a szarka az ablakon? Amint meglátta húgomat, odarepült hozzá és végigsétált mellette a lakásban. Megvárta, hogy az erkélyen kieressze. Úgy közlekedett a lakásban, mintha mindennapos vendég lenne. A szarka reggeli látogatásának ágyhúzás volt a következménye…”
A férfi hívására odajön Rossini, amikor hallótávolságon belül van. Mivel Lászlónak nem ment élethűen a szarkás cserregés utánzása, a „CCCCC” hangsor lett az egyezményes behívó jelzés. Van, amikor egy órán át tartózkodik nála, máskor csak percekre ugrik be. Amikor egy családi rendezvényre ellátogatott, a nap végére összebarátkozott a rokonsággal, vagyis számára ismeretlen emberekkel. László örül Rossini megjelenésének, és reméli, hogy hosszú ideig megmarad a barátságuk.