nlc.hu
Gasztro
Lezárult a vizsgálat a hamburgeres videó ügyében

“Csak egymás között viccelődtünk éjszaka” – megtalálták a hamburgeres videó szereplőit

Elnézést kért a két diákmunkás, akiket a felvétel miatt elbocsátottak.

Néhány nappal ezelőtt Redditen, majd Twitteren is feltűnt egy videó arról, ahogyan egy gyorsétteremlánc egyik hazai egységének konyhájában egy dolgozó a cipőtalpába törli a sajtot, majd a földön forgatja meg a húst. A céget képviselő ügynökség azt válaszolta, érkezett bejelentés a felvételről, és azonnal belső vizsgálatot indítottak.  Ez azóta le is zárult, sikerült is megtalálni azokat a diákmunkásokat, akik a videóban szerepeltek, és már el is bocsátották őket. 

A több laphoz is eljuttatott közlemény szerint az egyikük a vizsgálat során a következőket mondta: 

“A videót nem gondoltuk komolyan, és nem is szántuk a nyilvánosságnak. Csak egymás között viccelődtünk éjszaka, amikor nem voltak vendégek. A videót sajnos néhány haverunknak elküldtük, a további megosztások után így kerülhetett fel a közösségi oldalakra. Nagyon sajnálom, ami történt. Nem akartuk megbántani azokat az embereket, akik a McDonald’s-éttermekben dolgoznak, sok ezren, és nap mint nap nagyon szigorú szabályok szerint csinálnak minden munkafolyamatot. Szeretnék tőlük ezúton is bocsánatot kérni.”

Társa szintén megbánta, amit tett:

“Több éve dolgozom a McDonald’snál, ismerem a procedúrákat, a szigorú sztenderdeket. Nagyon sok szabályt kell a munka során betartani, ezeket rendszeres képzéseken tanítják a dolgozóknak. A szabályok betartását nagyon komolyan számon is kérik. Sajnálom, hogy a videó kikerült a médiába, nem volt szándékunk lejáratni a Mekit. A rendeléseket a sztenderdek szerint teljesítettük ebben a műszakban is. A videóban viccből csináltunk olyat, amit egyébként nem lehet, de azt a szendvicset nem adtuk ki vendégnek. Sajnálom, hogy ez lett belőle, és elnézést kérek azoktól a vendégektől, akik esetleg komolyan vették a videót.”

(via Index)

étterem

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Getty Images)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top