Azt gondoltam, írok valami gyorsan arról, hogy milyen negyvenesnek lenni. Az olyan jó téma, sokan lájkolják, sokan megosztják, mert sokan negyvenesek, én meg összehordok mindenféle vicces és sírva-nevetős dolgot erről az egészről, leadom szerkeszteni, kifekszem a strandra, és fogadom a gratulációkat.
Aztán ebből az egészből nem lett semmi. És nem arra gondolok, hogy egészen váratlanul beköszöntött az október augusztus közepén. Azért nem lett belőle semmi, mert rájöttem, hogy
negyvenesnek lenni nem jó.
És erről sokkal nehezebb írni, mint összeszedni tíz Hatalmas Életbölcsességet a semmiről, és bagatellizálni a szarkalábakat meg azt hazudni, hogy egy negyvenes ereje teljében van és a fénykorát éli, legyen az nő vagy férfi.
Negyvenesnek lenni számomra már tizenévesen rémisztő volt. Akkoriban negyvenesnek lenni azt jelentette, hogy közeleg az ezüstlakodalom, és a gyerekek már felnőttek. Nem láttam magam körül sok boldog negyvenest. Idő előtt hervadt, állandóan túlórázó, gyerekeket egyedül nevelő elvált nőket annál többet. Ha boldog házasságot, fészkükből kirepült boldog gyermekeket – lány férjhez, fiú egyetemre – vizionáltam, akkor is ijesztő volt. És mi jön még? Még húsz év munka és a nyugdíj? Meg az unokák?
A húsz év eltelt, és most én vagyok negyvenes. A világ pedig akkorát változott, hogy néha beleszédülök. De negyvenesnek lenni benne most sem jó. Akkor sem jó, ha naponta próbálják bebizonyítani, hogy nekem most kéne kicsattannom az energiától, és ragyogóbbnak lennem, mint valami. Vagy azt, hogy a negyven az új harminc.
Pfff, micsoda hülyeség. Nézzük sorban.
Bármennyire is csábító, nem a testtel kezdem, hiába éljük kultuszát. Azzal kezdem, hogy a mai negyvenesek nem tizenkilenc évesen szültek, így sokan közülük a négy-öt éves gyerekeiket terelgetik. Nem a nagybetűs élet felé, ahol Isten a tanár, hanem az óvodába. Amennyiben tartották magukat a tizenöt évvel ezelőtti statisztikákhoz, akkor éppen mostanában kezdtek rettegni az érettségitől, és idén azért nem mentek nyaralni, mert a gyereket beíratták a százhúsz órás szuperintenzívre, hogy meglegyen a nyelvvizsga a másik nyelvből is. A kicsinek meg új táska kell, nyáron két számot nőtt a lába, meg úgy egyébként, az egész gyerek nőtt két métert, szóval még alsógatya is új kell.
Meg is érkeztünk a külsőségekhez, micsoda összefüggés, megáll az eszem! A két (vagy több) gyerek mellett a mai negyvenes örül, ha eljut fodrászhoz. Próbálkozhat reggelenként a ragyogással, nagyjából akkora sikerrel jár majd, mint én anyám régi kempingbiciklijével, ha elfordítottam a dinamót. Nem ment, de legalább sötét maradt.
A negyveneseknek nincs pénzük arra, hogy a negyven legyen az új harminc. Ez van. Ahhoz, hogy jól nézzünk ki, pénz kell, ez ennyire egyszerű.
Akár a legújabb csodakrémet akarjuk az arcunkra tenni, akár a testünket akarjuk karbantartani, feszesíteni, formálni.
A magyar negyvenesek – főleg a nők – nem azért néznek ki úgy, mint a saját öreganyjuk, mert nincs igényük a szépségre, hanem azért, mert nincs rá pénzük. Pedig a pénz ebben az esetben igenis boldogít. És szépít. Egy kis ráncfeltöltés itt-ott, egy kis botox ide-oda, egy kis szemhéjkorrekció, egy kis plasztika, és máris könnyebb ragyogni, ugye? Azt meg ne mondja nekem senki, ha nem lenne rá való, akkor nem venné igénybe a szépségsebészetet, és inkább legelne naphosszat korgó gyomorral. Én is mennék, a lábam nem érné a földet. Persze én legalább nem próbálok hamis mosollyal ideológiát gyártani ahhoz, miért tartom fontosnak a természetes módszereket, és az egészséget miért helyezem a tökéletes test és külső elé, és hogy én méltósággal akarok petyhüdt és ráncos öregasszony lenni, hanem bevallom, hogy nincs pénzem rá.
A ruházkodást a fast fashion üzleteknek és az országban a migránsoknál sokkal nagyobb létszámban jelen levő kínaiaknak hála könnyebben megoldjuk, ezeknek köszönhetően teljesen kikopott a közbeszédből a “nézd, mit túrtam hétvégén, megáll az eszem, fogd meg, tiszta bőr!” társalgási formula, cserébe úgy nézünk ki, mintha most jöttünk volna Vegasból betépve.
A mai negyvenesek már rájöttek, hogy elment a szekér, és nem jó itthon. Talán már kifizették az autó hitelét és megfogadták, hogy többet soha a büdös életbe hitelt fel nem vesznek. Már nem terveznek. Legalábbis maguknak.
Sem lakásfelújítást, sem lakáscserét, sem új munkahelyet. Öngondoskodásra már nem gondolnak, néha eszükbe jut, hogy húsz évvel ezelőtt be kellett volna lépni abba az osztrák cégbe, most pont ki lehetne venni a pénzt, és ki lehetne cserélni belőle az ablakokat. Vagy legalább a mosógépet.
Tudják, hogy nem lesz nyugdíjuk. Amit nem tudnak, az, hogy miből fognak megélni hetvenéves korukban.
A mai negyvenesek alig ismerik ki magukat a világban. Az egykor biztosnak hitt tudás mára megkopott. Fejlődni, újat tanulni szinte lehetetlen, mert kizsigerelik a hétköznapok, a pénzt a gyerek(ek)re költi, de még csak magának vallja be, hogy eltévedt az applikációk világában, fogalma sincs, mi az a pokémongó, és egy szót sem ért abból, mikor azzal állít be a gyerek, hogy kéne itthonra egy kicsit gyorsabb net, nem sokkal, 15 megabit elég lenne, és akkor a fotóit egyből feltolhatná a külső szerverbe, és nem a gépén foglalná a helyet a sok szar. Ja, és egyébként kéne egy új gép is.
A mai negyvenesek már tudják, hogy a mókuskerékben vannak, és azt is, hogy nincs nagyon hova kitörni onnan. Elfelejtették, hogy egykor nekik ígérték azt, hogy jobb lesz. Ma már ők sem ígérik a gyerekeiknek. Már tudják, hogy olyanok, mint az apjuk meg az anyjuk, pedig sosem akartak olyanok lenni.
A mai negyvenesek egy kicsit a homokba dugják a fejüket és elhiszik, hogy nyílik még a sárga rózsa, de sokan frusztráltak attól, mert hagyták, hogy így legyen. Tudják, hogy ők is tehetnek arról, hogy a politika az életük részévé vált, hogy benn ül a Tiszteletlen Ház és a holdudvar minden tagja a nappaliban, a hálószobában, reggelenként jönnek velünk a vécére is. Miniszternék mosolyognak a bulvárlapok címlapjáról, a Facebook-fal tele van migránsozással és stadionnal.
A negyvenesek tudják, hogy negyvenesnek lenni nem jó. Pedig lehetne az is.
Mert itt az emberélet útjának fele. Nem leroskadni kéne, hanem felegyenesedni. Nincs veszve semmi. A fele. Nem a vége.
Olvass még negyvenesekről az NLCafén:
- 9 ok, amiért megéri 40 fölött szülni
- 40 felett erre figyelj – szívbetegségek megelőzése életmódváltással
- Gondolnád, hogy ők idén már 40 évesek?
