nlc.hu
Szabadidő
Lefűrészelt agancsok a csodaszarvasszoborban

Lefűrészelt agancsok is vannak a „csak hullajtott agancsokból készült” csodaszarvasszoborban

A fotókon is jól látszik a turpisság.

Bár mindenütt úgy emlegették a szervezők a Vadászati Világkiállítás bejáratánál felépített hatalmas csodaszarvasszobrot, mint ami kizárólag elhullajtott agancsokból készült, egyértelmű, hogy lefűrészelt darabok is voltak köztük – írja a Telex. A portál egy olvasói észrevételre alapozza az állítást, amit aztán saját fotókkal is megerősítettek. „Az agancsok kivétel nélkül hullajtottak, így egyetlen állatot sem kellett lelőni” – olvasható a tízezer agancsból készült Totem című mű mellett. Szőke Gábor Miklós szobrát ügyesen úgy állították össze, hogy alul tényleg csak elhullajtott agancsokat lássanak a látogatók, feljebb azonban a fűrészelés egyértemű nyomait is látni. 

Vadászati Világkiállítás

Fotó: MTI/Varga György

A táblán olvasható szöveg szerint egyébként két éven át gyűjtötték az erdészetek a hullajtott agancsot, hogy megvalósulhasson a szobor, amely a művészi szándék szerint kifejezi a spirituális kapcsolatot állat és ember között, és bőgés közben ábrázolja a Csodaszarvast. Ingyenes felajánlásként várták az egyébként öt-tízezer forintot is érő agancsokat, a vadászok legfeljebb oklevelet kaptak utánuk. Az erről szóló felhívásban egyébként még elhullott vagy koponyától elválasztott (tehát lefűrészelt) agancsokat vártak, de a végleges kommunikációban már csak elhullajtott darabokat emlegettek a szervezők. 

Vadászati Világkiállítás

Szőke Gábor Miklós szobrászművész (fotó:
MTI/Varga György)

A portál megkérdezte a One With Nature kiállítás sajtóirodáját is az ügyről, méghozzá pont egy hete, lett volna idejük tehát válaszolni, de nem tették.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top