nlc.hu
Életmód
Nagy Ő: Annabella máris féltékeny

Nagy Ő: négy nap telt el, de Annabella máris féltékeny a többi lányra

Azt is nehezen fogadja el, hogy más lányokkal beszélget az olimpikon.

Még csak a Nagy Ő második adásán vagyunk túl, de már annyi minden történt, hogy akár kéthétnyi adásidőt is meg lehetne tölteni vele. Tóth Dávid az első nap hazaküldött öt lányt, majd újabb négyet a Rózsaceremónia után. Tegnap este ismét négy lánytól búcsúzott el a sportoló, így már csak nyolcan vannak versenyben. A bent maradtak közül van pár olyan hölgy, akikkel már közelebbi viszonyt alakított ki Dávid: többek között Annabella, aki úgy érzi, nagyon közel került a férfihez, ezért már féltékeny is a többi lányra.

annabella nagy ő

Annabella féltékeny (Fotó: TV2)

A hétfői adásban a Dunakanyarban hajókáztak négyen: Dávid, Annabella, Evelin és Vera, ami a marketingasszisztensként dolgozó lány nem tűrt túl jól, zavartan viselkedett, amit meg is jegyzett neki az olimpikon. 

„A hármas randinkon azt vettem észre, hogy Evelin és Dávid teljesen kizártak minket. Vera és én csak ültünk ott az asztalnál és kellemetlen volt, hogy ők ketten csak ott cseverésztek. Simogatták egymást, nem volt jó érzés ezt látni. Azt éreztem, hogy lefagytam. Szerettem volna őket félbeszakítani, de nem mertem. Szomorúságot és dühöt éreztem” – mondta Annabella, Dávidnak pedig hosszan kifejtette, hogy nehezen birkózik meg az érzéssel, hogy más lányok is az ő kiszemeltjéért küzdenek.

Számíthattál rá, hogy ez ilyen lesz

– zárta a beszélgetést Tóth Dávid. A kajakos később megpuszilta Verát, amit végignézett Annabella és egyáltalán nem tetszett neki. Úgy érezte, ezzel Vera közelebb került hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top