nlc.hu
Életmód
A vakcinahalmozó új-zélandi férfi

Vakcinahalmozó: egy nap alatt tízszer oltatta be magát koronavírus ellen

Ostoba és önző, ezt mondták az illetőre a szakértők.

Egy új-zélandi férfi – mások nevében – egy nap alatt tízszer oltatta be magát koronavírus ellen, az egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított. A feltételezések szerint a férfi, aki több oltóközpontot is felkeresett, pénzt kapott az oltásokért, és a szakértők szerint veszélyes, ostoba és önző döntés volt a részéről az, hogy több vakcinát is beadatott magának, írja az Index.

Hogy mi történik valakivel, ha egyetlen nap alatt több koronavírus elleni vakcinát kap, azt nehéz megmondani, korlátozottak az elérhető adatok. Helen Petousis-Harris, az Aucklandi Egyetem szakértője szerint a férfin hosszú távú mellékhatások remélhetőleg nem jelentkeznek, mert az oltóanyag néhány nap alatt távozik a szervezetből, de úgy véli, az illető másnap nem érezhette túl jól magát az erőteljesebb immunválasz okozta tünetek miatt. Hozzátette, ugyan a férfi minden bizonnyal immunis lesz a koronavírus-fertőzés ellen, de semmilyen előnye nem származik a többszörös dózisból, mert az immunválasz elhalványul.

Korábban is volt már példa arra, hogy valaki nem érte be egy dózissal, egy botosáni férfi három adag Pfizer-vakcinát is a vállába szúratott, és itt nem akart megállni, de a negyedik oltás előtt lebukott. Olyan eset is előfordult, amikor valaki véletlenül kapott több vakcinát a kelleténél, egy olasz nő például így kapott egyszerre négy adagot, egy szombathelyi férfi pedig szintén tévedésből lett beoltva hat adaggal. 

Koronavírus elleni vakcina

Fotó: Pexels/Nataliya

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top