nlc.hu
Sztárok
11 évvel ezelőtt Makranczi Zalán

Így festett 11 évvel ezelőtt Makranczi Zalán

Makranczi Zalánt számos hazai produkcióban láthattuk, de most új szerepben mutatja meg magát.

A 42 éves Makranczi Zalán a Nemzeti Színiakadémiát  2000-ben végezte el, ezt követően a Pesti Magyar Színházban kapott szerződést. 2001-től a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának tagja, 2007-ben a Bárka Színházba szerződött. 2008-tól a Nemzeti Színház tagja volt, 2013 és 2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze, azóta szabadúszó.

Makranczi Zalán akkor és most

(Fotó: Sajtószoba)

Most pedig új oldaláról is megismerhetjük Makranczi Zalánt, hiszen ő a Sztárban sztár! című műsor egyik új ítésze

„Amikor felhívtak telefonon, hogy rám gondoltak, legyek az egyik zsűritag, először nem hittem el. Tényleg én? Aztán gondolkodtam rajta, majd mondtam, hogy végül is huszonkét éve vagyok a szakmában, huszonkét éve vagyok színész, filmekben, sorozatban, kisszínházban, nagyszínházban, szegedi szabadtéri színpadon, 1300 ember előtt, 8000 ember előtt különböző arénákban… végül is, miért ne próbáljuk ki?” – mondta  korábban Makranczi Zalán.

10 éve boldog Szinetár Dórával

2012 nyarán a Mizantróp című előadás próbáin találkoztak először, a kölcsönös vonzalom rögtön kialakult.2015-ben házasodtak össze, közös gyermekük, Benjamin 2017 szeptemberében látta meg a napvilágot. Makranczi Zalán és Szinetár Dóra gyermekét féltve óvja a nyilvánosságtól.

Makranczi Zalán akkor és most

(Fotó: Sajtószoba)

„Azt hiszem, az elmúlt időszak bebizonyította, milyen erős a szerelmünk. Nagy visszaigazolás volt ez számunkra, mert kiderült, milyen jól működünk együtt akkor is, ha a nap 24 órájában össze vagyunk zárva. Persze a legkisebb gyerekünk figyelmét emberpróbáló feladat volt egész nap lekötni, hiszen nem vihettük bölcsibe. Reggel felébredt, és onnantól teljes energiával pörgött. Ugyanakkor nagy ajándék, hogy Benji életének ebben a szakaszában ennyi időt vele tölthettünk” – nyilatkozta korábban a színésznő.

(Nyitókép: Sajtószoba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top