Pap Dorci, az Exatlon Hungary All Star versenyzője a csütörtöki adás futamán nem tudta feltolni a csillét, mert állandóan visszagurult. A Bajnokok a tegnapi napon jobbnak bizonyultak, így végre győzni tudtak.
A kék csapat versenyzője teljesen kiborult a kudarc miatt, először megszólalni sem bírt, folyamatosan csak zokogott. Társai próbálták vigasztalni, kérdezgették, hogy mi lehetett a hiba, de a Kihívó percekig csak sírt.
Nagy Réka is megjelent a helyszínen, megkérdezte Dorcit, hogy miért van ennyire elkeseredve a versenyző? A kékek versenyzője elmondta, a vízben csaknem megfulladt, illetve, hogy nagyon bántja a pályán történt sikertelenség.
![Pap Dorci Exatlon Hungary All Stars](https://nlc.hu/uploads/2022/02/pap-dorci.jpg)
Pap Dorci teljesen kiborult (Fotó: smagpix.com)
A riporter azzal próbált lelket önteni Dorciba, hogy hatalmas küzdeni akarás van benne, és eddig is hihetetlen helyzetekből jött ki.