nlc.hu
TV-sztárok
Interjú Király Viktorral

Király Viktor: „Volt egy nehéz időszakunk, ami megmutatta, hogy mindenben számíthatunk egymásra”

Király Viktor az utóbbi hetekben műsorvezetőként is kipróbálhatta magát. Azt mondja, nem voltak ilyen ambíciói, de nem gondolkozott sokáig, amikor felkérték a feladatra. A családja mindenben támogatja, még úgy is, hogy az adásmenet-tanulás sokszor a közös programoktól veszi el az időt. Már nem vágyik amerikai karrierre, de ha egyszer úgy adja az élet, még talán vissza is költözne az Egyesült Államokba. Interjú.

Idén te vagy A Dal 2022 férfi műsorvezetője. Meglepett, hogy rád esett a választás?

Annyira meglepett, hogy azt hittem, rossz telefonszámot hívtak. (nevet) Nem mondom, hogy régi álmom volt, hogy műsorvezető legyek, de jó, hogy ebben a szerepben is kipróbálhatom magam. Amikor felhívtak, hogy rám gondoltak, akkor úgy éreztem, ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy kimozduljak a megszokottból és kipróbáljam magam. Főleg azért, mert egy ilyen zenei műsorról van szó.

Izgulsz még a színpadra lépés előtt, vagy azért belerázódtál már?

Inkább azt mondom, hogy mivel egy pár adást már végigcsináltam, az adásmenetet jobban átlátom, nem annyira ijesztő, mint az első alkalomnál. A súgókártya ott van a kezünkben, ezért nem kellene megtanulni a szöveget, de én sokkal kényelmesebben érzem magam, ha nagyjából tudom fejből az egészet. Ha megtanulom a szöveget, kevésbé izgulok.

A Dal 2022 Király Viktor

Fotó: Király Viktor Instagram

Mikor izgultál jobban a színpadon? Amikor versenyzőként álltál ott, vagy most, hogy műsorvezető vagy?

Teljesen más. Amikor versenyző vagy, azért izgulsz, hogy ne ess ki, műsorvezetőként viszont nem tudsz kiesni. Az biztos, hogy ez egyfajta rangot ad, egy teljesen más szerep, amiben nagyon jól érzem magam.

Volt, hogy a koronavírus miatt ki kellett hagynod egy adást. Most hogy érzed magad, teljesen meggyógyultál?

Nem kapott el annyira, csak náthás voltam. Az a bizonyos Covid-fáradtság volt, egész napokat átaludtam, ami végül is jól jött, mert végre kipihentem magam. Ennek ellenére rossz érzés volt, hogy ki kellett hagynom a műsort. Mindennap teszteltem annak reményében, hogy hátha negatív lesz, de sajnos még a műsor előtti este is pozitív voltam.

Anita és a kisfiatok nem kapták el tőled?

Szerencsére nem, hiszen elővigyázatosságból karanténba vonultam. Anitáék amúgy is az anyósoméknál voltak, kértem őket, hogy maradjanak is ott, amíg jobban leszek. 

Műsort vezetsz, tartalmat gyártasz a közösségi oldalaidra, segítesz a feleséged cégét vezetni és sportolsz is. Mennyi időd marad a családra?

Az az igazság, hogy egy eléggé bohém zenészéletet élek jelen pillanatban, mert A Dal 2022 miatt ketté van osztva a hetem: hétfőtől csütörtökig kevesebb dolgom van, csütörtöktől vasárnapig pedig nagy a hajtás. Így viszont nagyjából tudunk tervezni, így természetesen van időm a családomra. Amikor tanulnom kell az adásmenetet, azt az időt Anitáék tiszteletben tartják, és hagynak koncentrálni.

Kolen hogy viseli, hogy ilyenkor nem mehet oda hozzád?

Egyre nehezebben, mert most már egyre több apa-fia programunk van. Akkor nehézkes kicsit, amikor be akarok ülni a stúdióba zenélni. Kolen imádja a zenét és amikor meghallja, hogy zongorázok vagy feléneklek egy dalt, egyből szólít engem. Olyankor ő is be akar jönni mellém, amit természetesen megengedek, ám az ihlet így elszáll. (nevet)

Vannak Anitával közös programjaitok, amikor a fiatokat a családra hagyjátok, és ketten eltűntök a világ elől?

Szoktunk kettesben utazni, de azért nem olyan gyakran. Májusban lesz kétéves Kolen, ez idő alatt azt hiszem, csak egyszer, tavaly nyáron mentünk el nyaralni Horvátországba. Nagyjából minden időnket vele akarjuk tölteni, de kéthetente egyszer bébiszitter vagy nagyszülő segítségét kérjük és elmegyünk egy randiestre.

A Dal 2022 Király Viktor

Viktor és Anita (Fotó: Instagram)

Ugorjunk vissza kicsit a gyökerekhez. Milyen voltál gyerekként?

Ezt anyukámtól kell megkérdezni. Bár korábban beszéltünk erről és azt mondta, hogy pici korunkban könnyű volt velünk, nem voltunk rossz gyerekek, mert nagyon jól eljátszottunk együtt és ilyenkor egy hangunk sem volt. Nem nyaggattuk a szülőket, hogy foglalkozzanak velünk. Tinédzserként lázadó voltam, akkor nem igazán lehetett engem és a testvéreimet sem szabályozni.

A kisfiad személyisége mennyire hasonlít rád, látod benne magadat?

Egyre jobban, mert egyre mókásabb a fiam. Én is ilyen voltam, nagyon cuki a gyerek. Külsőre jobban hasonlít az anyjára, természetben viszont rám.

Szoktál neki énekelni?

Igen, meg gitározni is, azt imádja. Mindig mondja a saját kis nyelvén, hogy gitár, akkor pedig ki kell vinnem, játszanom kell rajta és táncol előttem.

Tanítjátok magyarul és angolul is?

Én vagyok az angolfelelős és ezt be is tartom. Szerintünk ő a legokosabb és legaranyosabb, de nyilván mindenkinek a saját gyereke a csodagyerek. Nagyon meglepődtünk, amikor a 20 hónapos gyerek elkezdett kommunikálni. Majdnem teljesen mondatszerkezeteket mond azokkal a szavakkal, amiket már tud használni. Kizárólag magyarul szólal meg, de amikor angolul beszélek vele, azt is érti.

Azt megérti, hogy te ismert vagy? Hogy reagál, amikor meglát a tévében? Ha rádióban szól egy dalod, akkor megismeri a hangodat?

A legnagyobb meglepetésemre igen. Ez akkor derült ki, amikor a Radics Gigivel közös új dalunkat Kolen látta a tévében, rögtön rám nézett és mondta, hogy „Apa”. Amint meghallja az első pár hangot abból a dalból, egyből felismeri. 

A Dal 2022 Király Viktor

Király Viktor az MTV EMA 2021 díjátadón, Budapesten (Fotó: Schumy Csaba)

Milyen apukának tartod magad? Inkább szigorú vagy engedékeny vagy?

Úgy fogalmaznék, hogy tudok szigorú lenni. Most már abban a korban van, amikor keményen nevelni kell. Nagyon büszkék és elégedettek vagyunk, mert nem ő a legrosszabb gyerek. A nap 90 százalékában jól elvagyunk, mosolyog, bújik, puszikat ad, eszméletlen aranyos. De ha elkezd fáradni, akkor jön a hiszti. 

Amikor megismerkedtetek Anitával, igazi úriember voltál – erről ő írt korábban. Mondhatjuk, hogy inkább a régimódi értékekben hiszel?

Igen. Nyilván különbséget teszek, amikor úgy érzem, hogy ebből a kapcsolatból lehet valami, ettől az embertől többet akarnék, ilyenkor sokkal nagyobb mellbedobással indítom az udvarlási szakaszt. Anitánál úgy érzem, hogy megtettem, amit meg kellett tenni. Nem értek egyet a mai udvarlási szokásokkal, mert úgy gondolom, hogy egy nőt tisztelni kell, és ha egy férfi tiszteli a nőt, akkor a nő is tisztelni fogja a férfit. Ezt az egyensúlyt kell fenntartani egy kapcsolatban is. 

4 éve vagytok együtt, két éve mondtátok ki a boldogító igent. Hogy teltek az elmúlt évek? Akadtak hullámvölgyek, nehézségek?

Amikor összejöttünk, akkor mindkettőnk élete sínen volt, mind szakmailag, mind érzelmileg, szóval nem volt ok a stresszre. Élveztük az életet, aztán úgy döntöttünk, hogy szintet léptünk: megvolt az eljegyzés, a házasság, majd a gyerekvállalás. Amikor megszületett Kolen, beütött a koronavírus. Azt hiszem, nem mondok nagyot azzal, hogy ez mindenki számára egy stresszes időszak volt és megmutatta, hogy mennyire erős egy-egy kapcsolat. Nem volt fellépésem, többek között ezért is volt egy nehéz időszakunk, ami végül is jól jött, mert megtanított minket arra, hogy nem minden úgy történik, ahogy mi akarjuk és a nehézségekben is számíthatunk a másikra.

Anita egy gyönyörű nő, akinek a kisugárzása is nagyon pozitív. Miközben te egy szerény és nyugisabb pasinak tűnsz, olyannak, akit nehéz kihozni a sodrából. Hogy álltok a féltékenységgel?

A kapcsolatunk egyik legnagyobb pozitívuma, hogy nem vagyunk féltékenyek egymásra. Anita például egyáltalán nem féltékenykedik, de én azért – bevallom – néha szoktam. (nevet)

A fél gyerekkorodat Amerikában töltötted. Ha úgy adódik és lenne lehetőséged rá, akkor kiköltöznél a családoddal?

Inkább azt mondom, hogy ha lenne rá bármilyen szakmai ok, hogy visszaköltözzek, akkor nyilván megfontolnám, de jelen pillanatban nincs rá motivációm, mert Magyarországon nagyon jól halad a karrierem, ráadásul Anita kozmetikai cége is szárnyal. 

Melyik dalodra vagy a legbüszkébb?

Mindig a legújabbra. Nem tudom, hogy másnál ez hogy működik, de nálam a kiadás pillanatáig az aktuális dal a kedvencem. Aztán amikor kiadom, akkor elengedem. Mert, ha nem engedem el, akkor nem tudok újat alkotni. Jelen pillanatban a mostani kedvencem még nincs kiadva, mert csak a napokban írtam.

Szoktál azon aggódni, hogy a közönségnek nem fog tetszeni az aktuális kedvenced?

Ez minden dalpremier előtt egy stresszfaktor, mert nem csak magunknak zenélünk. Az a zenész, aki azt mondja, hogy csakis a saját boldogsága miatt zenél, az nem mond igazat, mert mi a közönségből táplálkozunk. A tapstól kapunk energiát, így számunkra az egyik legfontosabb tényező, hogy át tudjuk adni a közönségnek, ami bennünk van. Az viszont borzasztóan le tud törni, ha én lelkes vagyok, a környezetemnek viszont nem tetszik a dal. A közönség azt várja az előadótól, hogy teljes mértékben önazonos legyen, viszont ez egy ellentmondásos helyzet, mert ha a közönségnek nem tetszik ez az önazonosság, akkor mit csinálsz? 

Nem lehet kikerülni az ukrán-orosz konfliktust. Fontosnak tartod, hogy egy ismert ember megnyilvánuljon egy ilyen helyzetben?

Ez egy érdekes kérdés, mert úgy érzem, egyrészt kutyakötelességünk felhívni a figyelmet az adakozásra, de fontos, hogy tartalom is legyen mögötte. Sokan vannak, akik reklámozzák a jótékonykodást, de nem adományoznak és ez nem jó. Nem akarok senkit kioktatni ebben a szituációban, mert nem lehet tudni, mi jó és mi ellenszenves. Az biztos, hogy én adományoztam pár szervezetnek az elmúlt időszakban, mert nyilván én is úgy éreztem, hogy szükség van rá. Sokszor kérdezik, hogy mennyit kell ilyenkor utalni vagy éppen mennyiért vásároljanak be. Biztosíthatok mindenkit, hogy ilyenkor minden forint számít, legyen az ezer, vagy tízezer. 

Apaként hogyan érint téged a háború?

Ez minden szempontból egy borzalmas helyzet. Az emberiség mellett vagyok, nem pártolok se ukrán, se orosz oldalt, hanem azokat a civileket és katonákat, akik részt vesznek ebben a háborúban. Gyakran eszembe jut, hogy mit tennék, ha minket is elérne a háború. Őszinte leszek, fogalmam sincs, csak az tudja, aki benne van. Borzasztóan sajnálom mindkét oldalt: az orosz katona édesanyja ugyanúgy megsiratja a fiát, ahogy az ukráné. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top