Édesanyám, Mária
Az egyik nagyanyámat nem ismertem, a másikat meg csak egészen pici gyerekként, mert korán meghaltak, így gyerekkoromban az egyetlen felnőtt nő, aki hatással volt rám, az édesanyám. Ő most 78 éves és máig fontos része az életemnek. Gyerekként inkább apás voltam, nem anyás, de ettől még az édesanyámmal több időt töltöttem, mint édesapámmal, mert apukám dolgozott, és anyukám volt velünk. Aztán persze olyan időszak is volt, amikor anyukám dolgozott, és apukám volt otthon, mert sok baja volt a derekával és a gerincével: előfordult, hogy hónapokig nem tudott dolgozni. Nem voltak szigorúak velem, de azért megköveteltek dolgokat. Amikor tizennégy évesen kijártam az általánost, leültettek és megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni? Elmondták a lehetőségeimet, ahogy azt is, hogy melyik mivel jár. Mondták, hogy amennyiben zenész akarok lenni, akkor brutálisan sokat kell gyakorolnom. Viszont, ha tovább akarok tanulni egy másik suliban, ott is kell tanulni, de nem annyira sokat. A zenészlétet választottam és igaz volt, amit mondtak: napi öt-hat órákat gyakoroltam suli után. Ez egy kemény időszak volt, de tizenhat éves koromban felborult az egész, mert a szüleimnek volt egy nagy autóbalesete.
fotó: Schumy Csaba
Apukámat meg anyukámat emiatt idejekorán nyugdíjazták, és szükség volt otthon a pénzre, így lett belőlem vendéglátós. Bedobtak a mélyvízbe, és „családfenntartó” lettem. Nagyon hirtelen kellett felnőnöm, és ez nem volt könnyű. Idő előtt kellett megtennem olyan dolgokat, amikre normális helyzetben még bőven ráértem volna. Klasszikus zenét tanultam, jazz-zongorista szerettem volna lenni, és ez rögtön megdőlt, mert a vendéglátózás egész mást kívánt: minden este be kellett ülnöm zongorázni és énekelni, pedig nem szerettem énekelni. Ének nélkül viszont nincs benne pénz. Egy idő után megtetszett az éjszakai élet, vagánykodtam az éjszakában tizenhat évesen nyakkendőben és öltönyben, jöttek a csajok, meg persze egy halom pénzt kerestem. Anyuék örültek, hogy jól keresek, mert az egészségügyi problémáik miatt rossz időszakunk volt. Mindenben segítettem őket, a megnősülésemig és az elköltözésemig ott voltam nekik, utána meg már anyu felépült, és tudta végezni a dolgát. Apukám húsz évvel később meghalt, de anyukám még most is jól van, jó a kapcsolatunk. Szereti az unokákat és az unokák is szeretik őt. Vannak dédunokái is, szóval megvan mindene.
Feleségem, Aranka
Már huszonnegyedik éve ismerem. Egy éjszakai helyen játszottam, ott ismertem meg, mert bejött egy nagyobb társasággal. Kiszúrtuk egymást, és még aznap hazakísértem. Aztán még egyszer hazakísértem, és a rá következő héten összeköltöztünk. Nem szaroztunk. (nevet) Akkoriban már túl voltam egy házasságon. Huszonegy évesen nősültem, és rá egy-két évre el is váltunk. Huszonnégy voltam, amikor Arival összejöttem, és akkor már nem voltam együtt az első feleségemmel. Bár gyorsan összeköltöztünk, a válásom annyiban óvatossá tett, hogy Arit nem vettem el rögtön feleségül, csak a lányunk születése után három évvel, mert akkor már nagyon azt éreztük, hogy biztosak vagyunk benne. Nagyon szerettük és szeretjük is egymást, de mindig azt mondom, hogy ha Isten nincs ebben a kapcsolatban, mi nem maradunk együtt. A szövetségünkre Isten tette rá a kezét.
Kökény Attila és felesége Aranka (Fotó: Nagy Zoltán)
Az éjszakázás, a vendéglátózás, a külföldre járás azért abban az időben rendesen próbára tette a kapcsolatunkat. Ari édesapja is zenész volt, tudta, mivel jár ez az életmód, de ettől még nem volt könnyű neki, hosszú évekig nem volt rózsás az életünk. Fontos volt számomra, hogy Arira lehetett számítani, mellőle biztonságban mehettem el bárhová, mert tudtam, hogy otthon vele és a gyerekekkel minden rendben lesz. Hálás vagyok azért, hogy ő ilyen. Nem szórakozós típus, nem járkál el bulizni, soha nem kellett azon idegeskednem, hogy hol csavarog éppen. A lányunk születése óta teljes mértékben a családnak él.
A gyereknevelésben sosem voltak köztünk ellentétek, hiszen mindent ő csinált. Persze figyeltem rá, mit csinál, de soha nem kellett beleszólnom, semmit sem csináltam volna másképp. Mindenről tájékoztatott, ha csinált valamit valamelyik gyerekem, az mindig a fülembe jutott. Nem történt olyan, hogy azért, mert én nem voltam itthon, kimaradtam a történésekből, és ő megoldotta velük. Mindig mindenbe beavatott, és a mai napig mindent megbeszélünk egymással. Ha itthon vagyok, akkor sok közös programot csinálunk, nagyon szeretek vele piacozni meg vásárolni. Imádunk kettesben szaunázni, fürdőket felfedezni és masszíroztatni.
Lányom, Aranka
Az előző házasságomból van egy fiam, és én fiús apukaként gondoltam magamra, Arankától is fiút szerettem volna. Ha megkérdezték, hogy milyen nemű gyereket szeretnék, mindig kapásból rávágtam, hogy fiút. Ezek után nyilván lányom született. (nevet) De cseppet sem bánom, hiszen nagyon szeretjük egymást. Amikor nagyon pici volt, még nem volt különbség abban, hogy fiam van-e vagy lányom, ez akkor változott meg, amikor elkezdett csajosodni. A nagyfiam és a nagylányom is nagyon jó barátom, mindenről beszélünk egymással, nincsenek titkaink egymás előtt. A lányomnak köszönhetően lettem ilyen fiatalon nagypapa, hiszen már a második gyereke is megszületett. Sokáig bújósak a gyerekek, aztán hozzá kell szokni, hogy már nem bújnak. A kisebbik fiam, Lali egy fejjel magasabb nálam, furcsa is lenne, hogyha bújna. (nevet)
Kökény Attila és lánya Aranka (Fotó: Nagy Zoltán)
Aranka kamaszként is szófogadó volt, mifelénk nem divat a kamaszkori lázadozás, nálunk kiskamaszként nem lehetett menni diszkóba. Arra neveltük őt, hogy próbálja megőrizni a tisztességét minél tovább, lehetőleg 18 éves koráig, és ha arra kerül a sor, hogy eljön az ideje, akkor annak adja oda, akivel komoly kapcsolatot szeretne létesíteni, és ne csak azért veszítse el a szüzességét, mert már elmúlt tizennyolc. Próbáltuk őt erkölcsösen nevelni. Azt mondtam neki, hogy aminek még nincs itt az ideje, azt nem kell megtenni. Nem 14 évesen kell szexuális kapcsolatot folytatni: érdemes várni, mert később jobb lesz. 14 évesen az ember még gyerek, és érdemes megvárni ezzel a felnőttkort. Hála Istennek nemcsak a levegőbe beszéltem, mert akivel először összejött, az lett a férje, és tőle született a két gyereke.
Elvégezte a fodrásziskolát, megvan a szakmája, de az utolsó évében terhes lett. Ennek nagyon örültem, mert mindig azt kultiváltam, hogy fiatalon legyek apa és nagyapa is. Itt vagyok most 47 évesen, a legidősebb fiam 25 éves, és már most tele vagyok unokákkal: két hét múlva jön a negyedik. Fiatal vagyok, jó egészségnek örvendek, jó a kapcsolatom a gyerekekkel, szóval lesz még sok-sok évem unokázni. Apám 47 éves volt, amikor én születtem, neki teljesen más kapcsolata volt velem, mint nekem a gyerekeimmel. A lányommal rendszeresen szoktunk csinálni apás-lányos napokat. Ilyenkor elmegyünk együtt ebédelni meg shoppingolni, egész nap elvagyunk együtt, de mostanában ezt nem tudjuk megoldani, mert még szoptatja a második babáját. Idővel azonban biztosan folytatjuk ezt a szokásunkat.
