Két és fél éves korszak zárult le a hétvégén Bödőcs Tibor életében, ugyanis véget ért a Kolera a Vackor csoportban című, ötödik önálló estjének országos turnéja. A 2019 szeptemberében indult est az emberiség nagy kérdéseiről és a hétköznapok prózai kis pillanatairól szól, amelynek címét a globális felmelegedés elszabadulása kapcsán született fekete humor ihlette. Az előadó most alkotói szabadságra megy, hogy kipihenje az elmúlt, pörgős időszak fáradalmait, de a stand-up kedvelőinek addig sem kell nélkülöznie a szókimondó műsort, hiszen a Comedy Central műsorán április 1-jén 21.00 órától megtekinthetik a Kolera a Vackor csoportban felvételét.
„Ez volt a leghosszabb, műsoron lévő estem. 2019-ben kisebb helyeken léptem fel vele először, 2020-ra pedig nagy stadionrock turnét terveztünk, ami a járvány miatt végül kissé módosult, de a Kongresszusiban ötször állhattam színpadra ezzel a műsorral, és voltam például Debrecenben a Főnix csarnokban, a kaposvári, a szegedi, az egri sportcsarnokban is, illetve sok szabadtéri előadáson, rengetegen jöttek el személyesen megnézni, köszönöm” – árulta el Bödőcs a többek között a globális felmelegedéssel, autokráciákkal és a családi hétköznapi pillanatokkal foglalkozó műsorról.
„A turné most ért véget és ezért egy kis alkotói szabadságot hirdetek, szünetet tartok. Legutóbb könyvet írtam, most is van egy halvány ötlet, és új estet is tervezek. Szeretnék többet lenni a családdal, mert nagyon megnyomtuk a turné végét és úgy látom, hogy már nagyon hiányzom a gyerekeimnek. Kirándulni mindenképpen többet fogunk” – árulta el a stand-upos, akinek műsorát április 1-jén, bolondok napján láthatják a Comedy Central nézői, amikor egyébként is minden a poénokról és tréfákról szól majd.