1972 áprilisában az amerikai Cosmopolitan magazin nagyot robbantott. Egy kétoldalas, fekvő képet jelentetett meg a korszak nagy sztárjáról, Burt Reynoldsról, aki a fotón egy földre terített medveszőrmén feküdt, méghozzá anyaszült meztelenül, egy füstölgő szivarkával a szája szélén, nagy mosoly közepette és az egyik kezével kitakarva a péniszét. Addigra már többek között a Playboynak köszönhetően teljesen megszokottá vált, hogy meztelen nőkről egész oldalas, kétoldalas, netán kihajtható poszterméretű fotókkal találkozzanak a magazinok olvasói, a férfi meztelenség azonban még mindig számított. A Burt Reynolds kép sikere (a magazin április száma feltűnően jól fogyott) azonban megmutatta, hogy nemcsak a férfiak szeretnek alulöltözött, szép nőket mustrálni, hanem a nők is örömmel legeltetik a szemüket fess férfiak testén. Sokakban pedig az is felmerült, hogy talán arra is vágynának a nők, ha a levetkőztetett férfi a kezével nem takarná el a férfiasságát.
Burt Reynolds a Cosmoban
Erre a következtetésre jut Joyce is, aki sokáig dolgozott harcos feminista magazinja, a Matriarch Awakes (Ébredő matriarchátus) kiadásán, csakhogy nem talált kiadót hozzá. A sors azonban összehozza őt az olcsó pornólapok kiadására specializálódott Doug Renettivel, aki úgy hiszi, lenne piaca Joyce feminista lapjának, ha azt kicsit eladhatóbbá tennék: például egy menőbb névvel, anyaszült meztelen, mindent megmutató férfiak fotóival, valamint dildók és vibrátorok hirdetéseivel. Joyce eleinte hallani sem akar a dologról, csakhogy aztán a fent említett Cosmopolitan lapszám sikere őt is elgondolkodtatja: lehet, hogy a komoly témák és a fedetlen péniszek kombinációja mégsem annyira rossz ötlet? Így indul az HBO Max új sorozata, a Minx, ami az első nőknek szóló erotikus magazin történetét meséli el.
A Minx, és ami mögötte van
Illetve mesélné, ha igaz lenne, csakhogy Minx nevű lapot nem alapítottak az Egyesült Államokban a hetvenes években. A sorozat tehát fikció, ahogy a szereplői is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne némi valóságalapja annak, amit elmesél. A showrunner és vezető író, Ellen Rapoport azt nyilatkozta, hogy azután vetődött fel benne a széria ötlete, miután olvasott arról, hogy a hetvenes években léteztek kifejezetten nőket megcélzó erotikus magazinok, melyek a férfiak bájainak megmutatása mellett zászlójukra tűzték a modern feminista gondolatokat is, és akár híres írók/költők cikkeit/esszéit/költeményeit is publikálták a pucér fotókat összekötő oldalakon. Rapoport meglátta a helyzetben egy kiváló munkahelyi komédia lehetőségét, és bár a műve fikció, rengeteget merített a korszak hasonló magazinjainak történetéből. Elsősorban három magazin inspirálta őt. A londoni kiadású Suck azért volt különleges, mert a szabad szerelem és az LMBTQ közösség támogatásának hirdetése mellett helyt adott komoly írók publikációinak is. Fontos példakép volt a Playgirl és a Viva is, két amerikai lap, ami progresszíven keverte a szexet a korabeli amerikai nők érdeklődésének kiszolgálásával, és férficenzúra nélkül értekezhettek a feminizmusról.
Ophelia Lovibond és Jake Johnson a Minx-ben (Fotó: HBO Max)
A Viva nyomában
Rapoport számára a fő támpontot ezek közül a Viva jelentette. A lapot a Penthouse kiadója adta ki 1972 és 1976 között, és ugyan egy Joyce-hoz hasonló figurát nem nagyon találunk a Viva történetében, a sorozatbeli kiadó, Doug feltűnően hasonlít – már az olasz dzsigolós öltözködésében is – a Penthouse alapítójára, Bob Guccione-ra. Feltűnő a hasonlóság abban is, ahogy a lap egyszerre próbált könnyed erotikus magazinként is funkcionálni, miközben valóban fajsúlyos írásokkal volt teli. Ez a látszólagos ellentmondás nemcsak a Minx, hanem a Viva szerkesztőinek az életét is megkeserítette, és ennek is köszönhető a lap viszonylag rövid életútja. Fennállásának öt éve alatt a Viva-t nem sikerült nyereségessé tenni, amit a Penthouse kiadó azzal magyarázott, hogy a korszak feministái nehezen tudtak megbarátkozni azzal, hogy a gondolataikat egy szexlap hasábjain lássák viszont, így a lap sosem találta meg igazán a célközönségét.
Viva magazin
Pedig a Viva valóban komolyan gondolta a feminista üzeneteit, amit azzal is alátámasztott, hogy olyan írók publikáltak a hasábjain, mint Simone de Beauvoir és Gail Sheehy, a lap divatrovatát pedig nem más vezette, mint Anna Wintour, aki később a Vogue magazin főszerkesztőjeként (és Az ördög Pradát visel főgonoszaként) vált világhírűvé. Azonban tény, hogy míg az olyan férfiaknak szóló erotikus magazinok, mint a Playboy vagy a Penthouse viszonylag gyorsan elfogadottak lettek a társadalomban, a Vivanak vagy a Playgirlnek sosem sikerült mainstreammé válnia, és ehhez nagyban hozzájárult, hogy sokszor kifejezetten a fő célcsoportjuk hadakozott a létezésük ellen.
A San Fernando Valley és a politika
A Minx abból a szempontból is ragaszkodik a valósághoz, hogy a környezet és a korszak, amit bemutat, egyaránt tűpontos. A hetvenes években valóban a Hollywood szomszédságában található San Fernando Valley vált az amerikai szexipar központjává. A szexfilmek és szexmagazinok évente tíz-húszezer embernek adtak munkát, és a völgy annyira elhíresült erről, hogy meg is kapta a Porn Valley (Pornóvölgy) és a San Pornando Valley (ezt inkább nem próbálnám meg lefordítani) beceneveket. Ehhez kapóra jött Hollywood közelsége, ahonnan mind forgatási felszerelést, mind éppen ráérő munkaerőt át lehetett csábítani, ráadásul sok önjelölt színész/színésznő egy idő után kénytelen volt belátni, hogy Hollywood nem fogja őt egyhamar felkapni, így kapóra jött, hogy a szomszédban is jól lehet keresni egy kicsit más jellegű munkával a kamerák előtt. A csúcson, a hetvenes évek második felében a völgy adta az Egyesült Államok szexiparának kilencven százalékát, vagyis szinte minden szexmagazin kiadójának itt volt a székhelye, és szinte minden pornófilmet a San Fernando Valleyben forgattak. A völgy teli volt üres ipari komplexumokkal és raktárakkal, amit olcsón ki tudtak bérelni, és kiváló forgatási/fotózási helyszínként szolgáltak a stáboknak.
Az üzlet virágzott, de ezt nem mindenki nézte jó szemmel. A Minx című sorozatban egy újonnan megválasztott politikusnő próbál borsot törni a szexlap tulajdonosának orra alá azzal, hogy rendszeresen razziáztat a rendőrséggel a szerkesztőségben, és a munkájuk nehezítése kedvéért lefoglal ott dolgokat, és a sorozatnak ez az oldala sem áll távol a valóságtól. A konzervatívabb köröket nem érdekelte, hogy a szexipar jó pénzt hoz a völgybe, ők meg akarták tisztítani azt, bár ebben a korszakban nem jártak nagy sikerrel. Reagan elnök és a nyolcvanas évek konzervatizmusa kellett ahhoz, hogy a völgyre elkezdjenek rossz idők járni. A szigorodó törvények és állandóvá váló hatósági zaklatások miatt sok cégnek kellett lehúznia a rolót, ám a VHS formátum térnyerése, valamint a Reagan leköszönése utáni konszolidáltabb korszak lehetővé tette, hogy a völgy a kilencvenes években újra virágozni kezdjen. Bár voltak azóta megingásai (például amikor 2012-ben bevezették a törvényt, miszerint a völgyben forgatott filmekben csak óvszerrel szabad szexelni), de a San Fernando Völgy azóta is tartja magát, és még ma, 2022-ben is a világ szexiparának legfontosabb központja.
A Minx című sorozat epizódjai már láthatók az HBO Max műsorán.
