nlc.hu
Sztárok
Szörényi Levente talált magának elfoglaltságot

Szörényi Levente: „Arra nem vagyok büszke, ami alapvetően a dolgom”

Otthon tevékenykedik az István, a király szülőatyja.

Szörényi Levente 2018-ban végleg visszavonult. Az énekes-zeneszerző volt a mai napig hatalmas sikernek örvendő István, a király című darab megalkotója, de ez a fajta munka már nem is hiányzik neki. 

Szörényi Levente

Szörényi Levente (Fotó: smagpictures.com)

Az Illés együttes frontembere sok mindent megélt már. „A színpadi ügynökségemmel még foglalkozom, de magára a színpadra már nem megyünk. Ez már sok szempontból nem aktuális és egyáltalán nem is hiányzik. A legkisebb kultúrházaktól kezdve a nagy stadionokig volt már rengeteg előadás, nagyon szép volt és jó, de nem kell már ez az életembe, elég volt. Szembe kell nézni azzal, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet überelni, ez az alkotás legnagyobb nehézsége” – mondta a Blikknek Szörényi. 

Sokan azt gondolnák, hogy minden művész életében van egy olyan darab, amire kifejezetten büszke, a zeneszerző viszont ezt teljesen máshogy látja. 

„Azt szoktam mondani, mindenre büszke vagyok, ami a zenén kívül van. Mert arra nem vagyok büszke, ami természetes, ami alapvetően a dolgom. A közönség dönti el ezekről, hogy jók-e vagy sem. Ám minden, ami ezen kívül van, arra vagyok büszke. Például nemrég a lépcsőnkre vettem pipalécet, lefestettem, felragasztottam, így már nem verjük le a fal sarkát. Na, erre büszke vagyok! Méghozzá azért, mert hívhattam volna szakembert is, de megoldottam magam. Természetesen örülök, hogy az István, a király a mai napig népszerű, és úgy tűnik, igazi klasszikussá vált, de ez nem büszkeség, ez a munkásságom része. Megkaptam hozzá a tehetséget, ami szerencsére nem veszett el.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top