Egy budapesti pizzéria ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei.
A szakemberek által feltárt hibák és hiányosságok, például az általános takarítatlanság, a nagy mennyiségű élő csótány jelenléte a főzőtérben, a szakosított tárolás hiánya miatt az egység tevékenységét azonnal felfüggesztették.
A Nébih honlapján található adatok szerint az érintett cég az Atamel Bt., az ellenőrzés helye pedig a Nefelejcs u. 27. volt a VII. kerületben. Ezt mutatja az adott címen a Google Térképek:
Ilyen állapotokkal szembesültek az ellenőrök a pizzériában:
- Az étterem üzemi helyiségei túlzsúfoltak, a padozat, az oldalfalak, berendezések, polcok szennyezettek voltak. Több helyen a technológiához nem kapcsolódó tárgyakat, eszközöket tároltak, ezzel szennyeződés veszélyének téve ki az élelmiszereket.
- A húselőkészítő helyiség fagyasztó-, hűtő-, daráló- és szeletelő berendezései koszosak voltak, a főzőtérben a sütő lábazata körül és a sütő alatt nagy mennyiségű szennyeződés gyülemlett fel, a tűzhely rácsrostjaira vastagon ráégett a szennyeződés.
- A nyitott bejárati ajtó közvetlen közelében található szennyezett dagasztógép félig megtelt vízzel, benne a következő dagasztáshoz előkészített kovásszal.
- További problémát jelentett a hűtőterek rendezetlensége, de az eltérő higiéniai megítélésű élelmiszerek szakosított tárolása sem volt megoldott.
- Az étterem több helyiségében, így az árukiadóban a hűtőszekrény ajtaján, a főzőtérben és a mosogató melletti tárolóban elhelyezett edényeken, eszközökön nagy mennyiségű, élő csótányt találtak a Nébih munkatársai.
- Súlyos hiányosságként értékelték a szakemberek, hogy a főzőtérben található egyetlen kézmosó eldugult, kézmosószer, papír kéztörlő, hulladéktároló sem állt rendelkezésre. Az egész egységben kizárólag a vendégmosdókban lehetett higiénikus módon kezet mosni. A dolgozók munkaruházata is erősen elhasznált, szennyezett volt.
Az azonnali hatályú felfüggesztés mellett a hatóság 9 tétel, összesen 82,18 kilogramm nem nyomon követhető vagy lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert a forgalomból azonnali hatállyal kivont, illetve felhasználásukat, forgalomba hozatalukat megtiltotta.
Az étterem az élelmiszerhigiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságok kijavítása, valamint a hatóság újabb helyszíni szemléje után folytathatta a tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.
Korábban egy VIII. kerületi pizzasütőt záratott be a Nébih, mert csótányok voltak a hűtőben és a kiszállítós dobozokon.
(Kiemelt kép: nlc-montázs, fotók: Nébih)